És ezt olvasta?

0
21
És ezt olvasta?
És ezt olvasta?

Az év vége lehetőséget biztosít a visszatekintésre, a számvetésre. Az elmúlt év során sok témára figyeltünk, sok témát megírtunk, s minden bizonnyal még több fontos témáról nem szereztünk tudomást, nem voltunk jelen vagy éppen nem írtuk meg. Most a saját írásaink között szemezgetve idézzük fel a 2025-ös évet, ami akár egy kisebb lelkigyakorlatnak is beillene. Amikor írunk, mindig az aktuális téma a legfontosabb, arra összpontosítunk, idővel mégis van közöttük, ami kiemelkedik, s mások elsikkadnak, elvesztik jelentőségüket. Most azok közül ajánlok olvasnivalót, amelyeket vagy azért tartok fontosnak, mert egyházunk, világunk egy fontos eseményére reflektálnak, vagy azért, mert számomra volt fontos az adott téma, cikk megírása. Jó olvasást kívánok!

Az év kiemelkedő pillanatai, történelmi jelentőségű eseményei

„Sós a könny, ami arcunkat áztatja. A parajdi sóbánya elveszett. Abban a formában legalábbis, ahogyan eddig ismertük, vége van” – írtam a parajdi sóbánya tragédiája kapcsán. Az érzés és a helyzet azóta sem változott, csak immár végérvényessé vált…

Fiaimmal nagy izgatottsággal követtük Kapu Tibor űrutazását, később pedig rendkívüli tapasztalat volt személyesen találkozni vele a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

Fontos szerepet töltött be – főként egyetemista éveim alatt, de most is – a kolozsvári piarista templom, amely idén ünnepelte felszentelésének a 300. évfordulóját.

Székelykeresztúr szülöttjeként örültem, hogy elkészíthettem az egykori Orbán János keresztúri plébánosról szóló írást, akit a város posztumusz Pro Cultura díjjal tüntetett ki.

Az év legfontosabb eseménye számomra mégis a harmadik kisfiam születése volt.

Az év kedves témái

György Alfréd kamilliánus szerzetessel és Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánossal az Erdélyben vándorló  Szent Kamill ereklyéjéről beszélgettünk.

A teremtésvédelmet fontos témának tartom, igyekszem lehetőségeim szerint ezt időről időre tematizálni is. Ebben a témakörben a Caritas Vidékfejlesztés munkatársával készült beszélgetésünk szerkesztett változatát ajánlom olvasásra tangazdaságról, kézműves sajtról és a jövő nemzedékének szemléletformálásáról.

Csíkmenaságon immár évtizedek óta minden évben Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepének nyolcadában megtartják a Mária-koronázás ünnepét. Erdély Imre, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium hitoktatója és a rendezvény főszervezője részletesen mesélt nekünk az idei eseményről és annak történetéről.

A pénz körül forog a világunk, de a gazdaság lehet emberközpontú is. A keresztény elvekre épülő gazdaságról Tóth Józsefet kérdeztük, aki a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) kuratóriumi tagja, az ÉrtékMegőrző Hálózatot (ÉrMe) alapítványának kuratóriumi elnöke. Az egyház társadalmi tanítására, a közjó szolgálatára és a teremtett világ védelmére egyaránt érzékenyen figyel a két szervezet.

Kedves régi barátommal, az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) főszervezőjével, Györgypál Attilával készült interjú egy csendes, de a közösségéért aktívan dolgozó személy útját mutatja be.

Kolozsváron nemrégiben leprás megbetegedést igazoltak, így ennek kapcsán jártam utána, hogy Jézussal hogyan változott meg az ószövetségi gondolkodás, amelyik a betegséget sok esetben Isten büntetéseként értelmezte. Ezzel szembe Jézus megérintette a leprást és meggyógyította. A jézusi fordulat ellenére még ma is van, aki a leprásokat, a betegeket kirekeszti, de az sem ritka, hogy a szegények, a bevándorlók, a peremre szorultak hasonló elutasításban részesülnek, mint az ószövetségi leprások.

Visszatérő vesszőparipám: a kommunikáció

Sokkolta a világot, hogy Ferenc pápa lemondott – legalábbis ez az álhír terjedt el idén januárban, még azt megelőzően, hogy a több hétig kórházban fekvő egyházfő halálhírét keltették volna. Egyházi álhírekről készítettem válogatást.

Morsétól az internetig áttekintettem, hogy a távközlési forradalom hogyan formálta át közösségeinket információs társadalommá.

Ehhez kapcsolódik számomra az idei év egyik legfontosabb gondolata: a hagyomány szerint Bábel tornyánál Isten összezavarta a nyelveket, így az az emberi meg nem értés szimbólumává vált. Ezzel szemben az okostelefonok és a közösségi oldalak egyaránt ennek az ellenkezőjét ígérik: hogy összekötnek egymással, ezáltal egy hatalmas, globális hálózatot hozva létre közöttünk. Ez a kecsegtető vízió azonban a gyakorlatban mégis az ígéret önnön ellentét valósítja meg. Képernyőkből építünk új bábeli tornyot, falakat emelve egymás közé.

Azért arra is rámutattam, hogy mi a közös a kommunikációban és a közösségben.

Végezetül jó szívvel ajánlom holnap megjelenő írásomat, amelyben a Szent Család ünnepe alkalmából a Székelyföldi Vándorbölcső Programot mutatom be. Nagyszerű kezdeményezés, amely kézzelfogható jele lett Erdélyben annak, hogy „nem temetkezni, hanem élni” akarunk. Tartsanak velünk jövőre is!