A szentévi audienciák sorában elsőként a kommunikációban dolgozó szakemberekkel találkozott a pápa szombaton a VI. Pál-teremben, védőszentjük, Szalézi Szent Ferenc liturgikus emléknapját követően. Felhívást intézett a sajtó szabadságáért, a bebörtönzött újságírók szabadon engedéséért. A tudatos médiafogyasztásra kell nevelni, a szív bátorságával felmutatni a reményt a világban zajló rossz közepette is.
A találkozó elején a világ sok országából érkezett médiamunkatársak nevében a Nobel-díjjal kitüntetett Maria Ressa, valamint Colum McCann és Mario Calabresi szólalt föl, illetve a világhírű hegedűművész, Uto Ughi mutatta meg, hogy a zene adománya a kommunikáció és a remény útja egyben. Ferenc pápa kiemelte, hogy ezt az első szentévi nagy audienciát a kommunikáció életbevágóan fontos világának szentelte. Hosszú beszédét átadta Paolo Ruffininak, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusának, hogy ő közvetítse az audiencia résztvevőinek, majd rögtönzött szavakkal megköszönte az újságírók munkáját, áldását adta rájuk és személyesen üdvözölte őket.
Engedjék szabadon a bebörtönzött újságírókat!
Az emberiség történetének nehéz pillanatában vagyunk, a világot háborúk és erőszak sebzi, sok ártatlan vére szennyezi. Ezért a pápa beszédében mindenekelőtt köszönetet mondott mindazon kommunikációs munkatársaknak, akik életük kockáztatása árán keresik az igazságot és igyekeznek tudósítani a háború borzalmairól. Imáiba foglalja mindazokat, akik az elmúlt évben életüket áldozták ezért – a Nemzetközi Újságíró Szövetség adatai szerint több, mint 120-an voltak. Megemlékezett azokról is, akiket bebörtönöztek, amiért hűek akartak maradni hivatásukhoz: újságírók, fotósok, operatőrök, akik el akarták mesélni azt, amit saját szemükkel láttak. A Riporterek Határok Nélkül jelentése szerint számuk meghaladja az ötszázat. A pápa azt kéri, hogy a szentévben bocsássák szabadon az összes újságírót, akit igazságtalanul bebörtönöztek. Az újságírók szabadsága valamennyiünk szabadságát növeli.
Megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól
Elődeihez hasonlóan Ferenc pápa felemelte szavát azért, hogy védjék meg és óvják a sajtószabadságot és a gondolat szabadságát, vele együtt pedig a tájékozottsághoz való alapvető jogot. A szabad, felelős és korrekt tájékoztatás a megismerés, a tapasztalat és az erény kincsestárához tartozik, ezért őrizni és támogatni kell. Enélkül nem tudnánk megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól; az előítéletek és a polarizáció növekvő hatásának lennénk kitéve, ami szétrombolja a polgári együttélés kötelékeit, és megakadályozza, hogy újraépítsük a testvériséget.
Az újságírók felelőssége
Újságírónak lenni több, mint foglalkozás: hivatás és küldetés. A kommunikációban dolgozók ma alapvető szerepet játszanak a társadalomban azzal, hogy elmondják a tényeket és ahogyan tálalják azokat. Tudjuk, hogy a nyelvezet, a hozzáállás, a stílus meghatározó lehet abban, hogy egy reményt gyújtó, hidakat építő és kapukat nyitó kommunikációt közvetít-e, vagy egy olyan kommunikációt, amely növeli a megosztottságot, a társadalmi polarizációt, a valóság leegyszerűsítését. Ebben kiemelt felelősségük van a sajtómunkatársaknak. A szó és a kép eszközével dolgoznak, de még ezt megelőzően a tanulás és az elmélyülés, a látás és a meghallgatás képességét kell alkalmazniuk.
Bátorság – van szívem
Ferenc pápa az audiencia elején elhangzott felszólalásokból kiindulva szólt a bátorság fontosságáról, hogy egy olyan folyamatot indítsunk el, ami segít felülemelkedni a hazugságon és a gyűlöleten. Az olasz coraggio, bátorság szó a latin cor habeo – van szívem kifejezésből ered. Ez azt a fajta belső indíttatást jelenti, ami a szívben születik és aminek révén képesek leszünk szembenézni a nehézségekkel és a kihívásokkal anélkül, hogy erőt venne rajtunk a félelem. A bátorság gyűjtőszavával összefoglalhatjuk az elmúlt évek Kommunikációs Világnapi pápai üzeneteit, beleértve a legújabbat is, amit pénteken tettek közzé – „Szelíden osszátok meg a szívetekben lakozó reményt” (vö. 1Pt 3,15-16) – címmel. Szívvel meghallgatni, beszélni, megőrizni a szív tudását, megosztani a szív reménységét. Az elmúlt években Ferenc pápa a szív vezérfonalára fűzte föl a kommunikációról való megfontolásait. Ezért most az újságírók szabadon bocsátásán túl egy olyan felhívást intézett, ami mindenkihez szól: szabadítsuk föl a szív belső erejét!
