Egyformán szép minden kor, hisz mind az életről szól

A gyergyószéki időseket ünnepelték

0
722
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

Napjaink modern társadalmában, ahol az újdonság, a gyorsaság és a folyamatos fejlődés számít értéknek, az időskorról sokszor lemondóan beszélnek, mint egy különösen szomorú, unalmas és gondokkal terhes időszakról. Ezt a minden bizonnyal téves állítást idén is több mint kétszázan cáfolták meg a Gyergyóremetén tartott idősek világnapi ünnep alkalmával. A Gyergyószék falvaiból összegyűlt idős társaság táncoló és nótázó kedve arról árulkodott, hogy az évek előre haladtával sem feltétlenül csügged a jó kedély, így a mulatásra, a találkozásra és a közös ünneplésre való igény sem. A gyergyószéki idősek ünnepéről Pintér Anita, a Gyulafehérvári Caritas önkéntese számol be.

Péter Róbert, a program szervezője, a Gyulafehérvári Caritas munkatársainak nevében kezdte a köszöntést, arra biztatva a jelenlévő időseket, hogy büszkén húzzák csak ki magukat, és majd nyugodtan vegyék fel a táncpozíciót, érezzék jól magukat, mert ez a nap róluk szól, értük van. Ezt követően Bakó Antal plébános nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy valójában az idősek ünnepe nem csupán erre a nemzetközileg kinevezett napra korlátozódik, mivel a törődés és az odafigyelés minden napra kijár.

„Bolond volnék, ha búsulnék” – zendített rá Laczkó-Albert Elemér polgármester az előző évek ünnepségein begyakorolt közös nótára. A tiszta szívből csengő dal pedig valóban vígságot hozott a közösségi házba. Mosolyogva, lelkesen tapsolva fogadták a diákok köszöntőverseit, énekeit, kedves szavait. A IV. osztályos tanulók egy vidám színjátékkal kívántak „Isten éltessét” az időseknek, ami nagy kacagást eredményezett. Az Independance és a Sirülő néptánccsoport táncosainak energiája és életöröme minden bizonnyal átragadt az idősebb generációra is, mivel a közös ebéd után az ünnepeltek is táncra perdültek. Nem csak a táncparketten pezsgett az élet, az asztaloknál is egyre inkább elevenedtek fel a régi ismeretségek, és kötetlen beszélgetések, viccelődések alakultak ki. Az arcokon megjelenő ráncok arról árulkodnak, hogy az elmúlt évek nevetéssel, mosolyokkal voltak teljesek.

A felemlegetett történetek és beszélgetések mögül pedig kikacsintott egy egész élet, a maga tapasztalataival, élményeivel és ismeretségeivel együtt. Az ünnepség során bizonyossá vált, hogy koránt sem olyan unalmas az időskor, ha van egy ilyen jó közösség, amelyhez kapcsolódva tartalmas időtöltésben lehet részesedni, és a nyugdíjas éveket is élénkséggel, lelkesedéssel és sok-sok nevetéssel lehet megtölteni.
Kívánom, hogy az év minden napján legyenek ilyen csillogósok a szemek és a szájak környékén is felfele gördüljenek a ráncok.

Pintér Anita önkéntes

Forrás: Gyulafehérvári Caritas