Az ünnep és a rákészülés lehetőség arra, hogy kitörjünk a hétköznapok szürkeségéből, megszokott, sokszor unalmas, lélekölő rutinjából, és figyelmünket valami mágikusra, a csodára irányítsuk. Karácsony küszöbén, a várakozás időszakában felvetődik a kérdés, hogy mi áll az ünnepünk középpontjában: a csoda, a születés, a család, az ajándékok, a kipipálandó feladatok, a csillogó-villogó filmbeli hangulat megteremtésére tett kísérletek, a vágy, hogy kissé megpihenjünk, egyedül, csendben legyünk. Kasza Izabella pszichológus írásával segít, hogy rájöjjünk, a mi ünnepünknek mi van a fókuszában.
A karácsonyi ünnepekre való készülődésnek mindannyiunk életében szerepe van, akár vonzódunk hozzá, akár ellenállunk. Van, aki már augusztusban erről álmodozik, és van olyan, akit ünnep előtt két nappal még mindig hidegen hagy a körülötte zajló lázas hangulat. És a két véglet között megtalálható a sokféle és sokszínű hozzáállás széles skálája.
Az ünnep és a rákészülés lehetőség arra, hogy kitörjünk a hétköznapok szürkeségéből, megszokott, sokszor unalmas, lélekölő rutinjából, és figyelmünket valami mágikusra, a csodára irányítsuk. Most, a karácsony küszöbén, a várakozás időszakában felvetődik a kérdés, hogy mi áll a mi ünnepünk középpontjában: a csoda, a születés, a család, az ajándékok, a kipipálandó feladatok, a csillogó-villogó filmbeli hangulat megteremtésére tett kísérletek, a vágy, hogy kissé megpihenjünk, hogy egyedül, csendben legyünk. Mindenki készülődésének a fókusza fogja eldönteni azt, ahogyan az év eme időszakában megéli az eseményeket, megteremti és megtartja az ünnepeit.
A régi hagyományok felelevenítése jelzi, hogy miként kapcsolódunk a múlthoz és a múltbeli önmagunkhoz, hogy mi az, amit megtartunk, amit értékesnek tartunk, amit továbbviszünk és átadunk a következő nemzedéknek. Lehetőség ez arra is, hogy ami számunkra fájdalmas, bántó, megterhelő volt a múltban, attól megváljunk, hogy azokat a szokásokat vigyük tovább, amelyek táplálnak, feltöltenek.
Az új hagyományok meghonosítása jelzi azt, ahogyan önmagunkhoz, szeretteinkhez kapcsolódunk a jelenben. Mi az, amit befogadunk? Mi az, aminek helyet szorítunk? Mi az, ami a divat, a trend majmolásáról, és mi az, ami a mi igényeinkről, lelkünkről szól?
Most pedig tartsunk tükröt saját magunknak, és kérdezzük meg önmagunktól a fenti kérdéseket. Leltározzuk fel azt, ami volt, ami van és ami lehetne.
A globalizáció, a fogyasztásra kiélezett és bátorított társadalom az ünnepek terén is, a vásárok csillogó-villogó forgataga, a fülbemászó nemzetközi dallamok, a forralt bor és a válogatott finomságok illata és íze mind arra hivatottak, hogy az örömet kívül, önmagunkon kívül, tárgyakban keressük. S ha azokat nem kaphatjuk meg, akkor áldozatnak érezzük magunkat, aki kikerült a társadalom peremére, és akit megfosztanak a valahova tartozástól, a részesedéstől.
Csak légy egy kissé áldott csendben…, hogy felfedezd, a te ünnepednek mi van a fókuszában, mire vágyik a lelked, és mi az, amit ebből meg tudsz valósítani. Arra hívlak most, hogy keresgélj az emlékeid között. Elevenítsd fel kedvenc ünnepi pillanataidat vagy azokat az álmokat, amelyek az ünnephez kapcsolódnak. Az emlékek és élmények útján sétálva találd meg, mire vágyik a lelked, azt a vágyat, ami a tiéd, és nem a divaté, a trendé.
Áldott készülődést az ünnepre, az ünneplésre, a pihenésre, az önmagadra való figyelésre és a másokhoz való hiteles, őszinte kapcsolódásra.
Kasza Izabella pszichológus
