A szerzetesek az igehirdetés dobogó szíve

Ferenc pápa katekézise

0
636
Fotó: Vatican News

Az apostoli buzgalomról szóló sorozatában Ferenc pápa ezúttal a kolostorok és monostorok falai között élő szerzetesek és szerzetesnővérek sajátos evangelizáló szolgálatáról elmélkedett a szerdai általános kihallgatás keretében április 26-án. A szentatya hangsúlyozta: az egész egyház gondját a szívükre veszik és az Istenhez emelik közbenjáró imádságukat.

Pál apostol és a vértanúk apostoli buzgóságának példája után Ferenc pápa a szerzetesek és szerzetesnővérek evangéliumi tanúságtételét értelmezte. Ők lemondanak a világról, hogy Jézust kövessék a szegénység, a szüzesség és az engedelmesség útján, mindenki javára. De fölmerül a kérdés, hogy vajon nem lenne-e jobb, ha erejüket közvetlenül a misszióra fordítanák, úgy, hogy kijönnek a kolostorból. Valójában – adta meg a választ a pápa – a szerzetesek az igehirdetés dobogó szíve, imádságuk oxigén Krisztus teste tagjainak és láthatatlan erő a misszió javára.

Kis Szent Teréz hivatása a szeretet

Ennek jegyében korántsem véletlen, hogy a missziók védőszentje éppen egy szerzetes, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz, aki így ír a hivatásáról: „Megértettem, hogy az egyháznak szíve, szeretettől égő szíve van. Megértettem, hogy csak a szeretet készteti tettekre az egyház tagjait, és ha ez a szeretet kialszik, az apostolok nem hirdették volna tovább az evangéliumot, a mártírok nem ontották volna tovább a vérüket. Megértettem és megismertem, hogy a szeretet minden hivatást felölel […]. Aztán nagy örömmel és a lélek mámorával így kiáltottam fel: Ó, Jézusom, szerelmem, végre megtaláltam a hivatásomat. Az én hivatásom a szeretet. […] Anyámnak, az Egyháznak a szívében, én leszek a szeretet.” A szemlélődő férfi és női szerzetesek csendben imádkoznak és dolgoznak az egész egyházért.

Nareki Szent Gergely egyháztanító lelkisége

Kis Szent Teréz példája mellett Ferenc pápa Nareki Szent Gergely egyháztanító lelkiségét emelte ki. Az 1000 körül élt örmény szerzetes egy imakönyvet hagyott ránk, amelyben a kereszténységet elsőként felvevő örmény nép hitét őrzi és tanúsítja, mely Krisztus keresztjébe kapaszkodva oly sokat szenvedett a történelem során. Szent Gergely szinte egész életét a nareki kolostorban töltötte. Műveiben a költészet és az imádság egymást karöltve lett az örmény irodalom és spiritualitás csúcsa. A legszembetűnőbb vonása éppen az egyetemes szolidaritás, amelyet ő híven tolmácsol. A férfi és női szerzetesek között létezik ez az egyetemes szolidaritás: bármi is történjék a világban, az az ő szívükben azonnal helyet talál és imádkoznak érte. Szívük mintegy antennaként fogja a világban történteket, és így imádkoznak és közbenjárnak a világért. Egységben élnek az Úrral és mindenkivel. Osztoznak minden ember sorsában, életüket nekik szentelik. A Bánat könyvében ezt írja Nareki Szent Gergely: „Az egész földet magamban hordom, mégis az egész világ képviselője vagyok, hogy elmondjam érte imáimat”. Úgy hívják ezt, mint „az egész világ imafelajánlása”. Ő mindenkivel egységben élt, és mindenkinek irgalmat kért, az ember nyomorúságaiból kiindulva, amelyeket nem másokban, hanem mindenekelőtt önmagában látott.

Magukra veszik a világ gondjait

Az imádkozó és közbenjáró szerzetesek úgy élnek, ahogy Jézus tette, aki magára vette a világ problémáit, nehézségeit, betegségeit. Így a szerzetesek is sok mindent tesznek és imádkoznak értünk, ezért ők valóban nagy evangelizálók. A kolostorok lakói példával, közbenjárással és napi munkával szolgálnak. A szentatya szerint valamiképpen ők egyfajta „tartalék” az egyházban, ők jelentik az igazi erőt, amely Isten népét továbbviszi, és innen származik az emberek azon szokása, hogy a kolostorokba járva imádságot kérjenek tőlük. A pápa hozzátette a kérését, hogy adjon az Úr új kolostorokat, benne szerzeteseket és szerzetesnőket, akik közbenjárásukkal előre viszik az egyházat.

Nareki Szent Gergely számára nagyon fontos volt az a mód, ahogyan Istentől kérünk valamit. Ő felsorolja a szorongásokat, szükségleteket, hibákat, hogy ezeket az isteni irgalmasság eltörölhesse. Szinte küzd az Istennel, amikor így szól hozzá: „Könnyebb neked feloldani azokat, mint nekem kimerült jobbommal lefesteni! Kímélet nélkül írtam róluk, hogy ó, Te Áldott, nagylelkűen eltöröld azokat”. A szent szerzetes arra tanít bennünket, hogy ne elhamarkodottan járjunk közben, hanem úgy, hogy helyzeteket, történeteket, szorongásokat, problémákat viszünk az Úr elé. Buzgóságra tanítja a világot, hogy Isten irgalmassága felé forduljon, és arra hív, hogy imádkozzunk azokért, akik nem imádkoznak és nem ismerik Istent. Ő azonban mindig tiszteletben tartja szabadságunkat és üdvtervének megvalósításához szüksége van szabadon imádkozó és önmagát felajánló emberekre, akik elhozzák a távol lévőket, hogy Isten a szívükben és életükben megnyilvánuljon. Nareki Szent Gergely jól érezte ezt, ő nem egyedül imádkozott, hanem kóruskönyörgésbe merült, közösségben az angyalokkal és a szentekkel, minden haldoklóval és rászorulóval együtt. Erre először neki magának volt szüksége: „Fogadj el engem – kérte az Istentől – velük együtt, mint aki nélkülözi a te emberek iránti nagy szereteted” – zárta katekézisét Ferenc pápa.

Vértesaljai László SJ, Vatican News