Legyünk tudatos médiahasználók
Mi a szabadság? A választás bátorsága. Ragadjuk meg a szentév lehetőségét a megújulásra, arra, hogy újra rátaláljunk erre a bátorságra! Szabadítsuk meg a szívünket az ártalmas dolgoktól! Tegyük újra a tiszteletet az emberi szív közepébe, és ne azzal töltsük meg, ami elrohasztja azt. Ferenc pápa itt utalt a mai kor internetes betegségére, az oxfordi szótár által az év szavának választott ún. „agyrohasztásra”, amit az állandó görgetés okoz a közösségi médiában. Ennek ellenszere az, ha összefogunk és elsősorban a fiatalok nevelésére koncentrálunk. Média-alfabetizációra van szükség ahhoz, hogy megtanuljuk a kritikai gondolkodást, a megismeréshez szükséges mérlegelés türelmét; személyes fejlődésünkhöz és ahhoz, hogy tevékenyen részt vegyünk közösségeink jövőjében. Bátor befektetők, bátor informatikai mérnökök kellenek nekünk a kommunikáció szépségének megőrzéséhez. A nagy változások a felvilágosult szívek összefogásából születnek.
Szent Pál bátor szíve
Ilyen volt Szent Pál szíve – akinek megtérésére emlékezik ma az egyház. Olyan döntő változást hozott életében a találkozás a feltámadott és élő Krisztussal, hogy az nemcsak személyes életét, de az egész egyházét is meghatározta. Az ilyen átalakító változások útján mindig a személyek közötti közvetlen kommunikáció révén tudunk haladni. A megfelelő szavakkal fénysugarat gyújthatunk az emberek szívében, ami által megváltozhat a látásmódjuk.
Az elbeszélés átalakító ereje
Ferenc pápa az audiencia elején elhangzott felszólalásokhoz kapcsolóan ezután az elbeszélés átalakító erejét hangsúlyozta. Visszatérve Szent Pál megtérésére: erről az eseményről az Apostolok Cselekedeteiben háromféleképpen is olvashatunk, ugyanakkor a történet magva mindig Saul személyes találkozása marad Krisztussal. Az elbeszélés módja változik, de az alapvető és átalakító tapasztalat változatlan marad. Aki elmesél egy történetet, az az élmény megtapasztalására ösztönöz. Nem minden történet jó, de azokat is el kell mondani. A rosszat észre kell venni, hogy megváltsuk azt. De úgy kell elmondani, hogy ne szakítsuk el az emberi együttélés törékeny szálait.
A remény történetei
A szentévben a szentatya ezért a világ összes kommunikációs szakemberéhez fordulva azt kérte, hogy olyan történetekről is szóljanak, amelyek reményt adnak, táplálják az életet. Amikor a rosszat bemutatják, hagyjanak lehetőséget arra, hogy összevarrják, ami elszakadt, a jó dinamizmusának, ami helyrehozhatja, ami eltörött. Ültessenek kérdéseket az emberek fejébe. Mit jelent a reményt elmesélni? Megláttatni a jó rejtett kis morzsáit akkor is, amikor minden elveszettnek látszik. Remélni minden remény ellenére. Azt jelenti, hogy észrevesszük a kicsírázó hajtásokat ott is, ahol a földet még hamu borítja. Aki a reményről mesél, annak a tekintete átalakítja a dolgokat, azzá teszi, amivé lehetnének, amivé kellene, hogy legyenek. Azt jelenti, hogy a dolgokat sorsuk felé tereljük. Ebben áll a történetek ereje. „És erre kérlek benneteket: meséljétek el a reményt, osszátok meg másokkal. Ez a ti jó harcotok, ahogy Szent Pál mondaná. Köszönöm, kedves barátaim! Szívből megáldalak benneteket és munkátokat. És kérlek, hogy ne feledkezzetek el imádkozni értem!” – zárult a pápa beszéde a kommunikációban dolgozóknak tartott szentévi audiencián.
Gedő Ágnes
Forrás: Vatican News
