† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.
Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12–15
Húsvétkor alleluját zengtük, ünnepeltük a feltámadás örömhírét, aztán rá negyven napra mi is az apostolokhoz hasonlóan csodálkozva néztük és kérdeztük: „hát ennyi volt?”, hiszen nem olyan régen az Úr mennybemenetelére emlékeztünk. Alig múlt el a csodálkozásunk, máris meglepett bennünket a pünkösd, és maga a Lélek rázott fel minket fásultságunkból, és igen, készültünk mindannyian, ki zarándoklattal, ki imával, ki pedig csendes elhatározással, ki Mária kezét „fogva”, ki a Szentlelket „ostromolva”, ki pedig csendben magába fordulva. Igen mozgalmas volt eddigi egyházi évünk, hiszen megannyi ünnep, megannyi kihívás, számtalan elhatározás, és ezekhez megannyi készület, munka, befektetett idő és energia társult.
Ezek után még mindig van, „amit” ünnepelni, hiszen pünkösdöt hagyományosan a Szentháromság vasárnapja követi „megkoronázva” az eddigieket, hiszen ez a vasárnap Istenről, pontosabban arról a szeretetközösségről mesél, amelyben a háromszemélyű egy Isten él. Mert hát Isten Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek szeretetközössége. Az évszázadok dogmafejlődései próbálták ezt a hittitkot megfejteni, közelebb hozni, mégis talán akkor vagyunk a Szentháromsághoz a legközelebb, amikor egyszerűen – hittel – rábízzuk magunkat arra, aki megálmodott, megalkotott, létrehívott és mind a mai napig gondoskodik rólunk. Mert mi magunk a szeretetből, Istenből születtünk, létünk forrásvidéke ez a szentháromságos szeretet, amely ingyenes, önmagát pazarló, nagyvonalú, elfogadó, feltétel nélküli, mindig elérhető, és amelyben jó otthon lenni.
Mégis talán sokan megkérdezik: mit csinált Isten, mielőtt bármit is létre hívott volna? Mit csinált akkor? Akkor még egyedül volt? – sorolhatnánk a kérdéseket végeláthatatlanul. Isten sosem volt, van és lesz egyedül, hiszen ő maga a Szentháromság szeretetközössége, és ez a szeretet áradt ki a világ teremtésekor, ez a szeretet mutatkozott meg az üdvösségtörténeti eseményekben, egyszóval Isten mindig Szentháromságként létezett és cselekedett. A mai napon nemcsak egy hittitokra emlékezünk, hanem arra az ígéretre is, hogy Isten soha nem mond le rólunk, mert ő a szeretet, a mi földi és majdan örök életünk őbenne gyökerezik, mert az ő szeretete örök, nem múló ábránd, pillanatnyi kedélyállapot, érzelmi libikóka. És ezt a szeretetet nem kiérdemelni, megvásárolni kell, hanem elhinni, majd befogadni, megélni és továbbadni. Ez minden Krisztus-követő hivatása ebben az életben, nem több és nem kevesebb. Szentháromság vasárnapján adjunk hálát ezért a végtelen szeretetért, amellyel Isten van irántunk.
Olasz Béla
