A gyulafehérvári főegyházmegye családpasztorációja több mint két évtizede szolgálja a családokat, hogy az egyház tanítása mentén támogassa őket életük különböző szakaszaiban. Ez a szolgálat szerves része az egyházmegyének, amelynek célja, hogy Isten szentháromságos szeretete a családok életében is megjelenjen, illetve hogy a családokon keresztül is megjelenítse azt, miközben a családtagok közötti kapcsolatok elmélyítésére törekszik. A családokat érintő kihívásokról és a családpasztorációs iroda útkereséséről Szénégető István családreferenssel, a családpasztorációs bizottság titkárával és Török Bernadettel, a marosvásárhelyi családpasztorációs iroda vezetőjével beszélgettem.
A családpasztoráció egy élő és folyamatosan formálódó valóság, ami 2003 januárja óta számos átalakuláson ment keresztül a főegyházmegyében, mindig igyekezve választ adni a családok aktuális kihívásaira és az egyház társadalmi küldetésére, alkalmazkodva a társadalmi és egyházi környezet átalakulásaihoz. A családpasztoráció háttere, dinamikája és jelenlegi szerkezete jól tükrözi, miként változik maga a család fogalma és szerepe a katolikus közösségekben.
A főegyházmegye családpasztorációja kezdetektől fogva nyitott volt a különböző életállapotban élők iránt: nem csupán a hagyományos családmodellben élőket kívánja megszólítani, hanem az özvegyeket, az elváltakat, a soha meg nem házasodókat, valamint azokat is, akik valamilyen más élethelyzetben keresik helyüket az egyházi közösségben. A cél az, hogy az egyház mindenkit befogadjon, és minden életállapothoz képes legyen irgalmas, értő és támogató módon közeledni.
Beszélgetőtársaim tapasztalatai alapján három nagy korszakot lehet behatárolni a főegyházmegye családpasztorációjában. Az első időszakot a nagy rendezvények és a lelkesedés jellemezte.
Kezdetek: a nagy programok korszaka
A családpasztoráció története 2003-ban kezdődött, amikor a főegyházmegye elindította első programjait. Az első évtizedet a nagy létszámú rendezvények jellemezték, amelyek iránt óriási érdeklődés mutatkozott. Családos táborok, családkonferenciák, valamint külön a férjek, édesapák, illetve a feleségek, édesanyák számára szervezett programok színesítették a kínálatot. Ezek az alkalmak nemcsak a házaspárokat és családokat szólították meg, hanem lehetőséget nyújtottak más élethelyzetben lévőknek is, például özvegyeknek vagy elváltaknak, hogy bekapcsolódjanak a közösségi életbe. A rendezvények azt a célt szolgálták, hogy az egyház jelen legyen a családok mindennapi életében, és valódi lelki, közösségi támaszt nyújtson számukra.
Az akkori programok egyik legnagyobb erőssége a közösségi élmény és a lelkes részvétel volt. A szervezők gyakran azzal szembesültek, hogy a helyek gyorsan beteltek a nagy létszámú, 150-180 fős rendezvények esetében is. Az özvegyeket megszólító hétvégék például háromnapos rendezvények voltak, péntektől vasárnapig, és mély lelki elmélyülésre adtak lehetőséget. Az elváltak számára külön programokat szerveztek, ahol a spiritualitás és az egyházjogi kérdések egyaránt terítékre kerültek.
Ebben az időszakban számos új kezdeményezés indult el. A családpasztoráció ernyője alatt külön programok születtek a férfiak és nők számára, például a férjek és édesapák, valamint a feleségek és édesanyák számára szervezett hétvégék. Az előadók gyakran neves szakemberek vagy külföldi vendégek voltak, akik előadásaikkal vonzották a közönséget. Ezek az alkalmak nemcsak lelki töltetet adtak, hanem lehetőséget teremtettek arra is, hogy a résztvevők megosszák egymással tapasztalataikat, és erősítsék a közösségi kötelékeket.
Átmenet és elmélyülés: a kiscsoportos programok korszaka
Az első évtized lendülete után a családpasztoráció új korszakba lépett. A nagy létszámú programok iránti igény fokozatosan csökkent, részben azért, mert más szervezetek, mozgalmak és közösségek is elkezdtek hasonló családos táborokat és rendezvényeket szervezni. A főegyházmegye családpasztorációja ezért új utakat keresett, és ahelyett, hogy a létszám növelésére koncentrált volna, a kisebb, mélyebb és személyesebb programok kerültek előtérbe.
