Megünnepelték a resicabányai Havas Boldogasszony-templom 175. évfordulóját

0
766

November 20-án, Krisztus Király vasárnapján a resicabányai római katolikus közösség megünnepelte a templom 175. évfordulóját. A szentmisét Pál József Csaba megyés püspök celebrálta. A jelenlegi resicabányai római katolikus templomot 1847-ben építették és szentelték fel, és az 1777-ben épült első templom titulusát viseli: Havas Boldogasszony. A templom szerepel Krassó-Szörény megye műemlékeinek listáján, amelyet a román Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma állított össze 2010-ben (LMI kód: CS-II-a-B-10932), orgonáját Richard Wegenstein építette Temesváron 1929-ben (L. Wegenstein és Fiai cég).


A liturgia kezdetén a főpásztort Pălie Veniamin főesperes, a közösség plébánosa üdvözölte. – Resicabánya tavaly ünnepelte a kohászati ipar megalapításának 250. évfordulóját. Akkor láttuk a fennmaradt dokumentumok alapján, hogy ennek a közösségnek az első templomát 245 évvel ezelőtt áldották meg. És ma 175. évfordulóját ünnepeljük annak, hogy ez a templom állt és megannyi történetet mesélt el: szomorúságról, könnyekről, de küzdelmekről, kegyelemről és áldásról is – mondta a plébános.
Ezen a napon a resicabányai római katolikus közösséggel együtt ünnepeltek a város ortodox és görögkatolikus felekezetű lelkipásztorai, a szentmisén számos római katolikus egyházmegyés pap is koncelebrált.

Szentbeszédében Pál József Csaba megyés püspök így fogalmazott: mindannyian boldog szolgálunk, hiszen olyan Istenünk van, aki végtelenül szeret minket. – Úgy érzem, hogy hazajöttem ebbe a templomba, és örvendek, hogy imában és egységben talállak benneteket. Az emberek 175 éve járnak imádkozni ebbe a templomba – mondotta a főpásztor, majd így folytatta: – A hit emlékezete az, amióta tudom, hogy az Úr személyesen jött el hozzám, amióta valóban megnyíltam Isten szeretete előtt, amióta a hit szemén keresztül nézem a körülöttem lévő dolgokat. Ferenc pápa szerint egyesek spirituális Alzheimer-kórban szenvednek, elfelejtik, mit kaptak az Úrtól.  Ma Krisztus Királyt ünnepeljük. Úgy érezzük, hogy Ő kell legyen a lelkünk őrzője és királya. Küldetésünk, hogy segítsünk másoknak is találkozni az Úrral, hogy számukra is az életük Királya és Ura legyen. Hogyan és miben király Ő? Pásztorként Király, Ő a világmindenség ura, aki még ott a kereszten is szeret minket.
A szentmise zenei szolgálatát a plébánia gyermekkórusa, valamint a Harmonia Sacra énekkar látta el Georg Colța vezetésével, orgonán játszott  Christine Maria Surdu és Patrikck Paulescu.


A liturgia végén a resicabányai egyházközség nevében német nyelven Erwin Josef Țigla, magyar nyelven Cziple Ghünter, román nyelven Monica Bogdănel nővér, a Gondviselés Nővérei kongregáció tagja köszönte meg a főpásztornak a tanítást, a bátorítást és a közös ünnepet. „Üzenem a háznak, mely fölnevelt: / a fundamentum Istentől való, / és IstentőI való az akarat, / mely újra építi a falakat. / A víz szalad, de a kő marad, /a kő marad… –  hangzottak el Wass Albert: Üzenet haza című versének örökérvényű sorai a magyar nyelvű ünnepi beszédben.


Végezetül Pál József Csaba megyés püspök elevenített fel néhányat a helyi közösséghez fűződő emlékei közül. – Resicabánya szép, mert jószívű emberek, kedves emberek, nyitott emberek lakják.


A temesvári Püspökség sajtóirodája