Lelkigyakorlat túl az ötvenen – Szénásy Anna SSS új kötetéről

1
1060

Új kezdet ötven felett? Ez jól hangozhat a mai világban, amikor fiataloknak, erőseknek, megújulásra készeknek akarunk mutatkozni, mert ezt várja el tőlünk a korszellem. Szénásy Anna szociális testvér Lelkigyakorlat túl az ötvenen című kötete elsősorban a lelki megújulásban segítheti az olvasókat.

Az alábbiakban – ajánlásként – Bögre Zsuzsanna szociológus előszavából idézünk.

Szénásy Anna könyve kérésre született, egy „ötven pluszos” korosztály számára meghirdetett lelkigyakorlat után. A résztvevők tapasztalata egybecsengett: „Folytatnunk kell, meg kell ismételnünk, tovább kell mennünk azon az úton, ami elkezdődött a lelkigyakorlaton.” Egyértelmű volt, hogy ehhez szükségünk van nekünk, résztvevőknek a lelkigyakorlat anyagának leírására, hogy folyamatosan hozzáférhetővé váljanak az elhangzott gondolatok, kérdések, Szentírásból vett idézetek.

Aki volt már lelkigyakorlaton, tudja, hogy az együtt töltött napok alatt a lélek feltöltődik, megerősödik, a világ újjáteremtődik bennünk, de visszatérve a hétköznapokba ez az erő lassan elveszíti erejét, s a folytatáshoz egy újabb megállásra van szükség. Ezt az elerőtlenedést tudja meggátolni vagy csökkenteni ez a könyv: segít visszakapaszkodni a mindennapokban ahhoz a lelki többlethez, amelyet a hívő ember számára csak a találkozás adhat meg.

A fent leírt tapasztalat mondatta az ötven éven túli lelkigyakorlatozókkal, hogy Szénásy Anna SSS valamiképpen tegye lehetővé a folytatást, írja meg, amit megosztott, megértetett velünk. Elkészült a könyv, és kézbe tudja venni mindenki, aki elérkezett az élet középe utáni életszakaszába, s emiatt úgy érzi, meg kell állnia.

A könyvet jó haszonnal forgathatják azok az ötvenéves kort betöltők, akik szeretnének szépen öregedni; szeretetre méltók lenni azáltal, hogy szeretetet adnak; s akik el tudják fogadni, hogy ennek elérése komoly lelki munkával jár. Cserébe azonban az olvasónak izgalmas kalandban lesz része, aminek középpontjában nem az elmúlásról kell gondolkodnia, hanem egy új kezdet kibontakozásáról.

A kötet borítóját és az illusztrációkat Fecske Orsolya szociális testvér készítette.

Szénásy Anna SSS Lelkigyakorlat túl az ötvenen – Az élet második fele: idő az együttérző szív kibontakozására című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerda 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Forrás: Magyar Kurír

1 HOZZÁSZÓLÁS