Soha nem felejti el…

0
357
Illusztrációk: Pexels

Az elmúlt hetekben a magyar sajtó és közösségi média a Szent Ferenc Alapítvány egyik gondozója/nevelője kapcsán kiderült bűncselekmény híreitől volt hangos: az alapítvány egyik alkalmazottja éveken át több gyermeket is bántalmazott verbálisan, fizikailag, szexuálisan. S bár az illetőt börtönre ítélték, tettei túl sok nyomot hagynak az áldozatokban. Egy ilyen eset részleteinek elolvasása, tudomásulvétele után az embernek rögtön az jut eszébe, hogy miként, milyen jelekből, „tünetekből” lehet felismerni, ha egy kisgyermek bántalmazásnak van kitéve, mikor érdemes utánajárni a dolgoknak, és hová fordulhatunk segítségért – szakemberekkel beszélgettünk.

Gyermekkori trauma: a megelőzés legyen a cél

Mészáros Andrea pszichológus – szexuálpszichológus, párterapeuta – felhívja a figyelmet mindenekelőtt arra, hogy nem egyszerű felismerni a jeleket, hiszen nem mindegy, hogy milyen bántalmazásban volt része az érintett gyermeknek, hány éves a bántalmazott, illetve hogy az elkövető felnőtt mennyire közel álló személy a gyermek számára. Az a kiskorú, akit elsősorban verbális bántalmazás ér, visszahúzódóbb lesz, szorongásos tüneteket mutat, bizalmatlanná és bizonytalanná válik, kételkedni kezd a saját képességeiben, annál viszont, akinek komoly fizikai vagy szexuális bántalmazásban van része, már egyéb jelek is felismerhetőek. A bántalmazás ugyanakkor minden formában, verbálisan is komoly pszichés tüneteket produkál – emeli ki a szakember. Hozzáteszi, nagyon nehéz felismerni, hogy konkrétan milyen típusú bántalmazást él meg az érintett gyermek, ha nem tudja ő maga elmondani, vannak azonban gyanús viselkedési formák: például elkezd bezárkózni, kevesebbet beszél magáról, elhatárolódik a társaitól, egyedül játszik, esetleg ismétlődően ugyanúgy játszik. Kisebb gyermekeknél a rajzokban fel lehet ismerni, hogy újra és újra ugyanazt a motívumot rajzolják le, illetve nagyon sötét színekkel dolgoznak.

Menjünk biztosra: nézzük meg, mi okozza

„Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy a visszahúzódó, csendes gyermeket jó gyermeknek hiszik, mert nem okoz sok fejtörést a szülőknek, így ezt a viselkedési formát nem is kezelik tünetként. Hangsúlyozom, hogy ha ilyen elvonuló, magába zárkózó viselkedést vesznek észre egy kiskorúnál, arra fel kéne figyelni. Nagyon fontos megtanítani egy gyermeknek azt a képességet, hogy tudjon magáról kommunikálni, merje kifejezni az érzelmeit még akkor is, ha a végén kiderül, hogy ennek a hátterében nem valamilyen bántalmazás áll, csak egyszerűen introvertált, azaz befelé forduló személyiségtípusú a gyermek. Egy kisgyermek nem születik az érzelmek jó kommunikálásnak a képességével, ezt mindenkinek meg kell tanulnia” – magyarázza a pszichológus. Mészáros Andrea hozzáteszi, a rémálmok is lehetnek bántalmazásra utaló jelek: ha valóban beindul a pszichikai védelmi mechanizmus egy bántalmazott kisgyermek esetében és kialakul egy poszttraumás stresszzavar, annak általában egyértelmű jelei a nyugtalan alvás, a rossz álmok, esetleg pszichoszomatikus tünetek is jelentkezhetnek, ami azt jelenti, hogy testi lenyomata van a belső, lelki vívódásnak. Érdemes tehát arra is figyelni, ha valakinek látszólag oktalanul elmegy az étvágya, vagy éppen az ellenkezője: túl sokat eszik, illetve gyomorproblémái vannak, vagy beindul valamiféle önkéntelen mozgásféle, tikkelés, például remeg a szeme, rázkódik a lába, elkezdi rágni a körmét, tépkedi a haját, esetleg hasfájásra panaszkodik. A bántalmazott serdülők pedig sokszor iskolakerülőkké válnak, idejekorán dohányozni kezdenek.

