Ma a hit botrányára van szükségünk – Ferenc pápa homíliája Triesztben

0
148
Ferenc pápa Triesztben (Fotó: Vatican Media)

Olyan hitre van szükségünk, amely az emberré lett Istenben gyökerezik – tanította Ferenc pápa vasárnap délelőtt Triesztben, az 50. Olasz Katolikus Társadalmi Hét záró szentmiséjén mondott homíliájában. Erőteljes felhívásában arra buzdított, hogy kötelezzük el magunkat a béke és a testvériség új civilizációja mellett.

A szentmisén Ferenc pápa elnökölt, koncelebrált Matteo Maria Zuppi bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke, Enrico Trevisi trieszti püspök és Luigi Renna, Catania metropolita érseke, az Olasz Katolikus Társadalmi Hét elnöke. A trieszti szentmisén mintegy 8500 hívő vett részt, a szentatyával koncelebrált 98 püspök és 260 pap. Jelen voltak a szerb ortodox, a görög ortodox és a lutheránus egyház püspökei és lelkipásztorai is. A szertartásra érkeztek hívek a velencei régióból, Ausztriából, Horvátországból, Szlovéniából, Angliából, Ausztráliából, Németországból, Argentínából, Kolumbiából, Venezuelából, Ukrajnából, Fehéroroszországból, Peruból, Nigériából, Kamerunból. A főpásztorok között jelen voltak vendégpüspökök Horvátországból, Szlovéniából és Ausztriából.

Hitünk zárja ki az emberi önzést

Nem szavakban, hanem elsősorban tettekben megnyilvánuló hitre van szükségünk, amely felébreszti a lelkiismereteket, rámutat a társadalom sebeire, és kérdéseket vet fel az ember és a történelem jövőjéről, amely nem zárkózik önmagába és nem használ ki másokat – magyarázta a pápa homíliájában, kifejtve, hogy Isten végtelensége az emberi nyomorúságban, az utolsók, az elfeledettek és leselejtezettek sebzett testében rejtőzik.

Isten prófétáit gyakran visszautasították

„Hogy a megtört szívekben ismét felébressze a reményt és támogassa az élet útjának fáradalmait, Isten mindig prófétákat hívott életre népe körében” – kezdte homíliáját a pápa, majd utalt a vasárnapi liturgia első olvasmányára. Ebben Ezekiel elbeszéli, hogy a prófétáknak gyakran lázadó néppel kellett szembenézniük, akik visszautasították őket: „fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük (Ez 2,4) – mondta róluk az Úr. Jézus is ugyanazt megtapasztalja, mint a próféták.  Visszatér Názáretbe, szülőföldjére, azok közé az emberek közé, akik között felnőtt, és ők mégsem ismerik el, sőt elutasítják: „tulajdonába jött, de az övéi nem fogadták be” (Jn 1,11) – olvassuk János evangéliumában. Márk evangéliumi szakasza pedig azt mondja, hogy „megbotránkoztak benne” (Mk 6,3), Jézus botrányt okozott nekik. de a „botrány” szó ebben az esetben nem valamilyen illetlen dologra utal, mint a mai értelmezés szerint, hanem jelentése „botránykő”, gátló tényező, ami lebénít és megakadályozza, hogy továbbmenjünk. A pápa ekkor arra buzdított, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: melyik az az akadály, ami meggátol minket abban, hogy higgyünk Jézusban?

