Az igazság és a szépség találkozása – Tanulmányi nap a liturgiáról a budapesti Sapientián

0
73

A liturgia teológiája állt a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanulmányi napjának középpontjában. Az ünneplés művészete címen november 19-én tartott tanácskozás előadói Ferenc pápa Desiderio desideravi apostoli levele nyomán fejtették ki gondolataikat. Az eseményen Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita mellett jelen volt Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, az előadók közt pedig Ilyés Zsolt sepsiszentgyögyi plébános és Diósi Dávid dékán, gyulafehérvári liturgikatanár képviselte Erdélyt.

Fehérváry Örs Jákó OSB, a Sapientia rektora házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a Desiderio desideravi korszakos jelentőségű írás. Ez az apostoli levél nem csak papoknak nyújt útmutatást, a híveket is meg szeretné szólítani. A pápa célja, hogy segítse a liturgiát a keresztény élet mintájává tenni. Fehérváry Jákó OSB azt is kiemelte, hogy „a tanácskozás nem titkolt célja a magyarországi liturgikus szakemberek egybehívása”.

Bernhard Eckerstorfer OSB, a római Pápai Szent Anzelm Egyetem rektora, a rendezvény fővédnöke online köszöntötte a megjelenteket. Rámutatott, Ferenc pápa dokumentuma világossá teszi, hogy a teológia küldetése Isten szent népének szolgálata. A szentatya arra hív bennünket, hogy tegyünk egy nagy lépést, és indítsunk új liturgikus mozgalmat.

Ilyés Zsolt a Desiderio desideravi kincseiről és kihívásairól tartott előadást. Ferenc pápa apostoli levele 2022-ben, Szent Péter és Szent Pál ünnepén jelent meg. A dokumentum gyakorlati pasztorális érzékenységgel íródott, megmutatva, hogy a teológiának hogyan kell élővé válnia. Rámutat a liturgia igazságának „szépségére és erejére”, melynek alapja a húsvéti misztérium. Az erő ebben az esetben azt jelenti, hogy a liturgia képes átalakítani az életünket. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, szükség van a tudatos és teljes részvételre. Utóbbi nemcsak értelmi munka, hanem belső tevékenység is, „szellemi, testi és lelki bevonódás”. Emellett a levél a liturgikus nevelés fontosságára is felhívja a figyelmet. Ha a liturgiát „helyesen végezzük, értjük és átéljük”, akkor ott és akkor Isten jelenvalóságával szembesülünk.

Patrick Prétot OSB A liturgia mint spirituális hely – Ferenc pápa nézőpontjából címmel tartott online előadást. Mint elmondta, Franciaországban a liturgia kérdéseiről sok vita van, aminek meghatározó eleme a politika és a vallás keveredése. Fontos, hogy a liturgia megközelítésében a szolgáló Krisztus evangéliuma legyen a kiindulópont. A liturgia élő valóság, melynek értelmezésében meg kell különböztetnünk „a tudást, a tudás gyakorlati dimenzióját és a lenni tudást”. A pápai levél – ami a liturgikus mozgalom főáramába helyezhető – olyan megközelítést alkalmaz, amely a pragmatizmust hangsúlyozva elutasítja az intellektualizmust. Az előadó szerint ma, amikor a társadalom, az Egyház is válságban van, a liturgiáról való beszéd bátorságra vall. Manapság a liturgiához való viszonyunkat a fogyasztói szemlélet és a reklámipar hatása is befolyásolja. A rítusokhoz, amelyek a megtérés útjára hívnak, sokszor úgy közelítenek, hogy azok megfeleljenek az egyéni elvárásoknak. Bár a lex orandi, lex credendi szabálya egyfajta engedelmességet feltételez, Nyugat-Európában az identitás nem a csoporthoz való tartozást jelenti, hanem az egyes egyén önmeghatározása hozza létre a csoportidentitást.

