A Gólyatükör interjúsorozat olyan kolozsvári egyetemisták történeteit mutatja be, akik nemrég még maguk is a továbbtanulás dilemmáival küzdöttek, most viszont már egy új városban, új közösségben alakítják saját útjukat. Megosztják velünk, hogyan élték meg az átmenetet a középiskolából az egyetemi életbe, milyen döntések vezették őket ide, és hogyan formálódik hitük, istenkapcsolatuk ebben az új életszakaszban. A sorozatban kiemelten szólaltatjuk meg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának hallgatóit is, akik nemcsak arról beszélnek, miért választották a teológiát, hanem arról is, hogyan élik meg a kétszakos lét kihívásait és örömeit a városi egyetemi közegben. A mostani beszélgetés a sorozat harmadik része, ez alkalommal pedig TÓFALVI ERVIN mesél tapasztalatairól és arról, milyen gondolatokat hozott magával elsőévesként Kolozsvárra.
Mutatkozz be! Honnan származol? Milyen út vezetett idáig, és miért választottad a teológiát?
Tófalvi Ervin vagyok, Székelyvarságról származom, és úgy is mondhatnám, hogy elég egyenes utam volt ide a teológiára. Szülőfalumban elvégeztem az általános iskolát, majd Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnáziumban végeztem teológiát, a bentlakásom is a ferenceseknél volt, úgyhogy istenközeli helyen töltöttem ezen négy évemet, és a negyedik év vége felé döntöttem úgy, hogy szeretném a teológiát. Bár más mellett is döntöttem, mert más szenvedélyem is van, mint például a történelem, de igazából a kettő nem áll annyira távol egymástól, ezért úgy döntöttem, hogy szeretném a teológiát is továbbvinni. Mivel sok kérdés van még bennem, amelyekre a középiskolai évek során nem kaptam választ, úgy gondoltam, hogy itt komolyabb válaszokat kaphatok.
Jártál-e már Kolozsváron? Mi volt az első benyomásod a városról?
Kolozsváron egyszer jártam, mielőtt elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat, és azért, mert egyetemi látogatáson vettem részt itt a teológián, a múlt év tavaszán. Udvarhely nem nagy város, Varságon pedig mindenki távol lakik egymástól, úgyhogy volt egy kis ,,tömegiszonyom”, ijesztő volt a nagyváros és meg is ijesztett, de igazán kíváncsi is voltam, hogy milyen itt az élet, de amióta feljöttem, másképp gondolok rá. Szeretek itt lenni, nem hiszem, hogy tudnék itt élni, de jó volt ezt az impulzust is kipróbálni.
Említetted, hogy a teológia mellett a másik szenvedélyed a történelem. Ez honnan ered?
Kisgyermekkori történetet fogok elmesélni. Anyuval megyünk az úton, és felteszem neki a különböző kérdéseket (pl. hogy alakult ki itt minden?), történelmi kérdéseket, és anyum csak rám néz, hogy nem akarsz-e beiratkozni valahova, ahol erre komolyabban tudnak válaszolni,. S akkor rájöttem arra, hogy nekem van egyfajta kíváncsiságom arra vonatkozólag, hogy mi történt, mi hogyan alakult ki, miért tartunk itt? Kicsit sablonos, de a történelem volt a kedvenc tantárgyam, egész héten azt vártam, hogy történelemre beüljünk, s sziporkázzak egy tantárgyból, és ez a lelkesedésem sohasem hagyott alább. Két példaképem van még az általános iskolából, mindketten történelemtanárok voltak, példaértékű emberek számomra, és olyan tudást adtak át és olyan példával jártak előttem, amit nekem is követnem kell. Jó példával szolgáltak, hogy hasonuljak hozzájuk.
Hogyan jellemeznéd az istenkapcsolatodat? Hogyan tapasztalod meg Isten jelenlétét a mindennapokban? Hogyan ápolod a hitedet?
Mindenkinek vannak nehezebb időszakai. Nekem is voltak, amikor nem tudtam komolyan az istenkapcsolatomra nagyobb hangsúlyt fektetni, viszont mindig van bennem valami, amikor komolyabb kérdés előtt állok, akkor elgondolkodom, hogy vajon Isten ezt akarná tőlem vagy nem? Szóval nem mondhatom, hogy nem igyekszem Istenre építeni az életemet, és hogy nincs jelen az életemben, mert nagyon szeretek azon gondolkozni, hogy Isten ezt várná tőlem ebben a helyzetben, hogy így cselekedjek. Szeretem azt mondani, hogy ápolgatom az istenkapcsolatomat, amikor nem rántanak el a világi dolgok, plusz erre a környezetem is elég jó talaj, ahol élek, kicsit könnyebb is nekem.
Említetted a környezeted. Ha jól tudom, amióta fenn laksz Kolozsváron, a Kolozsvári Ferences Kollégium bentlakója vagy. Hogyan éled meg, hogy egy katolikus, szerzetesi bentlakásban töltöd a mindennapjaidat?
