Játékosan tanulva, megélve a 800 éves ferences lelkiséget

1
973
III. Ince jóváhagyja a regulát. Giotto festménye

A ferences nagycsalád szerte a világon nagyon fontos évfordulókat ünnepel 2023−2026. között. Ehhez kapcsolódva, mi, az erdélyi ferencesek, ismét játékra, együtt tanulásra hívunk minden kreatívkodni szerető tanulót. Célunk, hogy 2023. február és december között (nyári szünidővel együtt) különböző, játékos feladatok által közelebb hozzuk a ferences lelkiséget, különösen is az idén 800 éves Megerősített Regula és az első betlehemes, Grecció részleteire összpontosítva. A változatos feladatok célja, hogy minden érdeklődőben elmélyítse és/vagy új adalékkal gazdagítsa mindazt, amit eddig tudott/vagy még nem ismert a ferencesekről.

Korosztály: IV−X. osztály, egyéni vagy háromfős részvétellel.

A játék menete: Minden hónap első vasárnapján közöljük a feladatot (nyomtatva a Vasárnap újságban, elektronikusan pedig a RomKat.ro portálon, a Ferences programok és az Erdélyi Ferencesek Facebook-oldalon), a megoldást pedig az adott hónap végéig, azaz 30-ig szükséges beküldeni.

A megoldásokat postán (Oficiul Provincial al Franciscanilor – Ferences centenárium játék, Mun.: Cluj-Napoca, str.: Emile Zola, nr. 4, 400112, jud.: Cluj) vagy e-mailben az ofmjatek@gmail.com címekre várjuk. Elég csak az egyikre beküldeni.

Jutalmatok: a lelki, szellemi fejlődés mellett számos egyedi ajándék!

Hívunk-várunk nagy ferencesi lelkülettel IS!

Az első hónap feladata, a Megerősített Regula szövegével való ismerkedés, annak elolvasása. Csupán 12 pontból, szabályból áll – a teljes szövegrészt megtaláljátok az alábbi weboldalakon:

  • erdélyi ferencesek: www.ofm.ro: Szent FerencàÍrásaiàMegerősített Regula
  • Assisi Szent Ferenc művei: ez egy Word-dokumentum – letöltés után keressétek ki a Megerősített Regula címet
  • vagy amennyiben e két helyen valamilyen okból kifolyólag nem találjátok, akkor írjatok az ofmjatek@gmail.címre és örömmel megküldjük a szöveget!

Feladat:
1. A 12 Regula pontból válasz ki három olyan pontot, ami különösen is tetszik és foglald össze saját szavaiddal – minél érthetőbben, a mai nyelvezetet használva.
2. Írj ki legalább három-öt olyan ismeretlen fogalmat, amivel most találkoztál először és a következő alkalommal megírjuk a magyarázatát!

Örömteli kutakodást és sikerélményt kívánunk!

1 HOZZÁSZÓLÁS