Szent Ignácot rajzolni: a papszentelésre váró Mihalkov Ferenc SJ portréja

0
943
Mihalkov Ferenc SJ a diakónusszentelésén 2022 decemberében (fotó: Pásztor Péter)

Már tizenévesen Loyolai Ignácot választotta bérmavédőszentjéül, azóta pedig védjegyévé váltak a jezsuita rendalapítóról készített karikatúrái, pontosabban karakterrajzai. A következőkben az október 14-én Marosvásárhelyen pappá szentelendő Mihalkov Ferenc SJ pályaképét vázoljuk fel. A szentelést marosvásárhelyi idő szerint 11 órakor (magyarországi idő szerint 10 órakor) ezen a linken élőben közvetítik.

„Azért lettem jezsuita, mert gyerekkorom óta érzem a vágyat és a késztetést, hogy teljes odafigyeléssel hallgatózzam bele a saját életembe, és keressem azt a mély értelmet, amely a történések felszíne alatt el van rejtve. Szerzetesi hivatásom nem hagy »ellustulni«, folyamatosan kérdésekre sarkall. Mindenképpen szeretném megkeresni a saját kérdéseimet és azokat a kérdéseket, amelyeket Isten nekem – és csak nekem – szánt.” E szavakkal vallott hivatásáról Mihalkov Ferenc SJ A Szív idén nyári számában. Az október 14-én Marosváráshelyen pappá szentelendő jezsuita más alkalommal elárulta: Szent Ignác személye már jóval azelőtt megigézte, hogy belépett volna a Jézus Társaságába. Amikor 17 évesen, a Regnum Marianum közösség tagjaként a keresztény felnőttség szentségnek vételére készült, bérmaapja példája nyomán védőszentjéül ő is a jezsuita rendalapítót szemelte ki.

Mi ragadta meg abban a XVI. századi baszk férfiban, akinek népszerűsége nem vetekedhet más szentekével, sőt egyes jezsuitáknak is feladatot adott, hogy megbarátkozzanak vele? „Csodálattal töltött el, hogy egy felnőtt ember, akinek már elindult az élete, megvolt a kapcsolatrendszere, a bejáratott szokásai, nem akármilyen lehetőségei, száznyolcvan fokos fordulatot tudott venni. Akkoriban talán én is hasonló Isten felé fordulásra vágyhattam” – fogalmazott ugyancsak A Szívben. Úgy érezte, Jézus arra hívja, hogy legyen a megtérése után magát zarándoknak nevező Ignác útitársa; a rendbe azonban csak bő tíz esztendővel később, 2009-ben, hároméves kísérés után kérte felvételét, immár 31 évesen. Három jezsuita állt mellette az első lépéseknél: Vízi Elemér SJ, Nagy Ernő SJ és Koronkai Zoltán SJ.

Szent Ignác személye azóta annyira összeforrt vele, hogy évek óta már-már a védjegyévé váltak a rendalapítóról készített, mély gondolatiságból és lelkiségből táplálkozó rajzok. Számtalan ábrázolást készített a jezsuita rend internetes felületeire, de műveivel találkozunk a Jezsuiták Magyarországon – A kezdetektől napjainkig című 2021-es kötetben is, legutóbb pedig Ferenc pápának adhatta át Budapesten a róla szóló rajzot az egyházfőnek készített ajándékkiadványban. Bár határterületekről van szó, nem karikaturistának tartja magát, hanem karaktertervezőnek: „A karikatúra – legtöbbször szórakoztató, sokszor bíráló céllal – túlzó módon vagy torzítva mutatja be egy ember jellegzetes vonásait. Készítésénél a létező esszenciájának megragadása az élmény. Karaktertervezés közben viszont a teremtésből tapasztalhatunk meg valamit. Az én Ignác-karakterem talán hordoz valamit a közismert ábrázolásokból, de a jelből nálam jelkép lesz, új arc születik.”