A szakértő kiemeli, hogy az évek alatt folyamatosan, sokszor családtag által bántalmazott gyerekeket a legnehezebb kezelni és sok esetben nem is lehet száz százalékos gyógyulást elérni. Mészáros Andrea felvilágosít: ilyenkor a szakember elsősorban az érzelmek szabályozásában segít, illetve új képességek elsajátításában, amelyek révén megtanul együtt élni a borzalmas emlékeivel, hogy működőképes felnőtté válhasson. Ez azért is fontos, mert hosszú távon komoly következményei vannak a gyermekkori bántalmazásnak, hiszen sérül az egészséges önbecsülés, kötődés, az önmagába és másokba vetett bizalom. Van olyan bántalmazott, aki felnőttként nem is mer komoly párkapcsolatba belekezdeni annak ellenére, hogy az egészségesen boldog felnőtt életnek ez az egyik alappillére. Felnőttként könnyen munkamániássá válhatnak, ott ugyanis sikerélményt, elismerést tudnak szerezni, és nem kockáztatnak meg egy párkapcsolatot, ami előhozhatja a gyermekkori bántalmat, bizonytalanságot.

Mindig emlékezünk rá

„Amennyiben kiderül egy családban a gyermekről, hogy bántalmazták, nagyon fontos, hogy érzelmi biztonságot alakítsunk ki számára, ami azt jelenti, hogy kiszámítható legyen a felnőttek viselkedése, mert bizalmat csak az tud kelteni, aki azt is teszi, amit vall magáról. Az egészséges biztonságérzetéhez egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt kell, hogy nevelje a gyermeket következetes napi ritmusban, mindez pedig lassan-lassan felül tudja írni a gyermekben az összetört világképét. Egy biztonságos családi környezetben, az új, pozitív tapasztalatok által el tudja hinni, hogy a világ tud jó is lenni, hogy az emberekben meg is lehet bízni. Ez az egyik legfontosabb és ezt az egyik legnehezebb is kialakítani egy bántalmazott gyermekben: hogy más felnőttben újra tudjon bízni” – magyarázza a szakember. A bántalmazott gyermekek felnőttként komoly szorongásos problémákkal küzdenek, amit nem is tudatosítanak, hiszen annyira megszokják ezt az állandóan szorongó állapotot, nyugtalanságot, mintha az teljes természetességgel a mindennapok része lenne. Egyszerűen megtanulnak ezzel a belső feszültséggel együtt élni, ezt a belső feszültséget viszont valahol le kell adni, így szóba jönnek a különböző függőségek. Ilyenkor számít az, hogy milyen környezetben él felnőttként a bántalmazott: mennyire támogató a közösség, amiben ő is minden nap mozog, működik, ezért is elengedhetetlen megtanulni párkapcsolatban élni, hiszen egyedül nagyon nehéz mindezzel szembenézni. Mészáros Andrea hangsúlyozza: napjainkban már nagyon jól bevált terápiás módszerek állnak a szakemberek rendelkezésére, amelyek útján jól lehet kontrollálni, levezetni a trauma okozta belső feszültséget: stresszkezelést, relaxációs technikát lehet elsajátítani a terápián, a kötődési problémákat is át lehet keretezni. Egy határozottabb, erősebb, bátrabb problémamegoldó képességet tanít ilyenkor a pszichológus az érintettnek, illetve párkapcsolati stratégiákat, hiszen a komoly gyermekkori traumákat nem lehet elfelejteni, ott maradnak sebbekként, de be lehet őket gyógyítani – emeli ki a szakember.

A megelőzésre kellene fektetni a hangsúlyt

Keresztesi Polixénia kolozsvári iskolapszichológus több mint húsz éve dolgozik a szakmában. Kiemeli, hogy a gyermekek hosszú ideig azért nem beszélnek a bántalmazásról, mert szégyenérzet vagy félelem társul a traumához, hiszen gyakran előfordul, hogy megfenyegetik: ne beszéljen róla. Emiatt nagyon nehéz kiszűrni vagy rájönni arra, ha bántalmazás történik, de a gyerek viselkedése valamilyen szinten mindenképpen megváltozik. A korábbiakban felvázoltakon túl a szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy jó lenne inkább a prevencióra, a megelőzésre fektetni a hangsúlyt, mert ezzel azt tanúsítjuk a gyerekek felé, hogy bármiről lehet beszélni. Fontos osztályközösségben a gyerekekkel, vagy akár otthon már óvodás, elemista kortól beszélni arról, hogy vannak jó és rossz titkok: ha valakit meg akarunk lepni, mert szülinapja van, azért hallgatunk néhány napig – ez egy jó titok, mert örömöt szeretnénk szerezni neki. Viszont ha valami rossz dolog történik, ha látják, bántják a másikat, ez egy rossz titok, ezt nem szabad eltitkolni, erről érdemes beszélni. Bátorítani kell a gyereket, hogy ilyenkor keresse meg azt a személyt, akiben megbízik, ez lehet szülő, pedagógus, nagyobb testvér, akinek el meri mondani, ha vele vagy társaival történik valami kellemetlen.

