Fazekas Ferenc a szabadkai egyházmegye új püspöke

1
488
Fotók: Attila Kovács/Szabadkai Egyházmegye/Magyar Kurír

Ferenc pápa Fazekas Ferencet, a szabadkai egyházmegye kormányzóját püspökké nevezte ki – közölte a Szentszéki Sajtóiroda október 7-én délben. Fazekas Ferenc püspök az elhunyt Večerin Slavko püspököt követi a szabadkai egyházmegye élén.

Fazekas Ferenc 1958. szeptember 9-én született a vajdasági Óbecsén. Gimnáziumi tanulmányait a Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnáziumban és Kisszemináriumban végezte, majd a szabadkai egyházmegye növendékeként belépett a Zágrábi Érseki Szemináriumba, ahol 1977 és 1984 között a katolikus teológiai fakultáson végezte filozófiai és teológiai tanulmányait.

1984. június 29-én szentelték a szabadkai egyházmegye papjává az Avilai Szent Teréz-székesegyházban, Szabadkán. Az első két szolgálati évét a zombori Szentháromság-plébánián töltötte káplánként, majd 1986-ban a topolyai Sarlós Boldogasszony-plébánia káplánja lett. Ezzel egyidőben Bajsán is plébániai kormányzói feladatokat látott el, illetve 1988-ban Gomboson is. 1993-tól a Bajsai Nagyboldogasszony-plébánia, 1994-től pedig a zentai Szent Ferenc-plébánia plébánosa. 1998-ban a topolyai Sarlós Boldogasszony-plébánia, 2021-től pedig a szabadkai Szent György-plébánia plébánosa.

2005 és 2012 között a topolyai esperesi kerület esperese, 2012 és 2020 között pedig a tiszamenti főesperesi kerület főesperese. 2020-tól a szabadkai egyházmegye általános helynöke. E szolgálatot Fazekas Ferenc Slavko Večerin püspök haláláig végezte.

2023. augusztus 29-től a szabadkai egyházmegye egyházmegyei kormányzója volt.

Forrás: Szabadkai Egyházmegye/Magyar Kurír

1 HOZZÁSZÓLÁS