A liturgia igazságának kritériuma az evangélium örömének kifejeződése. A pápa a spirituális világiasság mérge elleni küzdelemben fő problémaként a gnoszticizmust és a neopelagianizmust nevezi meg. Előbbi a keresztény hitet szubjektivizmusra redukálja, melyben az én a cselekvés és a gondolkodás egyetlen hivatkozási pontja. De a liturgia pont a közös cselekvés helye, ezért el kell mozdulnunk az én felől a mi felé, ki kell lendítenünk magunkat e hamis középpontból, és engedni kell, hogy a liturgia megváltoztasson bennünket. A liturgia egy testület imája, ami megköveteli az önfeláldozást. A neopelagianizmus semmibe veszi a kegyelem értékét, és csak az ember önerejére támaszkodik. Ez a nárcisztikus szemléletmód megkérdőjelezi az evangélium örömhírét, követői minden energiájukat a rítusok végrehajtásának ellenőrzésére helyezik. A céljától eltérített liturgia elkeserítő tükörképévé válik annak, amik vagyunk. A Desiderio desideravi több, mint liturgikus nevelésről szóló irat. Küldetése, hogy megtérésre hívjon, arra szólít fel, hogy hagyjuk magunkat a Lélek által vezetni a szeretet útján. A liturgia ugyanis az ember válasza az elé siető Istennek.

A professzort megkérdezték, mi a véleménye a zsinat előtti liturgia népszerűségéről, különös tekintettel arra, hogy sok fiatal számára is vonzó ez a forma. Patrick Prétot OSB szerint érdekes, hogy a fiatalok tulajdonképpen a régi liturgiát tartják újnak. Ők szabályozottabbnak, komolyabbnak látják a latin nyelvű szentmisét. Ferenc pápa ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a liturgiára ne egyfajta előadásként tekintsünk. Ma a liturgiát is valamiféle kulturális eseményként éljük meg, amit ugyanúgy like-olni kell, mint bármi mást. Roger Schütz mondta, hogy a liturgiát tilos kommentálni, mert egy bizonyos spirituális szint felett egy közös cselekvést nem minősíthetünk.

Kajtár Edvárd a római egyház liturgiájának alakulásáról beszélt. Kiemelte, a kulcsok hatalmának küldetése felhatalmazást ad a liturgia alakítására is. Viktor pápa (189–199) idején csúcsosodott ki az a kérdés, hogy mikor ünnepeljük a húsvétot: niszán 14-én – amikor a zsidók is ünneplik a pészáhot –, vagy a pészáh utáni vasárnapon? (Érdekes, hogy a húsvét mint rendszeres ünnep Rómában 170 után kezdett meghonosodni.) Az ordo antiquus hívei az apostoli hagyományra, míg az ordo novus követői az evangéliumra hivatkoztak. Viktor pápa kiközösítés terhe mellett elrendelte, hogy a pészáh utáni vasárnapon kell a húsvétot ünnepelni. Az ősiség önmagában ugyanis nem tekintély, figyelni kell az idők jeleire is. Amikor Decentius, Gubbio püspöke tanácsot kért I. Ince pápától (401–417), az egyházfő válaszában az egységet kiemelve a péteri hagyományra hivatkozott. VII. Kelemen pápa (1523–1534) idején jelent meg a Breviarium Sanctae Crucis, melyet IV. Pál betiltott, e liturgikus rendelkezést IV. Piusz ismét jóváhagyta, V. Piusz (1566–1572) pedig véglegesen betiltotta. Utóbbi pápa 1570-ben kiadta az új Missale Romanumot, melyet az egész egyházban kötelezően használni kellett. XII. Piusz Mediator Dei kezdetű enciklikája mind ez idáig a legmagasabb szintű pápai megnyilatkozás a liturgiáról. A pápával való liturgikus egység nem opció – zárta előadását Kajtár Edvárd.

Diósi Dávid Liturgiateológiai puzzle-darabok a Desiderio desideravi apostoli levélből című előadásában azt emelte ki, hogy a szentatya szerint a liturgia elsősorban találkozás, melynek alapja Jézus Krisztus utolsó vacsorája. Ferenc pápa szövege hangsúlyozza a meghívást, rámutat, hogy ezt nem lehet kiérdemelni, ez egy ingyenes ajándék. Végtelen aránytalanság van Isten ajándéka és az elfogadó ember státusa között.Az is fontos, hogy hagyjuk magunkat a liturgia által vonzani, ami nemcsak egy múltbeli esemény megjelenítése, hanem az élő, most is kommunikáló Isten megnyilvánulása. A rítus mint norma nem öncélú, mivel egy magasabb valóság szolgálatában áll, így megvéd a cselekvő személy önkényétől. Ferenc pápa szerint a liturgia nem rituális esztétikum, az igazság és a szépség találkozása váltja ki a rácsodálkozást bennünk. A liturgia ugyanakkor nem akar hozzáadni semmit a megközelíthetetlen fény szépségéhez.