A bántalmazásnak mindig három szereplője van: az elkövető, az áldozat és a szemtanú. Sok esetben a gyerekek szemtanúi a bántalmazás bármilyen formájának, viszont ők sem mernek beszélni. Ebben az esetben a hallgató félként részesei az eseményeknek, de ez azt jelenti, hogy támogatják, illetve nem állítják le ezt a jelenséget. Fontos tisztázni a gyerekkel, hogy érdemes szólni, hiszen ez nem árulkodás, hanem jelzés, jelezzük a problémát, hogy valakit megbántanak, aki szenved emiatt. Arra is hangsúlyt kell fektetni, hogy a gyerek mérje fel az erőviszonyait. Egyértelmű, hogy ha egy hatéves gyerek azt látja, hogy egy 14 éves bántja a társát, nem tud szembeszállni vele, viszont tudja jelezni egy felnőttnek. Nem tudja leállítani a bántalmazást, de segítséget kérhet. A segítségkérés tudatosítása lenne a lényeg: a gyerekben az tisztázódjon, hogy mi a különbség az árulkodás és a jelzés között, a jó és a rossz titok között, s ennek függvényében milyen esetben kihez tud fordulni. Egy szociális hálót érdemes kialakítani, hogy ki az a két-három személy, akiben megbízik, s akinek el meri mondani – magyarázza a szakember.

És ha a szülő bántja?

Amikor észleljük, hogy van egy konkrét probléma, érdemes különhívni a gyereket. Szülőként ez egyszerű, pedagógusként viszont érdemes feltérképezni, hogy mi okozza ezt a változást. Egyszerű beszélgetéssel rá lehet kérdezni, hogy mi történt az utóbbi időben, érezze a bizalmi kapcsolatot, hogy nem akarjuk bántani, elárulni, ha elmondja a problémáját, titokban marad, s a segítségnyújtás a fő cél.

Ha bizalmi viszony van a gyerekkel, akkor a beszélgetés közben kiderül, mi a háttér. Ha osztályban történik, akkor a pedagógus le tudja állítani. A prevenciós foglalkozásnak az is a lényege, hogy a gyerekekben osztályszinten tudatosítani kell, mi az, ami elfogadott, s mi az, ami nem, illetve ha nem jelzik az ilyen típusú problémát, akkor ugyanúgy bűnrészes. Nagyon kényes téma, ha az derül ki, hogy családtag bántalmazza a gyereket, és ezt pedagógusként derítjük ki, mert a gyerekvédelemhez kell fordulni ismétlődő bántalmazás esetén, Keresztesi Polixéniának viszont nincs pozitív tapasztalata a gyerekvédelemmel kapcsolatban. Elsősorban a gyerek érzelmi támogatása, megerősítése a cél, az iskolai közeg nagyon sokat tud ebben segíteni – osztályközösség, pedagógus, iskolapszichológus. A szülőkkel valamilyen szinten lehet kommunikálni (az extrém helyzeteket leszámítva), sok esetben a szülőben mindezeket tudjuk tudatosítani. Fontos, hogy ne támadjuk a szülőt: behívjuk, arról beszélünk, hogy a gyereknél változást észleltünk, ők mit vettek észre. Éreztessük, hogy partnerek vagyunk, a gyereken akarunk segíteni, a fő cél a gyerek jóléte, valamint kideríteni, mi okozza ezt. Óvatosan tudatosítani kell a szülőben, hogy otthon lehetnek olyan dolgok, amik nincsenek jó hatással a gyerekre. Gyakran alkoholprobléma áll a háttérben, ilyenkor a szülőnek is segítségre van szüksége. Lehet, azért bántalmazza a gyereket, mert alkoholista és időnként dühkitörései vannak. Érdemes nagyon finoman hozzányúlni ezekhez a kérdésekhez és a szülővel egyenlő félként, közösen gondolkodni azon, hogy mi az, ami jó a gyereknek. Persze kerül patthelyzet is, ilyenkor finoman el lehet mondani a szülőnek, hogy abban az esetben, ha ezek a dolgok nem változnak, akkor az iskola kénytelen jelenteni a gyermekvédelemnél. A feltérképezéssel kell kezdeni, s ha valóban veszélyben van a gyerek, az iskola vagy a pedagógus kell, hogy jelentse a gyerekvédelemnek. Ugyanakkor nem egyszerű az iskolapszichológusok dolga sem a megelőzés terén, hiszen ma minimum 800 diákra jut egy iskolapszichológus. A problémák skálája szélesebb lett az elmúlt időben, főleg a vírus után, Keresztesi Polixénia is eddig nem látott esetekkel találkozott a tavaly: neki például 1200 diákkal lehetetlen mindenkire alaposan odafigyelnie. A prevenciós programok inkább kérésre történnek.

