Részlegesen feltárták a Székelytámadt várban az egykori domonkos templom maradványait

0
215

Az idei esztendő egyik legjelentősebb mozzanataként számolt be Sófalvi András ásatásvezető régész a Székelytámadt várban az egykor ott állt domonkos kolostortemplom napvilágra kerüléséről és részleges feltárásáról az In situ elnevezésű közösségi oldalon. Ez tudománytörténeti szempontból igen jelentős eredmény, ugyanis amellett, hogy a Székelyföld egyetlen domonkos kolostoráról van szó, megdönti az eddig elfogadott feltételezést, mely szerint a belső vár helyét elfoglaló, 19. század végi iskola építésével még az alapjait is kitermelték volna.

A középkori épületegyüttes még fennálló részleteiről páratlan értékű volt Orbán Balázs alaprajzi felmérése és művészettörténeti jellegű leírása, valamint fényképfelvétele, amely déli irányból ábrázolja a romos kolostortemplomot. A templom nyugati oromfalának sarkaihoz két masszív, átlós elrendezésű támpillér illeszkedett – Orbán Balázs alaprajzát a mostani régészeti feltárás nagymértékben hitelesítette.

Az ásatás során feltárt falrészletek alapján mintegy 13 méter széles templom hajója rajzolódott ki – az épület további részei valóban megsemmisültek az iskolaépítés során. E templom mellé a középkori szokásoknak megfelelően a kolostornak fizetett illeték fejében temetkezni is lehetett, és az ott szolgáló szerzetesek imádkoztak az elhunytak lelki üdvéért. A vár területén lévő egykori temetőről már az 1980-as évek óta tudtak, fogalmazott a szakember bejegyzésében.

Az egyhajós, hosszú, egyenes záródású szentélyű templomot méretei (becsült hossza 35-40 méter) és a vár különböző pontjaira széthordott minőségi faragványai a mellette álló kolostorral együtt Udvarhely város és a környék egyedi megjelenésű egyházi épületévé minősítik. A szakemberek régészeti megfigyelései és a feltárt művészettörténeti stílusjegyek alapján gótikus épületegyüttesről van szó, melynek építésére minden valószínűség szerint a 14–15. században került sor.

Sófalvi András rámutatott: „Az írott forrásokban a 15. század végétől többször feltűnő udvarhelyi domonkosok itteni megtelepedésének időpontját illetően nincsen egyetértés a kutatásban, még abban sem, hogy a domonkos rend 1303. évi kolostorjegyzékében apud Siculosként említett rendház valóban Udvarhelyen állt-e. Korábbi feltételezésünk bizonyításához, miszerint a domonkos kolostor királyi alapítással jött létre az itteni Árpád-kori udvarház környezetében, további adatok és kutatások szükségesek.”

A szakember kilátásba helyezte, hogy amint az iskola belső udvarának régészeti feltárását is elvégzik, ki fog derülni, hogy a templom melletti kolostor milyen jellegű volt, egy- vagy többszárnyú épületről lehet beszélni.

A Székelytámadt vár építésének kezdetén, 1562-ben a domonkosok már nem éltek a szóban forgó épületegyüttesben, helyettük jezsuiták, illetve ferencesek tevékenykedtek az 1590-es években és a 17. század elején. A rendház épületét időközben befoglalták a vár belső területén álló, ún. palota épületegyüttesébe, ez látható G. M. Visconti, illetve Orbán Balázs felmérésén is. A templom belső terét Bethlen Gábor idején, az 1620-as évek végén alakították át kétszintesre, egyik traktusában imatermet hozva létre. Az épület külső jegyeiben elbontásáig magán hordozte az eredeti, gótikus jellegét.

Sófalvi András ásatásvezető régész / In situ – Udvarhelyszéki régészek naplója