Amikor bentlakást néztem, akkor is olyan elvárásokkal jöttem, hogy ugye középiskolában én már ferenceseknél voltam, így a napirendemhez hozzátartozott, hogy reggel és este közös ima, elmélkedések, heti közös szentmise. Feljöttem, és kerestem azt a helyet, ahol megtalálom ugyanazt. Megtudtam, hogy a ferenceseknek itt is van bentlakásuk, és az első voksom az volt, hogy én ide szeretnék jönni, talán előbb tudtam biztosra, hogy a ferences kollégiumba akarok jönni, mielőtt biztosra tudtam volna, hogy mely szakokra akarok jelentkezni.
Többször is említetted a ferences lelkiséget. Mi az, ami különösen vonz? Mi az, ami megtetszett benne?
Nagyon szeretem az egyszerűségét, nagyon szeretem az emberközeliségét. A koldulórendeknek ez is az egyik védjegyük, azért hozták létre őket, hogy az emberekhez közelebb kerüljön az egyház, köztünk járnak, és ezáltal megismerjük az egyháznak az embereit. A közelség is közelebb hoz Istenhez, ők Isten emberei, de velük is ugyanolyan jól le lehet ülni beszélgetni, bármilyen témáról, mint a laikus emberekkel. Számomra a ferences lelkiség lényeges része, hogy zsolozsmázunk, nem hittem, hogy ennyire fogom szeretni. A közös zsolozsma imádságok énekelve számomra nagyon fontosak.
Miben változtatta meg az istenkapcsolatodat az egyetemista élet és ez a teljesen új környezet?
Amint már említettem, eddig is ferenceseknél voltam, itt azonban más emberek vannak, s másképpen éljük meg a hitünket is. Örülök, hogy ebben a rendszerességben élünk, mivel a két szakom és a sok programom mellett, lehet, hogy sokkal nagyobb esélye lenne annak, hogy elhanyagolom a hitemet. Talán ez az, amiben megváltoztatott teljesen az egyetemista élet, hogy még jobban oda kell figyelni arra, hogy istenközeli kapcsolatban legyél, mert az élet megpróbáltatásai és feladatai nagyon könnyen elvonhatják róla a figyelmedet. Most már fel tudom ismerni azt, hogy mikor volt elég a világi dolgokból, mikor lenne jó újra rá gondolni és a figyelmemet visszaterelni Istenre is, hogyha úgy érzem, hogy kezdek eltávolodni.
Melyik lenne az a kivételes emlék, amelyet kiemelnél az eddigi egyetemista életedből?
Ebből talán több is lehet. Most a legközelebbi élményem ez a kollégista összerázó volt, olyan emberekkel, akik ugyanezt választották a ferencesekkel együtt. Jó hangulatú, de Istennel, zsolozsmákkal, szentmisékkel és játékokkal átitatott közegben megélni a hitedet, az nagyon szép dolog.
Említetted a hazai emlékeket. Otthonról milyen istenhitet hozol magaddal?
Ez nagyon utal arra, hogy nekem milyen az istenkapcsolatom, mivel nem mondom, hogy nem vallásos a családom, de nem a közvetlen családomtól kaptam azt, hogy én vallásosnak vallom magamat, hanem a nagymamámtól. Mi nagyon messze lakunk a templomtól, és kiskoromban, mikor még nem volt autó, vasárnaponként mindig két kilométert sétáltunk nagymamámmal a templomig. Nekem ez az első élményem, hogy én rosszul éreztem magam, ha nem tudtam eljutni a misére mamával vasárnaponként. Ez volt az első kialakuló élményem Istennel, hogy én szeretnék ott lenni a szentmiséjén.
Mi az, ami neked kihívást jelent az egyetemista élettel kapcsolatosan?
Most ütött igazán vissza, hogy az időmet nem vagyok képes megfelelően beosztani. Sokszor volt az, hogy pihenek, s most érzem azt, hogy nem osztottam jól be az időmet, s a beadandókkal félév végére el vagyok maradva, így aztán most nagyon zsúfolt két-három hetem lesz, amíg képes leszek ezeket napirendre hozni.
Mit ajánlasz azoknak, akik most állnak döntés előtt? Vagy az egy évvel ezelőtti énednek?
Igazán nem bántam meg semmit, viszont nagyon sok ellenhang volt arra vonatkozólag, hogy hát két szak, biztos vagy te abban, hogy még a teológiát is akarod, ha úgyis történelem tanár akarsz lenni? Tudtam, hogy engem ez is érdekel, és nem hallgattam rájuk, de nagyon rosszulesett, mert ezek mind hatnak ránk. Azt ajánlom nekik, hogy amit eldöntöttek, amellett álljanak ki.
Mit mondanál Jézusnak, ha találkoznál Vele?
Nagyon szépen köszönöm, hogy eddig kiállt mellettem!
Kérdezett: Major Barna Péter
Az írás megjelent a Vasárnap hetilap 2025/24. számában.