„Ott, ahol felmerül egy ilyen probléma, az osztályban végigviszünk egy rövid programot, viszont egy prevenciós program legalább tíz alkalmas, időnként vissza kell arra térni. Célja, hogy I. osztálytól XII. osztályig időnként elő kell venni a témát és több alkalommal beszélni róla. Beszélni kell arról, hogy mi a bántalmazás, milyen formái vannak, hogyan lehet megelőzni. Ezzel érzékenyítünk, felismerik, tudják, mi a probléma, de ez nem prevenció. Annak ugyanis az érzelmi-intelligencia, a kommunikációs készség, a stresszel való megküzdés módjának fejlesztése lenne a célja. Hogyan mondok nemet bizonyos helyzetben, hogyan tudatosítom magamban, hogy mit élek át, mi történik, ha áldozat vagyok, mi történik, ha én vagyok az elkövető? Gyakorlatilag ezeknek a készségeknek a fejlesztése lenne a cél, és egyértelmű, hogy egy-két órán belül ezt nem lehet megtenni” – magyarázza a szakember. Hozzáteszi: természetesen foglalkoznak a témával, s az elmúlt időben a bántalmazás téma eléggé felkapott, kérik az iskolapszichológusokat, hogy foglalkozzanak vele, osztályfőnököket vonnak be a folyamatba, két-három éve kiadtak egy törvényt is, ami alapján minden iskolának kell, hogy legyen egy bántalmazással foglalkozó bizottsága. Ha van egy probléma iskolai szinten, akkor ez a bizottság összeül és menedzseli azt: utánanéz, leül beszélgetni, értesítik a szülőket, létezik egy procedúra erre vonatkozóan.

Ha valami nincs rendben

László Éva, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének adjunktusa, valamint az egyetem Erőszak Megelőzéséért Tanácsadó Központjának szakembere hangsúlyozza: a gyermekek, tinédzserek, akárcsak a felnőttek nagyon eltérően reagálhatnak a szexuális bántalmazásra. Minél hosszabb ideje tart, minél komplexebben felépített (gondolhatunk itt az online vagy személyes grooming jelenségére), a „kedveskedésektől” haladva az egyértelműbb szexuális bántások felé, minél inkább társul más típusú bántalmazási formákkal (pl. fenyegetés, zsarolás, fizikai bántalmazás, izolálás, manipuláció, „bűntárssá tevés”), a gyermek számára minél közelebbi, bizalmi a személy, a közösség számára minél megbízhatóbbnak tűnik a bántalmazás, minél többször kapott valós vagy vélt visszautasítást a bántalmazott, minél kevesebb más személy felé nyílhat meg, annál nehezebb a bántásokat feltárni. A tanulmányok és a tapasztalat is azt mutatja, hogy a kisgyermekek, kisiskolások bántás esetén a szülők vagy szülői szerepet betöltő felnőttektől próbálnak segítséget kérni első körben, a nagyobbak a barátoktól, illetve ha lehetőség van szakemberektől (tanárok, osztályfőnök, iskolai tanácsadó). Nem véletlenül beszélünk feltárásról, talán még találóbb lenne a bántalmazás jelzése, mert sokszor ezek a segítségkérések nem szavakkal történnek vagy nem egyértelműen megfogalmazott, letisztult közlések.

Mivel a szexuális bántalmazásnak aránylag kevés az egyértelmű jele (nemi szervek vagy intim zónák sérülései, konkrét fényképek), így László Éva is felhívja a figyelmet, hogy a gyermek viselkedésbeli vagy érzelmi állapotainak változásaiból lehet „kiolvasni” olyan jeleket, amelyek erre utalhatnak. Hozzáfűzi, hogy az elszigetelődő, visszahúzódó, magába forduló viselkedésforma mellett az agresszivitás, a látszólag ok nélküli dühkitörés is jelezhet ilyen traumát a nemi úton terjedő betegségek megjelenése vagy életkorának nem megfelelő, szexualizált viselkedés mellett. Lehetnek regresszív megnyilvánulások, szexuális vagy más bántalmazásra utaló megjegyzések vagy ez irányú érdeklődés, utalás (lehet olyan is, hogy „nem lehet élni titkolózások nélkül, vannak dolgok, amikhez senkinek semmi köze”), nagyobbaknál alkohol, drog használata, kockázatos szexuális viselkedés, veszélyes vezetés, amelyekre nincs más fizikai életeseménybeli kielégítő magyarázat. Ha érzékelünk legalább annyit, hogy „valami nincs rendben”, akkor fontos, hogy kitartással utánajárjunk, hogy mi történhetett, ami ezeket előidézte – figyelmeztet a szakember.

Éppen idén januártól lehet jelenteni a 119-es egységes segélyhívószámon a gyerekekkel szembeni visszaéléseket, bántalmazásokat vagy hanyagságot.

Összeállította: Kádár Hanga, Gál Katalin, Bodó Márta