Honfitársai számára a botrány Jézus embersége

Jézus földijeinek beszédét hallgatva, azt látjuk, hogy csak e világi történeténél, a családi hátterénél állnak meg, és ezért nem tudják megmagyarázni, hogy József, az ács fiából, vagyis egy hétköznapi emberből hogyan származhat ennyi bölcsesség, sőt még a csodatevés képessége is. A botrány tehát Jézus embersége. Az akadály, amely meggátolja ezeket az embereket abban, hogy felismerjék Isten jelenlétét Jézusban, az a tény, hogy ő ember, egyszerűen József ácsmester fia: hogyan tudná Isten, a mindenható kinyilatkoztatni magát egy emberi test gyarlóságában? Egy mindenható és erős Isten, aki megteremtette a földet és megszabadította népét a rabszolgaságból, hogyan teheti magát gyengévé olyannyira, hogy emberi testben jöjjön el, és leereszkedjen, hogy megmossa a tanítványok lábát? Ez a botrány – állapította meg a szentatya. Egy olyan hit, amely egy emberi Istenen alapul, aki leereszkedik az emberiséghez, és gondját viseli, akit megrendítenek sebeink, aki magára veszi fáradalmainkat, aki kenyérként töri meg magát értünk. Egy erős és hatalmas Isten, aki mellettem áll és mindenben kielégít, az vonzó. Egy gyenge Isten, aki szeretetből meghal a kereszten és tőlem is azt kéri, hogy győzzem le minden önzésemet és kínáljam fel életemet a világ üdvösségéért, ez egy botrány – fejtette ki ismét a pápa.

Hitünk gyökerezzen az emberré lett Istenben

És mégis, az Úr Jézus elé állva, és tekintetünket a bennünket érintő kihívásokra, az 50. Olasz Katolikus Társadalmi Héten is megvitatott számos társadalmi és politikai kérdésre, népünk konkrét életére és küzdelmeire szegezve azt mondhatjuk, hogy ma pontosan erre van szükségünk: a hit botrányára. Nem egyfajta önmagába zárkózó vallásosságra, amely az égre emeli tekintetét anélkül, hogy törődne azzal, ami a földön történik, és liturgiákat ünnepel a templomban, megfeledkezve az utcáinkat végig söprő porról. Ehelyett a hit botrányára van szükségünk, egy olyan hitre, amely az emberré lett Istenben gyökerezik, és ezért egy emberi hit, hús-vér hit, amely belép a történelembe, amely megsimogatja az emberek életét, amely meggyógyítja az összetört szíveket, amely a remény kovászává és egy új világ magjává válik. Olyan hit ez, amely felébreszti a lelkiismereteket a zsibbadtságból, amely rámutat a társadalom sebeire, amely kérdéseket vet fel az ember és a történelem jövőjéről; olyan nyugtalan hit, amely segít legyőzni a középszerűséget és a szív restségét, amely tüske lesz egy olyan társadalom testében, amelyet gyakran elaltat és elkábít a fogyasztói szemlélet.

A fogyasztói szemlélet a szív rákja

A pápa, akinek beszédét számos alkalommal tapssal szakították meg a hívek, bocsánatot kért hallgatóitól, amikor az erős napsugarak megakadályozták abban, hogy felolvassa homíliájának szövegét, és ezen a ponton a következő kérdést tette fel: „Gondolkodtatok-e már azon, hogy belépett-e szívetekbe a fogyasztói szemlélet, az a szorongás, amit a pazarlás és a minél több birtoklás iránti vágy kelt? A fogyasztói szemlélet – folytatta Ferenc pápa – „csapás, rákos daganat, amely beteggé teszi a szívet”, önzővé teszi az embert, és arra készteti, hogy csak önmagára figyeljen. Mindenekelőtt olyan hitre van szükségünk, amely kizárja az emberi önzés számításait, amely elítéli a rosszat, amely ujjal mutat az igazságtalanságokra, amely megzavarja azoknak a cselszövéseit, akik a hatalom árnyékában a gyengék kárára boldogulnak – fejtette ki a pápa, megállapítva, hogy sokan mások kihasználására alkalmazzák a hitet. Ez nem hit.

