„Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér” (Ter 11,4) – olvashatjuk a Bábel tornyáról szóló szentírási részben. Ma így hangzana a modern antibábeli kiáltvány: „Rajta, készítsünk okostelefont és közösségi oldalakat, amelyek összekapcsolják az embereket”. A technológiai vállalatok gyakorta hangoztatnak hasonló szólamokat. A hagyomány szerint Bábel tornyánál Isten összezavarta a nyelveket, így az az emberi meg nem értés szimbólumává vált. Ezzel szemben az okostelefonok és a közösségi oldalak egyaránt ennek az ellenkezőjét ígérik: hogy összekötnek egymással, ezáltal egy hatalmas, globális hálózatot hozva létre közöttünk. Ez a kecsegtető vízió azonban a gyakorlatban mégis az ígéret önnön ellentét valósítja meg. Képernyőkből építünk új bábeli tornyot, falakat emelve egymás közé.
A társadalmi kommunikáció világnapját rendszerint a pünkösd előtti vasárnapon, így idén június 1-jén ünnepeljük. Egyházmegyénkben most tartják a katolikus sajtó javára történő gyűjtést. Ferenc és Leó pápa is a kommunikáció széttöredezéséről, polarizálódásáról, bábeli toronyról beszél.
XIV. Leó pápa a média munkatársaihoz intézett beszédében május 12-én úgy fogalmazott, hogy a kommunikációnak ki kell vezetnie a „bábeli toronyból”, a szeretetlen, ideológiai vagy pártos beszédmódok zűrzavarából. A társadalmi kommunikáció idei világnapjára még Ferenc pápa fogalmazta meg az üzenetét, amelyet az újságírók védőszentje, Szalézi Szent Ferenc emléknapján, január 24-én keltezett. Az üzenet első szavai összecsengenek Leó pápa idézett gondolatával, ugyanis Ferenc pápa arról szól, hogy korunkat a félretájékoztatás és a polarizálódás határozza meg. Ferenc pápa szerint a digitális rendszerek által a „figyelem programozott szétszórása” történik, ami megváltoztatja valóságérzékelésünket. Ezáltal az „érdekek egyfajta atomizálódását” szemlélhetjük, gyakran tehetetlenül, ami „aláássa a közösségi létünk alapjait, a közös jóért való együttműködés képességét”.
A közösségi oldalak látszólag egy globális hálózatot alakítottak ki az emberek között, azonban olyan nagy rések vannak a háló szálai között, hogy kifolyik közötte a közösség: a szorosabb emberi kapcsolatok többségét felszínes, virtuális kapcsolatok sokasága váltotta fel. Egyre áthatóbb tapasztalatunk, hogy az emberek helyett az okostelefonunkat „simogatjuk”, a valódi élmények helyett digitális „léggömböket” kergetünk, a jelenlét helyett az online térben barangolunk. Algoritmusok válogatják számunka egyenként a személyre szabott, csak nekünk szóló üzeneteket. A közös tapasztalati és tudástér egyre szűkül a ránk zúduló információáradat ellenére. Egyre több tartalmat fogyasztunk, de egyre kevesebbet kommunikálunk egymással. A bibliai Bábellel ellentétben megmarad a közös nyelv, de eltűnőben a közös jelentésvilág. Ugyanazokat a szavakat használjuk, de nem ugyanazt értjük alatta. Az okostelefon elvileg lehetővé teszi a kapcsolódást, de valójában inkább elválaszt. Ahelyett, hogy egymás arcára tekintenénk, egymás szemébe néznénk, a kijelzők fényébe merülünk.
A társadalmi kommunikáció világnapja, a pápai üzenetek emlékeztetnek: változtatnunk kell. Újra meg kell tanulnunk meghallani egymást. Nemcsak beszélni, hanem figyelni, érteni és jelen lenni. A kijelzők fénye helyett merüljünk el egymás szemének fényében. Ott születik az igazi kommunikáció, ott épülhet fel újra az emberi közösség tornya. Ha nem is az égig: egymásig.
