Csókay András egy 17 hónapos kisfiún végzett életmentő műtétet Nigériában

0
979

Novemberben indult Csókay András idegsebész a kilencedik nigériai missziós útjára, amelynek során már több műtétet elvégzett, köztük egy vízfejűségben szenvedő kisfiúét. Az onitshai kórházban nehéz körülmények között, de nagy hittel végzi küldetését. 

Csókay András idegsebész 61 éves korában kezdett misszióba járni, Nigériában ez a kilencedik alkalom: az onitshai főegyházmegye Borromeo Szent Károlyról elnevezett kórházában vizsgálja és műti az oda érkező betegeket, akik anyagi fedezet hiányában nem kapnának ellátást, hiszen Nigériában nincs társadalombiztosítás, az egészségügyi ellátásért minden esetben fizetni kell. Számos műtétet végzett az elmúlt években, köztük sok életmentő műtétet is.

Februárban a Magyar Kurír szerkesztőségének tagjai is elkísérték az Afréka Alapítvány onitshai missziós útját, tanúi lehettek annak a csodának, amit Fodor Réka és Csókay András (valamint Czirják Enikő műtőasszisztens és Prém Róbert) véghezvisz ebben a szép országban, ahol a lakosság nagy része életében nem lát orvost, ahol a legkönnyebben kezelhető betegségekbe belehalnak. Csókay Andráshoz a műtőben is csatlakoztak és tudósítottak egy 12 éves fiú, Obi nehéz műtétjéről. Most a novemberi misszió félidejében online beszélgetett az idegsebésszel a legújabb misszióról Thullner Zsuzsanna, a Magyar Kurír munkatársa, ezt közöljük mi is.

Vasárnap beszélgetünk, gondolom, éppen szentmiséről érkeztek…

Igen, érseki misén voltunk, három órán át tartó, hatalmas ünnep volt, a hit öröme, kiáradása. A sok diák gyönyörűen felöltözve érkezett, miközben tudjuk, milyen nagy a szegénység, de ilyenkor mindenki előveszi a legszebb ruháját. Lenyűgöző élmény! Minden reggel hatkor járunk szentmisére, az Eucharisztia vétele adja meg az erőt a munkánkhoz: ez különösen fontos, hiszen nagyon nehéz körülmények között dolgozunk itt, és ez megerősít, hogy helyt tudjunk állni.

Milyen körülmények között zajlik egy-egy misszió az onitshai kórházban?

A bangladesi misszióban jók voltak a körülmények, mert a rendelkezésünkre állt a Honvédkórház eszközparkja. Itt ez hiányzik, viszont olyan betegek jönnek, köztük gyerekek is, akik biztosan meghalnának, ha nem operáljuk meg őket. Hétfőnként negyven beteget vizsgálok meg, jönnek neurológiai, pszichiátriai betegek az idegsebészeti kezelésre szorulókon kívül, nekik nem tudok szakszerű kezelést nyújtani, de bizonyos mértékig többük gyógyulását tudom valamennyire segíteni így is. Jöttek olyan fiatalok is, akiknek baleset, gerincsérülés miatt a négy végtagjuk lebénult. Őket nem tudom meggyógyítani, de próbálunk erőt, hitet adni nekik, hogy Jézus őket is szereti, van értelme az életüknek, szeretetközpontok tudnak maradni a családjukban. Itt ez lehetséges, hiszen hívő keresztény környezet veszi őket körül. Keddenként kezdjük a műtéteket. Itt van velem a műtőasszisztensünk, Czirják Enikő és a műtőben segítő Prém Róbert, ők a nehéz műtéti körülmények között nélkülözhetetlenek: az operációk során nem kell azzal foglalkoznom, hogy milyen műszereket kapok, mert Enikő ezt megoldja. A helyi személyzet is ismer már minket, próbálnak betanulni, de nehéz betanítani valakit erre a két-három hétre, amíg itt vagyunk. Nagy előrelépés, hogy heti egy alkalommal rendel egy kedves helyi idegsebész, ezzel kezdetét vette az ellátásnak egyfajta folytonossága. A nagy cél, hogy a Borromeo Szent Károly kórházban folyamatosan legyen az idegsebészeti szolgálat. Szeretnénk, ha más magyar idegsebészek is jönnének, akik két-három hétre hajlandók kilépni a komfortzónájukból. De ehhez kell egyfajta bátorság és biztos hit az Úr Jézusban.

Egy 17 hónapos kisfiút műtött a múlt héten. Hogy sikerült a beavatkozás?

