Evangélium
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.« Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,25−33
A mai evangéliumban Jézus egy újfajta kapcsolatrendszerre hívja az őt követőt: ha valaki igazán a tanítványa akar lenni, családját, önmagát is hátrébb kell sorolnia, gyűlölnie kell. Mindaz az emberi kapcsolatrendszer, ami életet és meghittséget ad, nem lehet fontosabb az Úr Jézus szereteténél. Az Úr Jézus szavai kemények és provokatívak.
Az emberi kapcsolatainkban nem könnyű rátalálni a tiszta szeretetre, amikor szabadok tudunk lenni attól, hogy értékeljenek, elfogadjanak, méltassanak, megerősítsenek minket. Akármennyire is próbáljuk a másikat ingyenesen, nagylelkűen szeretni, nagyon könnyen belopakodik a kapcsolatba az önérdek, az önszeretet és az önakarat. Így gyakran saját elvárásaink, elképzeléseink és egónk foglyaivá válunk. Amikor Krisztust követjük, nem könnyű azt sem érdekmentesen tenni. Közben olyan elvárások mozgathatnak, hogy ha Krisztust követjük, azáltal békében, harmóniában, problémamentesen telnek napjaink, egy mágikus védőburok vesz minket körül. Az Úr nyomdokaiba léptem, de közben elvárom tőle, hogy kielégítse egóm igényeit.
Jézus valami nagyobbra vágyik. Azt szeretné, ha a szeretet ingyenesebb és szabadabb testet ölthetne. Minden házastársi krízis fő kérdése: mellettem tudsz dönteni úgy is, ha nem felelek meg az elvárásaidnak? Kíméletlenül nehéz próba. A szerzetesi életben a noviciátus egy hasonló kihívás, amikor két éven keresztül megszakítjuk a kapcsolatot a családtagjainkkal, és csak levélben kommunikálunk egymással. A szerzetesjelöltben többször felmerül a kérdés: képes vagyok ezt vállalni az Úrért? A krízisek alapvető tapasztalata, hogy ha hűségesen benne maradunk, elkezd letisztulni valami, és felszabadulunk egy önzetlenebb szeretetre. A kapcsolati háló központi helyét az ego helyett lassan Krisztus veszi át, melyben elsősorban nem a magam szükségleteinek kielégülését keresem, hanem a másikat önmagáért kezdem szeretni. Ez a kegyelem munkája. Nem állandó tapasztalat, hanem ajándék, aminek a létrejöttét én is segíthetem.
Krisztusban szeretett testvéreim. Valami ilyesmit jelenthet. A jövő héten egy találkozásban – esetleg egy finom, zamatos kávé mellett – kipróbálhatom a következő gyakorlatot. Gondoljak bele, hogyan tekinthet a beszélgetőpartneremre Krisztus. Hogyan szereti, hogyan hallgatja őt Krisztus, amikor magáról, az életéről mesél? Hogyan mutatkozik Isten a másik személyben? Figyelhetem, hogy a szívem közben kitágul, és a beszélgetés imává válik, ahol az Isten is megjelenik és helyet kap.
András Csaba SJ