A családpasztorációs irodában felismerték, hogy Isten kimeríthetetlen mélysége és a családi kapcsolatok gazdagsága lehetőséget ad arra, hogy a kevesebb résztvevővel bizalmibb, kapcsolatmélyítésben eredményesebb együttlétek a célravezetőek. Ebben az időszakban a programok dinamikája jelentősen átalakult. A nagy előadók helyett a résztvevők tapasztalatai és megosztásai kerültek a középpontba. A Szülők iskolája program például kifejezetten kiscsoportos formában, 12-14 családdal működött, ahol a házaspárok egymástól tanulhattak. Egy-egy házaspár a többiek kérdéseire válaszolva osztotta meg tapasztalatait a családi életről, gyereknevelésről vagy párkapcsolati kihívásokról. Ez a kölcsönös tanulás és nyitottság újfajta közösségi élményt teremtett, ahol a résztvevők nem csupán hallgatók, hanem aktív közreműködők voltak.
A hangsúly fokozatosan az elmélyült beszélgetésekre, a tanúságtételekre és a személyes jelenlétre helyeződött át, ami növelte a hitelességet, az őszinteséget és a bensőséges kapcsolatokat. A résztvevők számára nem az volt a fontos, hogy híres előadókat hallgassanak, hanem hogy egymás tapasztalatain keresztül közelebb kerüljenek Istenhez és önmagukhoz. Ez a megközelítés különösen sikeresnek bizonyult olyan témák esetében, amelyek mélyebb önismeretet vagy párkapcsolati munkát igényeltek. A családpasztoráció ebben az időszakban arra törekedett, hogy a résztvevők ne csak tananyagot kapjanak, hanem valódi közösséget építsenek, amelyben kölcsönösen támogatják egymást.
A jelen kihívásai: alkalmazkodás a változó helyzetekhez
Az elmúlt években a családpasztoráció újabb fordulatot vett. A korábban jól működő programok jelentős része elnéptelenedett, a részvételi létszám drasztikusan visszaesett. Ez a változás részben a társadalmi folyamatokkal magyarázható: a Covid-járvány, a fiatalok nyugatra vándorlása, a templomok kiürülése és a közösségek aprózódása mind olyan tényezők, amelyek új kihívások elé állítják a családpasztorációt. Emellett a családok és egyének igényei is átalakultak, amit az irodának figyelembe kell vennie.
A nagy programok közül néhány azonban továbbra is népszerű maradt. A férjek és édesapák, valamint a feleségek és édesanyák számára szervezett rendezvények például továbbra is vonzzák a résztvevőket. Nemrégiben egy ilyen programon 140-en vettek részt, ami a szervezők számára is kiemelkedő létszámnak számít. Ezek az alkalmak azonban már nem a korábbi nagy előadásokra épülnek, sokkal inkább a tapasztalati tanulásra helyezik a hangsúlyt. A családpasztorációs iroda felismerte, hogy a mai kor embere számára a strukturált programokon túl a közösségi együttlétek – például közös étkezések, séták vagy kötetlen beszélgetések – is fontosak.
A családpasztoráció szerkezete is jelentősen átalakult. Ma már nem egyetlen nagy bizottságként irányítják a tevékenységeket, hanem öt szakterületre osztották a feladatokat: életvédelem; gyermekek, kamaszok családi életre nevelése; jegyesek pasztorációja; családcsoportok, családon belüli kapcsolatok pasztorációja; különleges élethelyzetek pasztorációja. Előtérbe került a képzés, hiszen úgy látják, hogy a képzési folyamatokon keresztül lehet a legjobban bevonni és felkészíteni az embereket.
A jelen elsősorban az útkeresésről szól, amelyben nem mások által előre legyártott válaszokat, modelleket vesznek át, amelyek máshol esetleg jól működnek, hanem valami születőben, fejlődőben van, ami az itteni szükségletekre próbál válasz lenni. Olyan válasz, amire a családoknak, a különböző életállapotban levő személyeknek és az egyháznak szüksége van.
Jegyespasztoráció: új kihívások és lehetőségek
A családpasztoráció egyik fontos területe a jegyespasztoráció, amely az utóbbi években jelentős átalakuláson ment keresztül. A jegyesek körében egyre gyakoribb, hogy már együttélésből érkeznek a kurzusokra, vagy külföldről térnek haza házasságot kötni, gyakran gyerekekkel együtt. Ezek a helyzetek új megközelítést igényelnek, hiszen a párok más élethelyzetben vannak, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. A jegyeskurzusokon ezért nagy hangsúlyt fektetnek a párkapcsolati készségek fejlesztésére, a hiteles kommunikációra és az egyházi értékek közvetítésére, miközben tiszteletben tartják a résztvevők eltérő hátterét.
A jegyespasztoráció egyik legnagyobb kihívása, hogy a párokat ne csak az esküvőre készítsék fel, hanem az azt követő életszakaszra is. A Vatikán már évekkel ezelőtt hangsúlyozta, hogy a jegyeskurzusok ne csupán az esküvőre fókuszáljanak, hanem hosszú távú támogatást nyújtsanak a fiatal házasoknak. A gyulafehérvári főegyházmegye családpasztorációs irodája is keresi a módját annak, hogy az esküvő utáni időszakban is segítséget nyújthasson a családok számára. A Szülők iskolája például kifejezetten gyerekes családokat céloz meg, és lehetőséget ad arra, hogy a szülők megosszák egymással a gyereknevelés és a családi élet kihívásait. A cél, hogy ezek a fiatal házaspárok ne maradjanak magukra, hanem kísérve éljék meg házasságukat és szülői szerepüket.
