Száz éve, 1922. október 30-án hunyt el Egerben Gárdonyi Géza, aki 1863. augusztus 3-án Ziegler Géza néven született Agárdpusztán. Író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus volt, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. Juhász Gyula szerint „Ő nem utóda senkinek, és őt nem is igen utánozza senki.” Ady Endre a magyar Dickensnek nevezte, mások a magyar Tolsztojt látták benne.
Pályafutását népiskolai tanítóként kezdte 1881-ben, majd 1885 után újságíróként folytatta. Vidéki visszavonultságban alkotott 1897 után (így lett „az egri remete”). Prózaírói életműve három korszakra osztható. Az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését (Az én falum, 1898), az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben keletkezett történelmi regényei révén ismeri (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908).
A magyar lélektani regény korai darabjait írta meg (Szunyoghy miatyánkja, 1913; Ida regénye, 1920). Harmadik vonulat életművében a vers és dráma, ami kevéssé ismert és értékelt, az 1900-as években a szórakoztató célú népszínművek kliséin túllépett, és lélekábrázoló jellegű népies történeteket dramatizált színpadra (A bor, 1901). Életműve átmenet a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századi naturalista-szimbolista stíluseszmény között.
Részlet az Isten rabjai című regényből
A beöltözés a kapitulum-házban történt. Szép napfényes májusi nap sugárzott be az udvarra. Csak a kőrisfa felső lombjait mozgatta egy kis tavaszi szél. Mise után a kapitulum-házba gyűlt össze mind a szerzet. Úgy ültek, mint az éjszakai kapitulumon.
A mester bevezette Jancsit. Megálltak a kapitulum közepén. Jancsinak le kellett borulnia arccal a földre, s a két karját kereszt alakban széttárnia.
– Mit kívánsz? – kérdezte a prior.
– Isten irgalmát és tiédet – rebegte a fiúcska a mester oktatása szerint.
– Kelj fel!
Jancsi föltápászkodott, fölkelt.
A prior folytatta:
– Kedves fiacskám. Azt mondod, Isten irgalmát kéred és a miénket. Isten irgalmát csak Istentől nyerheted meg. Reméljük, meg is nyered. Mert hogy ide jutottál közénk, már annak a jele, hogy Isten kegyelme veled vagyon. A mi irgalmunkat azonban megígérhetjük, ha teljesíted mindéltig a három fogadást, amelyen a mi szerzetünk áll. A mi szerzetünk élete imádkozás és munkálkodás. Hogy ebben tökéletes lehess, engedelmesnek kell lenned, szegénységet kell vállalnod, testi kívánságoktól tisztán kell maradnod. Hogy engedelmes lehess, alá kell vetned az akaratodat a szerzet reguláinak és konstitúciójának. Engedelmeskedned kell a föllebbvalóidnak. Még evésben, ivásban is. Helyednek változtatásában is a föllebbvalóid engedelmét kell követned. Ha a föllebbvalóid azt akarják, hogy Barcellónában élj, vagy Rómában, vagy bármely helyen, nem szabad ellenük szegülnöd. Ami a szegénységet illeti, semmid se lehet ezen a földön, amire azt mondod: ez az enyém. Csak az a tiéd, amit ideiglenesen a föllebbvalók neked használatodra engednek. Nem szabad ismerned pénzt. Nem lehet vagyonod. S el nem fogadhatsz senkitől semmit, se pedig te nem adhatsz senkinek semmit. Ami a tisztaságot illeti, ne csak a testi tisztaságot értsed, hanem a lelkit is. Gondolnod se szabad tisztátalan gondolatokra, még kevésbé beszélned, még kevésbé cselekedned. A nőkre rá se szabad nézned, hanem olyannak kell velük szemben lenned, mintha nem is ember volnál, hanem fa vagy kő. És hogy ebben is tökéletes lehess, tudnod kell, hogy a regulák és konstitúciók a testednek gyötrésére köteleznek téged: virrasztanod kell, mikor aludni óhajtanál; böjtölnöd kell, mikor enni szeretnél. Szentkereszt ünnepétől húsvétig alighogy táplálkozol. Húst azontúl sem ehetsz, csak ha beteg vagy, vagy ha szokatlanul nagy a testi munka, amellyel megbíznak, és a felsőbbség megengedi. Éppígy, ha úton jársz, pénzt nem vihetsz magaddal, hanem könyörületességből kell tengened. Az is megtörténik, hogy a szerzet kenyerét, borát és más élelmét kell összekéregetned. Hitvány ruhát kell viselned, olykor szakadozottat. Dolgoznod kell olykor kedvetlen munkákat, és nehezeket. Tűrnöd olykor zaklatást, dorgálást s más szenvedéseket, tűrnöd nagy türelemmel, nagy békességgel. Mert minél nehezebb a megterhelésed, annál több az érdemed az örök életre. Aláveted magad mindennek?
– Alá – felelte halvány arccal a gyermek.
– Isten tegye lehetővé neked.
A szerzet áment zúgott.
A mester újra megfogta Jancsinak a kezét, és a terem közepéről a prior székéhez vezette.
– Térdelj le!
Az öreg György fráter odabicegett a priorhoz a szerzeteske öltözetével. A prior először a ruhát adta rá, s rácsatolta az övszíjat. Aztán a fekete színű kis skapulárét tette a nyakába. A csuklyát a fejére vonta, és a kápát a vállára terítette Jancsinak.
A szerzetesek mind térdet hajtottak. A kántor fráter rákezdte: Veni creator Spiritus! – s megindultak kettesével. Elöl a prior, utána a mester a kis új baráttal, aztán a többi.
Énekelve vonultak be a templomba. A prior föllépett a főoltárhoz. A mester Jancsival a lépcsőn maradt. Jancsinak ismét le kellett terülnie a két karját elterjesztve.
Úgy maradt, míg az éneket el nem végezték.
Akkor a prior kifordult az oltártól. Kyrie eleison! – kiáltott, és miatyánkot mondott, utána meg két latin imádságot.
Jancsit azután meghintette a prior szenteltvízzel, s a székébe ült.
A kántor tedeumot kezdett.
A mester Jancsi fejéről hátra levonta a csuklyát, és a priorhoz vezette.
– Testvérünk érkezett! – kiáltotta örvendezve a prior.
És képen csókolta Jancsit.
A szerzetesek mind fölkeltek, és feléje tárták a karjukat: – Isten hozott! És valamennyien megcsókolták az új kis testvérüket.
Gárdonyi Géza egy évnyi kutatómunka után Szent Margit legendáját dolgozta fel a regényben, Árpád-házi Szent Margit életét gyermekkorától haláláig követhetjük nyomon Jancsi fráter szemszögéből. Szent Margit IV. Béla király leányaként a Nyulak szigetén, egy domonkos rendi apácakolostorban nevelkedett. Gárdonyi a regényben arra kereste a választ, mi késztette a király lányát, mi késztethet az önfeláldozó életre.
