† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad.
Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.
Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.
Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
Jn 14,15-16.23b-26
Húsvét után 50. nappal ünnepeljük a Szentélek eljövetelét. Innen származik az ünnep görög neve, a pentacostes, amelynek jelentése az „ötvenedik”, tehát az ünnep időpontjára utal maga a kifejezés. Mégis meg kell említenünk, hogy a Bibliában találkozunk a pünkösd ünnepének gyökereivel, hiszen a zsidó hagyomány a shavaout, azaz a hetek vagy az aratás ünnepe néven ismeri, de egybekapcsolta a Tóra-adással is. Egyértelmű tehát, hogy a Biblia embere számára minden ünnep kultikus jelentőséggel bírt, hiszen Isten valamely üdvtörténeti tettére emlékeztette őket. A keresztény hagyományban a pünkösd a harmadik isteni személy eljövetelével és az egyház születésével áll kapcsolatban.
Jézus feltámadása után ötven nappal elküldi a Szentlelket, aki kiárad az apostolokra, ahogyan a mai olvasmányban olvassuk, és innen számítjuk az egyház születését is, hiszen az apostolok nem csak beszélni kezdtek, hanem egyben az evangéliumi örömhír radikális hirdetői és megélői lettek. A mai napon érdemes lenne nemcsak megköszönni a Szentlélek Úristennek azt, hogy soha nem fárad bele abba, hogy minket bátorítson, hogy bennünket segítsen, szüntelenül „noszogasson”, hogy velünk és mellettünk legyen, hanem kérni az ő éltető és életadó jelenlétét is, hiszen nélküle szívtelenné, beszűkültté és örömtelenné válunk. Milyen jó tudni, hogy ha mi időként el is hagyjuk, ő nem mond le rólunk, s különösen nem mond le az egyházról, amely Krisztus misztikus teste. Egyházunk talán sokszor emberi, sebzett, bűnös, mégis egyben anyánk is, ahogyan Ferenc pápa mondta: „az egyház valóban anya, a mi anyánk az egyház – olyan szép ezt így mondani: anyaszentegyházunk – egy anya, aki életet ad nekünk Krisztusban, és általa együtt élünk testvéreinkkel a Szentlélek szeretetközösségében. Az egyház anyánk, mert a keresztségben szült meg bennünket.”
Az egyház latinul ecclesia, görögül ekklesia, amely az ek (valamiből ki)és a kaleo (hívni, szólítani, meghívni) szóból tevődik össze, amelyet fordíthatunk úgy, hogy az „Isten által meghívottak közössége” vagy „Isten választott/elhívott népe”. Így tehát mi, akik az egyház tagjai vagyunk – világi Krisztus-hívők és az egyházi rend tagjai –, azt a felelősségteljes hivatást is kaptuk, hogy Krisztus testét hitelesen mutassuk meg a világnak, amelyet átitat a Szentélek. Úgy mutassuk meg, ahogyan az apostolok tették, hiszen a „meghívottság” és a „kiválasztottság” nem elittudatot, nem is kultúrkereszténységet, hanem „ízig-vérig” krisztusi lelkületet jelent. Kérnünk kell a kegyelmet, hogy soha ne feledkezzünk meg erről.
Olasz Béla
