A vigasz a Szentlélek adománya, családias kapcsolatot jelent Istennel

Ferenc pápa katekézise

0
92
Fotók: Vatican News, Vatican media

Kilencedik katekézisét szentelte a megkülönböztetés témájának Ferenc pápa november23-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás során. Ezúttal a vigasz örömteli és békés lelkiállapotát elemezte, mely megmaradó, reménykeltő érzés, a jövő felé fordul és tettekre sarkall.

Mi a lelki vigasz? – tette fel a kérdést a katekézis kezdetén Ferenc pápa. A vigasz egy belső öröm mélységes megtapasztalása, amely lehetővé teszi, hogy az ember mindenben meglássa Isten jelenlétét, erősíti a hitet és a reményt, valamint a jóra való képességet. A vigasz állapotában az ember nem hátrál meg a nehézségek elől, mert a megpróbáltatásnál erősebb a béke a lelkében. Ezért a vigasz nagyszerű ajándék, a lelki élet és az egész élet számára. A vigasz benső mozzanatként lényünk legmélyét érinti. Nem feltűnő, de szelíd és oly finom, mint egy vízcsepp a szivacson – ahogy Szent Ignác írja. Ilyenkor az embert átjárja az Isten jelenléte, mely azonban tiszteletben tartja a szabadságot. Nem is pillanatnyi fellelkesültség, még akár fájdalom is előidézheti.

A vigasz gyümölcse a béke, ami jó érzéseket és reményt kelt

A pápa a megélt vigasz példáiból sorolt fel párat: Szent Ágoston utolsó beszélgetése édesanyjával, Szent Mónikával az örök életről. Szent Ignác tapasztalata a szentek életének olvasásakor: „Vigaszban lenni annyit tesz, mint békében lenni Istennel, amikor belül minden harmonikus”. Edith Stein megtérése és megkeresztelkedése után írja: „Miközben átadom magam ennek az új érzésnek, lassanként új élet kezdődik bennem, ami nem az én erőfeszítésem gyümölcse”. Vagyis az igazi béke jó érzéseket fakaszt bennünk és reményt kelt, mert a jövőre irányul, útra indít bennünket, új kezdeményezések felé. Az igazi vigasz adta béke nem hagyja, hogy karosszékben ülve élvezzük azt, hanem az Úr felé vonz, útra indít, jótettekre, mert tettvágytól égünk – fűzte hozzá szabadon a pápa.

A lelki vigasz nem irányítható, a Szentlélek adománya

A lelki vigasz nem irányítható, nem rendelkezünk felette, hogy most jöjjön a vigasztalódás, mert a vigasz a Szentlélek adománya, családias kapcsolatot jelent az Istennel, mely megszünteti a távolságot. A pápa a Gyermek Jézusról nevezett Kis Szent Teréz példájára utalt, aki tizennégy évesen római zarándokútja során a Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikában nagy merészen megérintette az ott tisztelt szöget, mellyel Krisztust megfeszítették. Önéletrajzában írta később: „Valóban túl merész voltam, de az Úr lát a szívek mélyén is és ő tudja, hogy tiszta volt a szándékom. Úgy viselkedtem vele, mint egy gyermek, aki hiszi, hogy minden megengedett, és az Atya kincseit a magáénak tekinti”. A vigasz tehát spontán érkezik − folytatta a pápa − ezért cselekszünk ilyenkor úgy, mint a gyermekek.

A vigasz idején megérezzük Isten jelenlétét

Ez a tizennégy éves lányka megéli az Isten iránti gyengédségét, ettől lesz merész a vágya, hogy részt vegyen az ő életében, hogy azt tegye, ami neki tetszik. Ez a szeretettel teli érzés felfrissít, ilyenkor az ember nem hátrál meg és tényleg, Teréz ugyanilyen merészséggel engedélyt kér majd a pápától, hogy egészen fiatal kora ellenére beléphessen a Kármelbe, és kérése meghallgatásra lel. Ebből adódik, következtetett a pápa, hogy a vigasz merésszé tesz, főként amikor vigasztalanság idején elvesztjük a bátorságunkat: „Nem, ez nekem nem fog menni!” Ellenben vigasz idején megérezzük Isten jelenlétét és nekivágunk a dolognak. Épp a vigasz segít az első lépés megtételére.

De vigyázzunk, – tette hozzá a pápa – mert van hamis vigasz is, amiért is világosan meg kell különböztetni az Istentől eredő vigasztalást a hamis vigasztól. Olyan ez, mint az ember keze-munkája. Az lehet eredeti és lehet másolat, utánzat is. A hiteles vigasztalás − mint a csepp a szivacson − lágy és intim, de az utánzatok zajosak és feltűnőek, villanásnyi lelkesedés. A hamis vigasz végül üresen hagy bennünket, ellenben az igazi vigasz békéje képessé tesz jót tenni. Ezért kell a megkülönböztetés, mert a hamis vigasz veszéllyé válhat, amikor a vigaszt öncélúan, megszállottan, az Úrról megfeledkezve keressük.

Nem Isten vigasztalásait kell keresnünk, hanem a vigasztalások Istenét!

Szent Bernát szerint nem Isten vigasztalásait kell keresnünk, hanem a vigasztalások Istenét. Az Urat magát kell keresnünk, aki a jelenlétével vigasztal meg minket. Egyébként pedig mi is azt kockáztatjuk, hogy gyermeteg módon éljük meg Istennel való kapcsolatunkat, saját érdekeinket keresve, amikor megpróbáljuk Istent használati és fogyasztási tárggyá sorvasztani, elfeledve és elveszítve a legszebb ajándékot, őt magát. Így haladunk előre életünkben, amely Isten vigasztalása és a világ bűnének vigasztalansága közt zajlik, jól tudva, miként lehet megkülönböztetni az Istentől való vigasztalást, mely a lélek mélyén is békét ad, attól a vigasztól, mely csak múló lelkesedés, ami ugyan nem rossz, de nem is Isten vigasztalása – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Vértesaljai László SJ, Vatican News