A művészi vénát a családból hozta: bolgár édesapja író, öccse, György is grafikusként, illetve látványtervezőként tevékenykedik, de más művész is van a rokonságban. Hatéves korában szülei elváltak, ami fájdalmas sebet ejtett a gyerekeken; pedagógus édesanyja innentől egyedül nevelte fel a két fiút. Apjával nincs szoros kapcsolata, bár, mint mondja, szívesen megismerné jobban a személyét és a munkásságát is. A papszentelésre mindenesetre küld neki meghívót. Feri rajzból és művészettörténetből érettségizett Budapesten, majd egy éven keresztül egy délutáni rajziskolába járt, más szakirányú képzésben azonban nem volt része. A mesterséget/művészetet a rengeteg gyakorláson keresztül sajátította és mélyítette el: mint mondja, alig múlik el nap, hogy ne ülne le rajzolni.

Arról, hogy az önkifejezésnek miért ezt az útját választotta, megejtő őszinteséggel, egyik kedvenc regényét, Ottlik Géza Iskola a határon című művét idézve beszélt korábban: „Úgy érzem, állandóan »félúton« vagyok, dadogok, küzdök önmagammal és a szavaimmal. Keresem a »formát«, melyben kiteljesedhetnék, és fáj, hogy nem tudom úgy kimondani magam, ahogyan szeretném, így néha jólesik elhinni, hogy »minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele«.” A példa nem véletlen, hiszen még mielőtt jezsuita lett volna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott. Kedvencei közé tartoznak a magyar próza késő modern átmeneti – Szentkuthy Miklóstól Esterházy Péterig tartó – időszakának alkotásai, azon belül is Ottlik és Mészöly Miklós epikája.

Jezsuita képzésének állomásai: a noviciátus után két esztendőt Padovában, majd egy évet Rómában, a Gergely-egyetemen tanult filozófiát. Onnan Erdélybe került magisztériumba, a tanulást megszakító gyakorlati időszakra, és két évig a marosvásárhelyi Jezsuita Udvar kollégiumában tevékenykedett. Teológiai tanulmányait az Egyesült Államokban, Bostonban, majd Budapesten és Kolozsváron végezte. Előbbi állomás különösen meghatározó volt az életében. Megtapasztalta, hogy a frontális, poroszos, elméletközpontú oktatással szemben mennyire felszabadító a tengerentúli, jobbára kiscsoportos, interaktív módszer, és hogy a teológiát milyen gyakorlatias módon oktatták: amit a lelkigondozás órán tanultak, már másnap alkalmazni tudta a lelki beszélgetésekben. Nagy élménye volt az is, hogy az ottani rendszer mennyire az önállóságra nevel: az általa olvasott könyvek alapján például szabadon állíthatott össze egy tézist, melyet aztán megpróbálhatott bizonyítani.

2020 óta a marosvásárhelyi jezsuita közösség tagja, idén pedig a helyi Jezsuita Egyetemi Kollégium lelkészi szolgálatára kapott megbízást. Utóbbi minőségében bizonyára sokat gyakorolhatja kedves időtöltését, mások meghallgatását: „Szeretek emberekkel beszélgetni. Hallgatni őket. Az motivál, hogy közel kerülök másokhoz. Engem ez érdekel. Nem szeretek csevegni. Ahogy a másik ember elkezd mesélni magáról, számomra ez a legfontosabb. Hogy az emberek hogyan élik az életet, hogyan adnak választ a nagy kérdésekre. Ezzel mindig szerettem volna főállásban foglalkozni. Szeretek négyszemközt lenni.”

Akik ismerik, tudják, ez pontosan így van. Mihalkov Ferenccel a rendtartomány egy végtelenül szerény, minden munkájában igényes, egyúttal autonóm, elképzeléseit szeretetteljes határozottsággal képviselő pappal lesz gazdagabb. Ahogy mondani szokás: rajzolni sem lehetne különbet.

A szentelést marosvásárhelyi idő szerint 11 órakor (magyarországi idő szerint 10 órakor) ezen a linken élőben közvetítjük.

Szöveg: Szőnyi Szilárd / Jezsuita.hu