† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus boldognak hirdeti a lélekben szegényeket, de jajt kiált a szívtelen gazdagokra.
Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tiruszi és szidoni tengermellékről.
Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt:
„Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal.
De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
Lk 6,17.20–26
Nagy kérdése mai társadalmunknak, hogy miért is él az ember, milyen céllal és okkal létezik. Ha nagyon egyszerű választ szeretnénk adni – igazodva a mai közfelfogáshoz –, azért, hogy boldog legyen, hiszen erről hallunk lépten-nyomon: önmegvalósítás, önkiteljesedés, az önkifejezésnek megannyi formája. Eközben hajszolva a különböző élvezeteket, amelyekből egyre több és több kell, mert ingerküszöbünk elérését már csak így tudjuk szinten tartani, és ezen élvezeteknél nem feltétlenül a legsúlyosabb bűnökre kell gondolni, elég – Nagy Szent Teréz nyomán – csak a hasznot, a hatalmat, a hírnevet és a hangulatot említeni. Élményközpontúak lettünk, mindenben önmagunkat keressük, egonkat éltetve.
A keresztény emberkép egészen mást mond, hiszen ahogyan a II. vatikáni zsinat Lumen Gentium dogmatikus konstitúciójának 40. pontja, valamint Ferenc pápa Gaudete et exultate címet viselő apostoli buzdítása is kifejezi: „minden keresztény ember közös hivatása az életszentség”, olyan egyetemes hivatás, amely mindenkit „kötelez”. Ehhez azonban óhatatlanul hozzátartozik a kenózis, azaz az önkiüresítés. Szépen fogalmazza meg ezt Váloczy József teológiai tanár: „a kenózis fogalom tartalma és üzenete egy olyan Isten képét tárja elénk, aki ahelyett, hogy a kirakatba tenné, inkább elrejti isteni hatalmát, hogy egyértelmű lehessen az önmagát kockára tenni kész, végsőkig elmenő szeretetének elsőbbsége. Ez a szeretet a Szentháromság belső életének, az isteni személyek egymással való kapcsolatának motorja.”
Jézus a mai evangéliumban a nyolc boldogságról beszél hallgatóságának a hegyi beszédében, amit Jézus „programbeszédjének” is nevezünk. A boldogság görögül a makarios, ez a fogalom nem volt ismeretlen a biblián kívüli világban, főként az istenek és az elhunytak boldog állapotára utalt, a Szentírásban a makarioi nem érzelmi állapotra utal, hanem olyan lelkiállapotra, amelyben Isten részesíti az embert, egyfajta kegyelmi állapot, amely nem a külső körülményektől függ. Talán így válik érthetővé Jézus „programbeszédje” számunkra is, hiszen a keresztény ember számára is megkerülhetetlen a kenózis az Istennel megélt életegység eléréséhez. Ebből pedig az a fajta „boldog” állapot születik, amelyben nincs többé önzés, önérdek és önimádat, csakis Isten van. Ez nem ideál vagy ábránd csupán, hiszen szentjeink élete erre az élő példa. A nyolc boldogság meghívás a hitelesebb keresztényi életre, amely nélkülözi a felszínt, az alakoskodást és a sallangot, és csakis Istenből él, aki önmagát nyilatkoztatta ki Jézus Krisztusban.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/7-es számában.
