December 11-én emlékeztek Kolozsváron az erdélyi ferences rendtartomány államosításának 75. évfordulójára: emlékező délután volt szentmisével, előadással, kötet bemutatóval, teltházzal. Nem tudatosan időzítve ehhez az esemény után a kolozsvári rendtartomány központból Körösbányára látogattak. Sok éves adósság volt, bár a kolostor iratanyagát már sokkal korábban a közeli Dévára szállították az utolsó helyi ferencessel, Paszkál testvérrel együtt, és onnan Kolozsvárra. A hely örökség, emléke mégis élő. Jonica Xénia, a ferences rendtartomány levéltárosa jegyzetét olvashatják.
Körösbánya: gyakran utazom a munkámból kifolyólag, de annál kevesebbet írok, osztok meg róla, itt és ilyen formában, de ma írok és mutatok egy leheletnyit…
Körösbánya egyike azoknak a helyszíneknek (Dés és Esztelnek mellett), amely 1952. május 26-tól kényszerlakhelyként működött majd negyven rendtag ,,odaköltöztetésével”. Ők nagyrészt már akkor idősödő szerzetespapok, laikus testvérek voltak.
A legutóbbi népszámlálás szerint 578 fő lakja a települést, ebből 11 vallotta magát magyarnak. A kolostor közel negyed évszázada ferences nélkül, de a templom ajtója naponta nyitva, mivel számos ortodox hívő továbbra is buzgón koptatja e templom köveit, különösen a jobb oldalt található Szent Antal előtti térdeplőt.
Körösbányán a Dévára telepedő bolgár ferencesek a 1728-ban szerveztek plébániát az egykori középkori templomot használva. Az épület azonban annyira romos állapotban volt, hogy 1763-ban alapjaiból kellett újjáépíteni. Az kolostor és templom az 1848–49 szabadságharc idején porrá égett, de rövid időn belül ismét újjáépült. A körösbányai bulgarita ferences közösséget 1851-ben a magyarországi Kapisztránus Rendtartományhoz csatolták, majd 1900-ban az Erdélyi Stefanita Rendtartományhoz. 1951. augusztus 20-án az itt élő ferenceseket is Máriaradnára internálták, majd 1952 tavaszán három kényszerlakhelyt jelölt ki számukra a minisztérium, Dés mellett Esztelneket és Körösbányát.
Ez utóbbi településre 37 ferences érkezett 1952. május 31-én. A körösbányai és dévai kolostor „utolsó hírmondója” az a Löke Mátyás, fr. Paszkál (1914–2002), aki előbb Máriaradnán, majd 46 esztendőn át Körösbányán tevékenykedett tovább mint szakács és orgonista, idős korára pedig a dévai kolostor lakója lett.
A körösbányai kolostor iratanyagát a gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár 2003. december 22-én szállította be Gyulafehérvárra. Onnan a helyi digatalizálást követően fizikai formátumban 2021. február 21-én került Kolozsvárra, másik része pedig a dévai iratok közül került elválasztásra.
Az épületegyüttes állapotát a fényképek elmondják… A tisztaságot, rendezettséget Ilona néni és Feri bácsi lelkiismerete, elkötelezett hűsége tükrözi…
Időutazás, emlékezés és hála az, ami átjárt, amikor fölfelé lépkedtem az egykori rendtagok által mára már szintén elkoptatott klauzúrába vezető lépcsőn, hallgatva az imára hívó kis harang mit sem kopó hangját, belépve egy-egy cellába, az ebédlőbe, megsimogatva egy-egy falrészletet, amely sokat látott, hallott, tapasztalt! Közben hosszú percekig hallgattuk azt a 74 éves Ilona nénit, aki tisztán emlékszik az egykori rendtagokra, hozzájuk kötődő történetekre, élethelyzetekre, fényképekkel is alátámasztva…
Albert Kasszián, Etterle Paulin, Mihály Brunó, Réthy Apollinár, Seress Szolán, Kapdebó Lambert, Fodor Angelus, Döme Krizogon és még sokan mások: köszönjük mindazt, ami miatt ma is élő valóság az Erdélyi Ferences Rendtartomány! Szent Ferenc atyánkkal soha ne szűnjetek meg imádkozni az utódokért.
Jonica Xénia