Elhozták ezt a kisfiút, a végstádiumhoz közeli állapotban, a köznyelvben vízfejűségnek nevezett betegséggel, amikor az agyvíz elvezetése nem működik, nőnek az agykamrák, tágul a koponya, csökken, majd elfogy az agyállomány. Pedig ez egy jól kezelhető betegség, ha beépítik a söntöt, amely elvezeti az agyvizet a hasüregbe a bőr alatt. A beavatkozás körülbelül 800 ezer forintnak megfelelő összegbe kerülne itt, teljesen lehetetlen, hogy ki tudják fizetni, ezért a szülők csak szemlélni tudják, ahogyan elsorvad, majd meghal a gyermekük. Egy ilyen helyzetben, bár rizikós a műtét, hiszen az eszközeink nem túlságosan alkalmasak egy ilyen kicsi gyerekhez, mégis úgy döntünk, hogy elvégezzük a műtétet, mert ha nem tesszük meg, a gyerek meghal. A Názáreti Jézus segítségével sikerült a műtét. Volt olyan újságíró, aki gúnyolódott rajtunk, emberkísérletnek nevezte a missziókat. Felelőtlenség ilyet írni, hiszen ők nem látják, nem tudják, hogy nincs más választási lehetőség: ha nem műtjük meg, meghal. Ha megcsináljuk, még ha szegényes eszközparkkal, nagy rizikóval is, akkor van esélye a túlélésre. Ilyenkor arra gondolok, hogy Batthány Strattmann Lászlóról is azt írták az akkori orvosszövetség lapjában, hogy passzióból húz fogakat, vág le lábakat. Erre csak annyit mondott, hogy nincs ideje megsértődni. Hát nekünk sincs időnk megsértődni az ilyesfajta bírálatokon, inkább gyakoroljuk a velünk ellenségeskedők szeretetét és a megbocsátást. Sikerült betenni a söntöt, a kisfiú normális életet élhet és reméljük, javul valamennyire az a károsodás, amit eddig okozott a betegség. A koponyaűri túlnyomás miatt nagyon vékonyra össze volt nyomódva az agyköpenye, de a műtéttel nagy esélyt kapott az életre. Olykor egészen meglepő módon, amikor későn kezelnek valakit és már egészen vékonyra összenyomódott az agyköpeny, akkor is képes lesz értelmes életet élni.

Nyáron én is itt voltam a misszióval, akkor egy 12 éves fiún, Obin végzett sikeres műtétet. Ő hogy van most?

Neki egy hatalmas daganat türemkedett ki a feje hátsó részéből, Enikő segítségével februárban elvégeztük a nagy vérzésekkel járó, nehéz, életmentő műtétet. Most meghallotta, hogy itt vagyunk és betoppant: teljesen jól van. Nagy öröm volt egészségesen viszontlátni. Istennek hála, eddig nincsen halottunk, az előző misszió során sem volt, viszont vannak nagyon tragikus esetek, amikor már nem lehet operálni a beteget. Imádságban hordozzuk azokat is, akiken nem tudunk segíteni.

Mennyire biztonságos most Nigériában szolgálatot végezni?

Nagyon nehéz a helyzet, most kaptuk a hírt, hogy egy ismerősnek elrabolták a férjét. Valódi veszély az emberrablók jelenléte. Afréka a napokban érkezett meg a missziójára, és neki az emberrablók miatt különösen nehéz terepre menni. Tífuszt, AIDS-et szűr, cukorbetegeket kezel, nagyon fontos a jelenléte, de most a vendéglátóink nem akarják elengedni a helyszínekre, mert a biztonság a februári misszióhoz képest is leromlott. Itt az érsekség területén, a miséken ezt nem látjuk, de a háttérben sok probléma van. Az idegsebészeti missziónk el sem hagyja a kórház egyébként elég nagy területét, csak amikor vasárnap elmegyünk az ünnepi misére.

Honnan veszik az erőt ilyen nehéz körülmények között a műtétekhez?

Óriási jelentősége van ilyenkor a Jézus-imának, ahogyan a bangladesi ikrek szétválasztásánál is megtapasztaltam. A Jézus-imában jönnek az életmentő tudományos ötletek, amelyek túljuttatnak minket azokon a nehézségeken, amelyeket a nem kielégítő eszközpark okoz a műtőben. Erős hitélmény ez, amiről tanúságot is kell tennünk. Az imádság által tudjuk örömmel végezni a munkát, és a helyiek között megtapasztaljuk a hit hatalmas kiáradását, ami szinte átültetődik belénk is. A missziónkban mindig igaz, Rékával, Enikővel, Robival mindig megállapítjuk, hogy többet kapunk, mint amennyit adni tudunk.

Fotó: Csókay András, Prém Róbert

Forrás: Magyar Kurír / Thullner Zsuzsanna

MEGOSZTÁS