Jézus imája: a Miatyánk

0
169

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”

Lk 11,1–13

A mai evangéliumban Jézus imádkozni tanítja az apostolokat. Jézus imádsága, ahogyan az Atyával kapcsolatban van, vonzó. Sugárzik belőle valami, ami felkelti a tanítványok érdeklődését. Az imának kellemes illata van, kitágítja a szívet. Érdekes, hogy Jézus csak akkor tanít imádkozni, amikor megkérik rá. Addig engedi, hogy a tanítványokban természetes módon megszülessen az imádság vágya. Az imádkozó ember jelenlétével érinti meg felebarátjában a vágyat, hogy a jó Istenhez kapcsolódjon. Ha őszinte és mély a kapcsolat, az magától hív meg másokat. Az imát nem lehet erőltetni, viszont ha mutatkozik a vágy, fontos segíteni egymást annak kibontakozásában. A liturgia is önmagától beszél és vonzza az istenkereső embert, ha a közösség szépen ünnepli azt.

Jézus nem bonyolítja túl az imáról szóló értekezést. A Lukács evangélium szerinti változat rövidebb, mint amit Máténál olvasunk (Mt 6,9–13). Ezzel együtt benne foglaltatik mindaz, ami lényeges. Az ima első lépése, hogy felajánlom Istennek vágyaimat, lényem egészét, a számomra fontos dolgokat, hogy azok ne az én javamra, hanem Isten dicsőségére irányuljanak. Odaadom neki személyem egészét. Kérem, hogy azt ne önző célokra használjam, hanem a szeretet hassa át, hogy tudjon szolgálóvá válni. A második lépésben a közösségért imádkozom, a szükségesekért, a kiengesztelődésért és a szabadságért. Legalább annyira fontos, mint az első, hiszen Isten országa a közösségben testesül meg.

Jézus végül az imádságban való állhatatosságra buzdít. Talán nem az a lényeg, hogy megkapom-e a „cukorkát”, amit a kérő imában megfogalmazok. A kérő imában kifejezem kolduslétemet, hogy nem tudom magam számára biztosítani az életet, és hogy rászorulok Istenre. Ebben szeretnék kitartani: az Istenre irányuló nyitottságomban, annak (f)elismerésében, hogy életem Istentől függ, és mindent ajándékba kapok. Nem birtoklok semmit. A kéréssel ezt fejezem ki. Nem más ajtaján akarok kopogtatni, máshonnan remélve azt, ami betölti a bennem levő üresség terét, hanem szeretném, hogy Isten töltsön be engem. Nem mindig úgy, ahogyan én akarom. De bízom benne, hogy ő jobban tudja, mire van szükségem nekem és másoknak is. Az én feladatom, hogy kérjem. Az életben ezek a kérések lassan összeérnek, ahogyan ráhangolódunk egymással az Úrral, és megtapasztalom, hogy a legfontosabbak Jézus szavaiban össze vannak foglalva. Szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Legyen meg a te akaratod! A héten ízlelhetem ezeket a szavakat.

András Csaba SJ