Az lehet a benyomásunk, hogy a családalapítás iránti vágy mintha csökkenne és egyre kevesebben választanák a házasságot mint életformát, aminek az okai összetettek lehenek: közömbösség, individualizmus, a kapcsolati készségek hiánya, a pornófüggőség és az intimitás nehézségei mind jelen lehetnek. Ugyanakkor vannak reményteli jelek is: bizonyos közösségekben – például neoprotestáns körökben – a gyermekvállalás és a házasság újra értékként jelenik meg. Ezek a példák inspirálhatják a katolikus közösségeket is.
Vegyes házasságok és felekezeti sokszínűség
Erdélyben a felekezeti sokszínűség mindennapos valóság, így a különböző felekezeti hátterű házasságok kérdése sem kerülhető meg. A családpasztoráció e tekintetben pragmatikus és informatív hozzáállást képvisel. A cél az, hogy a házasság valóságát az evangéliumi értékek mentén, de nyitottan és párbeszédképesen kezeljék. Igyekeznek az egyetemes emberi szinten megszólítani a párokat, hangsúlyozva, hogy a házasság szentsége a felekezeti különbségek ellenére is érvényes és áldást hozó lehet. A gyakorlati kérdésekben – például a gyermekek megkeresztelésével kapcsolatban –információval és támogatással segítik a párokat, eloszlatva a tévhiteket és a félelmeket. A cél az, hogy a párok megtalálják a módját annak, hogyan élhetik meg kapcsolatukat harmonikusan, akár eltérő vallási háttérrel is.
A családpasztoráció megközelítése szerint a vegyes házasságok nem akadályt jelentenek, hanem lehetőséget a párkapcsolat mélyebb megélésére. A párok megtanulhatják, hogyan kezeljék a kapcsolatukat élő rendszerként, amelyben a különbözőségek és kihívások természetes részei az együttélésnek. Arra törekszenek, hogy a párok ne a felekezeti különbségekre fókuszáljanak, hanem arra, hogyan építhetnek gyümölcsöző kapcsolatot, amely az egyház és a közösség javát is szolgálja.
Irreguláris élethelyzetek: befogadás és támogatás
A családpasztoráció másik kihívása az irreguláris élethelyzetben lévők megszólítása. Az elváltak, az özvegyek, az egyedülállók, az újraházasodottak mind olyan csoportok, akik gyakran tapasztalnak kirekesztettséget. A törekvés az, hogy az ilyen különleges helyzetben élők is megtalálják helyüket a közösségben. Itt nem dogmatikai újításokról van szó, hanem gyakorlati irgalomról: lehetőséget kínálni, jelen lenni, kísérni. A pasztorális szemlélet lényege a jelenlét és a meghallgatás, nem pedig a szabályok mechanikus alkalmazása.
A főegyházmegye programjai igyekeznek befogadó közösséget teremteni, ahol mindenki otthonra találhat. Az özvegyek, illetve az elváltak számára szerveztek külön programokat. Volt olyan eset, amikor egy özvegy férfi és nő az özvegycsoporton keresztül talált egymásra, és új házasságot kötött. Az elváltak és újraházasodottak esetében is fontos az érzékenység. A korábbi programok során a spiritualitás és a közösségi támogatás került előtérbe, miközben tiszteletben tartják az egyéni életutakat.
A család szerepe az egyházban
A családpasztoráció hangsúlyozza, hogy a családok és az egyház közötti kölcsönhatás kulcsfontosságú. A családokban megélt szeretet, áldozathozatal és közösségi szellem olyan értékek, amelyekre az egyháznak nagy szüksége van. A házaspárok kapcsolata olyan „friss levegőt” hoz a közösségbe, amely nélkülözhetetlen a mai világban. A házaspárok kapcsolati kultúrájára szüksége van az egyháznak. Ugyanakkor az egyház szentségei, tanításai és közösségei olyan támaszt nyújtanak a családoknak, amelyek segítenek eligazodni a modern élet kihívásai között.
A családok képesek gyümölcsöző közösségeket alkotni. A programok során a résztvevők megtanulják, hogyan építhetnek mélyebb kapcsolatokat, hogyan tervezhetik meg közös életüket, és hogyan találhatják meg Istent a mindennapokban. A családpasztoráció nem csupán a múlt hagyományaira épít, hanem a jelen valóságára válaszol, miközben a jövő reményét hordozza. A gyulafehérvári főegyházmegye családpasztorációja így továbbra is az egyház és a családok közötti híd szerepét tölti be, támogatva mindenkit, aki a közösségben keresi a helyét.
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/17-es számában.