Isten végtelensége elrejtőzik az emberi nyomorúságban

A pápa ezután Umberto Saba, az 1957-ben elhunyt olasz klasszikus trieszti költő Daloskönyv c. kötetéből idézett, abból a költeményéből, amelyben  felidézi szokásos esti hazatérését és leírja, hogy egy kissé sötét utcán halad át, a pusztulás helyén, ahol a kikötőben lévő emberek és áruk „hulladékok”, azaz az emberiség leselejtezett darabjai; és mégis itt – írja – „a végtelent találom, ahogy elhaladok, az alázatban”, mert a prostituált és a matróz, a veszekedő nő és a katona „mind az élet és a fájdalom teremtményei; az Úr bennük is cselekszik, mint bennem”. Ne felejtsük el – hangsúlyozta a pápa –, Isten elrejtőzik az élet és városaink sötét zugaiban, jelenléte éppen a szenvedés mély nyomait viselő arcokon mutatkozik meg, ahol a romlás látszólag győzedelmeskedik. Isten végtelensége az emberi nyomorúságban rejtőzik, az Úr megmozdul és barátságos jelenlétté teszi magát éppen az utolsók, az elfeledettek és leselejtezettek sebzett testében. És mi, akik olykor fölöslegesen megbotránkozunk olyan sok apróságon, jól tennénk, ha inkább megkérdeznénk magunktól: miért nem botránkozunk meg, amikor szembesülünk a burjánzó gonosszal, a megalázott élettel, a munka problémáival, a migránsok szenvedésével? Miért maradunk érzéketlenek és közömbösek a világ igazságtalanságai iránt? Miért nem vesszük szívünkre a bebörtönzöttek helyzetét, amely még ebből a városból, Triesztből is gyötrelmes kiáltásként hangzik fel? Miért nem gondolkodunk el a városban élő olyan sok ember nyomorúságán, fájdalmán, leselejtezésén? Mert félünk attól, hogy ott megtaláljuk Krisztust – válaszolt a kérdésre a pápa.

Arra kaptunk meghívást, hogy legyünk Isten országának prófétái

Jézus a saját testében élte meg a hétköznapok próféciáját, belépett az emberek mindennapi életébe és történeteibe, kinyilvánítva Isten együttérzését a megsebzett emberiség emberi és törékeny ügyeiben. És emiatt egyesek megbotránkoztak rajta, akadállyá vált, elutasították, egészen odáig, hogy bíróság elé állították és elítélték. Ő mégis hű maradt küldetéséhez, nem rejtőzött el a kétértelműség mögé, nem kötött alkut a politikai és vallási hatalom logikájával. Életét az Atya iránti szeretet felajánlásává tette. Mi, keresztények is arra kaptunk meghívást, hogy Isten országának prófétái és tanúi legyünk, életünk minden helyzetében, mindenütt, ahol lakunk. 

Hordozzuk magunkban az evangélium próféciáját

Ebből az Európára néző Trieszt városából, amely a népek és kultúrák kereszteződése, határvidék, tápláljuk egy új civilizáció álmát, amely a békén és testvériségen alapul; ne botránkozzunk meg Jézuson, hanem éppen ellenkezőleg, háborodjunk fel mindazokon a helyzeteken, amelyek brutalizálják, megsebezik és megölik az életet; hordozzuk testünkben az evangélium próféciáját, előbb a döntéseinkkel, mint szavainkkal – buzdította a trieszti híveket a pápa, majd a következő felhívásokat intézte a helyi egyházhoz: „Haladj előre! Továbbra is kötelezzétek el magatokat az első vonalban a remény evangéliumának terjesztésére, különösen azoknak, akik a balkáni útvonalról érkeznek, és mindazoknak, akiknek testben vagy lélekben bátorításra és vigasztalásra van szükségük. Kötelezzük el magunkat együtt: hogy újból felfedezve az Atya irántunk való szeretetét, mindnyájan testvérként éljünk. Testvérként mindnyájan, a befogadás mosolyával és a lélek békéjével!” – fejezte be felhívásával Ferenc pápa az 50. Olasz Katolikus Társadalmi Hét záró szentmiséjén mondott homíliáját.

Vertse Márta / Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS