Kik azok a pápák, akiket nem a Vatikánban temettek el?

0
1175
Ferenc pápa I. János Pál sírja előtt a Szent Péter bazilika alatti sírkamrában 2015. november 2-án. Fotó: CNS

A katolikus egyház történetében 266 pápa volt, és közülük csak körülbelül 30-at temettek el Rómán kívül, mintegy 90 pápa sírja a Szent Péter-bazilikában, illetve az alatta levő grottákban (21) van, 22 pápát a Lateráni Szent János-bazilikában, hetet a Santa Maria Maggiore-ban, ötöt a Santa Maria sopra Minervában, ötöt a San Lorenzo fuori le mura-bazilikában (a falakon kívüli Szent Lőrinc-templom), hármat a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, egyet pedig a Tizenkét Szent Apostol-bazilikában helyeztek örök nyugalomra.

A temetkezési hely kiválasztásakor különböző tényezők játszanak szerepet. A választott helyszín lehet olyan bazilika, amelyet az elhunyt pápa különösen szeretett, vagy olyan hely, amely szimbolikus okokból fontos. Roberto Regoli, a Pápai Gergely Egyetem egyháztörténeti tanszékének igazgatója a Catholic News Agencynek hangsúlyozta, hogy ,,a pápák Szent Péter-bazilikában való eltemetésének hagyománya nem a kereszténység kezdetéig nyúlik vissza. Az első két évszázad temetéseiről semmit sem tudunk.”

Regoli rámutatott, hogy ,,az első pápák az ötödik századig a katakombákban vagy néhány felszíni emlékműben vannak eltemetve. I. Nagy Leó az első pápa, akit a Szent Péter-székesegyházban temettek el. Ettől az időszaktól kezdve Róma templomaiban szétszórtan találunk temetkezéseket, majd az 5. század végétől a 10. századig főként a Szent Péter templomban temetkeznek.”

Több pápa is római bazilikát választott temetkezési helyéül. Az utolsó XIII. Leó volt 1903-ban, aki a Lateráni Szent János-bazilikában akarta sírját elhelyeztetni. Ferenc pápa is inkább egy másik helyen, a Santa Maria Maggiore bazilikában akart nyugodni.

Ferenc pápa azért választotta a Santa Maria Maggiore-t, mert különleges kapcsolat fűzte a bazilikához. Minden apostoli útja előtt és után imádkozott a Salus Populi Romani ikonja előtt. Pontifikátusa első napján járt ott. A pápát jezsuitaként az kötötte ehhez a bazilikához, hogy Loyolai Szent Ignác, a jezsuiták alapítója itt celebrálta első miséjét. Ferenc pápa nem az első pápa, akit a Santa Maria Maggiore-ban temetnek el. A bazilikában található III. Honorius, IV. Miklós, V. Szent Piusz, V. Sixtus, V. Pál, VIII. és IX. Kelemen sírja.

A pápák Szent Péter-bazilikában való eltemetésének hagyománya a negyedik századra nyúlik vissza. A vatikáni barlangokban és a Szent Péter-bazilikában 90 pápa földi maradványait őrzik.

A Lateráni Szent János-bazilika a pápa mint római püspök székesegyháza. Nem meglepő, hogy számos pápa szerette volna, ha ott temetkeznek. Az utolsó, akit ott helyeztek örök nyugalomra, XIII. Leó volt 1903-ban, de nem ő az egyetlen. A bazilikában 22 pápa földi maradványait őrzik. Két pápa földi maradványai találhatók a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában, III. Félix és XIII. János, míg XVIII. János 1009-ben halt meg a bazilika kolostorában.

A Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilika Lőrinc diakónus maradványai fölé épült. Boldog IX. Piusz nagyon ragaszkodott ehhez a bazilikához, és itt is temették el. Négy másik pápát is eltemettek a bazilikában, szinte mindannyian az ötödik századból származnak.

Öt pápát, köztük két Medici pápát, X. Leót és VII. Kelemen pápát temettek el a Santa Maria Sopra Minerva bazilikában, amely Róma egyik legművészibb berendezésű temploma és a város utolsó fennmaradt gótikus temploma. A templom az Egyházi Akadémiával szemben áll, azzal az iskolával, ahol a leendő pápai követeket, az apostoli nunciusokat képezik. XIV. Kelemen pápa a római Tizenkét Szent Apostol Bazilikában van eltemetve.

A nem Rómában eltemetett pápák közül említhetjük XII. Gergelyt (1406-1415), az utolsó pápát XVI. Benedek előtt, aki lemondott, és aki a Recanati székesegyházban van eltemetve, Marche tartományban. XII. Benedek és XXII. János Avignonban; Szent V. Celesztin (aki 1294-ben halt meg, miután lemondott) a L’Aquila-i Collemaggio-bazilikában nyugszik, az ő sírját XVI. Benedek pápa is meglátogatta saját 2013-as lemondása előtt. Boldog X. Gergely Arezzóban; Szent VII. Gergely Salernóban; Szent I. Adeodatus Cinto Euganeóban, Venetóban nyugszik.

Ferenc pápa döntése, hogy a Santa Maria Maggiore-ban temessék el, megváltoztatja a temetési szertartást, amelynek végén holttestét nem a vatikáni grottákba, hanem a Santa Maria Maggiore-ba viszik, hogy szeretett Salus Populi Romani ikonja közelében lehessen.

Andrea Gagliarducci

Forrás: Catholic News Agency

Fordította Bodó Márta