Gérecz Imre OSB Ferenc pápa liturgikus magisztériumának forrásairól szólva elmondta, egy pápai dokumentum hivatkozásai, lábjegyzetei sokat elárulnak abból, hogy a szerző teológiájában, egyházkormányzásában hova teszi a hangsúlyokat. Ferenc pápa például sokat hivatkozik a helyi, elsősorban a globális délhez tartozó egyházi dokumentumokra. A Laudato si’ enciklika egy helyen egy szúfi tanítóra, Ali al-Khawasra hivatkozik. Az is érdekes, hogy az Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítást követő reflexiók két lábjegyzet körül csúcsosodtak ki (329. és 351.). A Desiderio desideravi 24 lábjegyzete közül nyolc a Misekönyvre, öt egyéb liturgikus szövegekre hivatkozik, Romano Guardini gondolatait pedig négyszer idézi.

Káposztássy Béla az egyháztan és a liturgikus teológia összefüggéseit vizsgálta Ferenc pápa levelében. A szentatya Traditionis custodes kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levelében korlátozta a zsinat előtti liturgia végzésének rendkívüli lehetőségét, hangsúlyozva, hogy egyesek ezt az egyház egységének megbontására és a II. vatikáni zsinat tanításának megkérdőjelezésére használták. Ferenc pápa a Desiderio desideravi dokumentumban – Az evangélium öröme enciklika gondolataira építve – arra hívja fel a figyelmet, hogy a régi rítus használata egyfajta gnoszticizmus, aminek a mélyén ott húzódik a szubjektivizmus. Emellett az elitizmus is tetten érhető, ami elzárkózáshoz vezet, és ellehetetleníti a missziót. A liturgia végzésénél a jelenlétre, és nem a finomkodó ritualitásra kell figyelnünk. A pápa mind a két véglettől elhatárolódik. Fontos ugyanis a liturgikus igényesség, de ha mindenáron a rituális cselekvés részleteire figyelünk, akkor eljutunk a mágikus szemlélethez: csak akkor hatásos a szertartás, ha minden előírást betű szerint betartunk.

Fehérváry Örs Jákó OSB rektor előadásában azt emelte ki, hogy megnyilatkozásaikban XVI. Benedek és Ferenc pápa is hivatkozik a liturgikus mozgalomra. Egészen 1909-ig a liturgikus mozgalom a kolostorok falai között zajlott, Lambert Beauduin (1873–1960) révén lépett ki a nyilvánosság elé. A belga bencés szerzetes szerint a liturgia az egység legerősebb köteléke, az a csatorna, amely által a hit alapelemei megtaníthatók. Beauduin azt szorgalmazta, hogy a mise szövegeit olcsó anyanyelvű kiadványok révén juttassák el a hívekhez, mert így biztosítható annak feltétele, hogy a hívek tevékenyen kapcsolódhassanak be a szentmise cselekményébe. A napi kompletóriumot a családok közös imájává szerette volna tenni, de általában is javasolta, hogy az imaórák liturgiájába csatlakozzanak be a hívek is.

Romano Guardini gondolkodása mind a két egyházfő liturgikus teológiájára hatással volt – emelte ki a Sapientia Főiskola rektora. Az olasz teológus feltette a kérdést: vajon alkalmas-e a liturgiára az indusztriális kor embere? Guardini igennel válaszolt, mert a liturgia alapvető gesztusait az ember elemi megtapasztalásaira vezette vissza. A szimbólum ugyanakkor a láthatatlan látható megnyilatkozása. Az előadó szerint a mai ember is alkalmas a liturgiára – erre utal a keresztény meditáció népszerűsége –, de ehhez elszánt, éber és érdeklődő figyelemre van szükség.

A tanulmányi nap végén a konferencia előadóinak részvételével kerekasztal-beszélgetést tartottak. A zsinat előtti rítus népszerűségéről szólva elmondták, hogy a fiatalok a relativizált világban biztos pontot keresnek, az előírásokban, melyek pontosan megszabják a kereteket, egyfajta fogódzót találnak. Az is elhangzott, hogy a ritualizmus akadályozhatja a lelki fejlődést. Más vélemény szerint ez a kérdés túlzottan felnagyítva jelenik meg a médiában, és korántsem érint annyi fiatalt, mint ahogyan az látszik.

Baranyai Béla

Fotó: Kenyeres Bendegúz

Forrás: Magyar Kurír