A „Krisztus a mi reményünk” témájú katekézissorozatában a szentatya ezúttal „Jézus Krisztus szépségét szemlélte a Visitatio, a Mária látogatása Erzsébetnél jelenetben”. Erős megfázásra hivatkozva a pápa nem maga olvasta fel a beszédét, hanem megkérte erre egyik munkatársát, Pierluigi Giroli atyát. A katekézisben elhangzott: „A Szűzanya nem azt választja, hogy megvédje magát a világtól, nem fél a veszélyektől és mások ítéleteitől, hanem elindul, hogy találkozzon másokkal.”
Ma Jézus Krisztus, a mi reménységünk szépségén elmélkedünk Mária látogatása misztériumában. Szűz Mária meglátogatja Szent Erzsébetet, de mindenekelőtt az anyja méhében hordott Jézus látogatja meg az ő népét (vö. Lk 1,68), ahogy Zakariás mondja dicsőítő énekében. Az angyali üzenet okozta ámulat és csodálkozás után Mária felkel és útnak indul, miként a Bibliában mindazok, akik meghívást kaptak, mert „az egyetlen cselekedet, amivel az ember megfelelhet az önmagát kinyilatkoztató Istennek, az a saját feltétlen rendelkezésre állása – kezdte beszédét a pápa, Hans Urs von Balthasar svájci teológus gondolatára hivatkozva. Izrael fiatal lánya nem azt választja, hogy megvédje magát a világtól, nem fél a veszélyektől és mások ítéleteitől, hanem elindul, hogy találkozzon másokkal.
Mária megosztja Erzsébettel a lehetetlen dolgok Istenébe vetett hitét és reményét
Amikor azt érezzük, hogy szeretnek minket, olyan erőt tapasztalunk meg, amely útjára indítja a szeretetünket, ahogy Pál apostol tanítja: „Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14), sarkall és indít bennünket. Maria érzi a szeretetnek ezt az indíttatását és elmegy segíteni egyik nőrokonának, egy idős asszonynak, aki hosszú várakozás után nyeri el a már nem remélt áldottságot, amit nehézséggel tud csak fogadni éltes kora miatt. De a Szűz másfelől azért is megy Erzsébethez, hogy megossza vele a lehetetlen dolgok Istenébe vetett hitét és azt a reményét is, hogy a neki tett ígéretek beteljesednek – tanította a pápa katekézise. A két asszony találkozása meglepő hatást kelt: a kegyelemmel teli Mária Erzsébetet köszöntő hangja próféciára indítja az idős asszony méhében hordott gyermeket, és kettős áldást szít fel benne: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42) Kivált továbbá egy boldogmondást is: „Boldog az, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (45. v.)
Mária nem önmagáról, hanem Istenről beszél
Fia messiási identitásának és az ő anyai küldetésének felismerésével szemközt Mária nem szól önmagáról, hanem Istenről beszél, és hittel, reménnyel és örömmel teli dicséretet zeng, egy olyan éneket, amely minden nap felhangzik az egyház esti imájának Magnificat-énekében (Lk 1,46–55). Az üdvözítő Isten dicsérete, amely alázatos szolgáló lányának a szívéből fakad, valójában egy ünnepélyes emlékezés, amely összefoglalja és beteljesíti Izrael imáját. Bibliai utalásokkal van átszőve, annak jeleként, hogy Mária nem „kóruson kívül” akar énekelni, hanem a bibliai atyákra akar ráhangolódni, miközben magasztalja együttérzését az alázatosok felé, azon kicsinyek felé, akiket Jézus az igehirdetésében majd „boldognak” fog mondani (vö. Mt 5,1–12).
Mária Magnificatja a megváltás húsvéti éneke
A húsvéti motívum erőteljes jelenléte a Magnificatot a megváltás énekévé is teszi, amelynek hátterében Izrael Egyiptomból való megszabadulásának emléke áll. A múlt idejű igéket áthatja a szeretet emlékezete, mely hittel világítja meg a jelent, és reménységgel tölti meg a jövőt: Mária a múlt kegyelméről énekel, de egyúttal ő a jelen asszonya is, aki méhében hordozza a jövőt. Az ének első része Isten művét dicséri Máriában, aki Isten népének kicsi mása, s aki teljes mértékben kapcsolódik a szövetséghez, míg az ének második része az Atya gyermekei történetének nagy összefüggésében, makrokozmoszában végzett munkájára terjed ki, az emlékezet, az irgalom és az ígéret hármas kulcskifejezésén keresztül.
Az Úr, aki a kicsi Mária fölé hajolt, hogy „nagy dolgokat” valósítson meg benne, és az Úr anyjává tegye, a kivonulástól fogva kezdte megváltani a népét, megemlékezve az Ábrahámnak megígért egyetemes áldásról (vö. Ter 12,1–3). Az Úr, az örökké hűséges Isten szakadatlanul árasztotta az irgalmas szeretetet „nemzedékről nemzedékre” a szövetséghez hű népre, most pedig az üdvösség teljességét mutatja meg Fiában, akit arra kapott küldetést, hogy megváltsa az embereket bűneiktől. A húsvét tehát Ábrahámtól Jézus Krisztusig és a hívők közösségéig minden további szabadítás értelmezési kulcsaként jelenik meg, egészen az idők teljességében a Messiás által művelt végleges megváltásig menően.
Kérjük ma az Úr kegyelmét, hogy tudjunk várakozni minden ígéretének a beteljesedésére; és hogy segítsen minket abban, hogy befogadjuk Mária jelenlétét az életünkbe. Példáját követve mindannyian felfedezhetjük, hogy minden lélek, amely hisz és remél, „megfogan és megszüli Isten Igéjét” – idézett a pápa beszéde Szent Ambrustól, és ezzel befejezte szerdai katekézisét.
P. Vértesaljai László SJ, Vatican News
