Ha késleltetjük a leépülést, az mindenkinek jó

0
188
Fotók: Gyulafehérvári Caritas honlapja

Otthonos környezetben, bensőséges fogadtatásba részesül a demenciával élő idős, ha a Gyergyószentmiklóson márciustól létező Demens nappali foglalkoztatóban tölti egy-egy napját. Akik fogadják, tapasztalat alapján szervezik a leépülést lassító programokat a székely idős ember szájízéhez igazítva, a gondozó családtagot bár fél napra a terhek alól felszabadítva. Sőt: a nyári időszakban, mivel kisebbek a költségek, árkedvezményt is ad a Caritas: a 8-tól 15 óráig tartó programért fél árat, azaz 50 lejt kell kifizetni.

Három hónapja nyílt a Márton Áron Szociális Központ udvarán, a Márton Áron utca 22. szám alatt nappali foglalkoztató demens idősek számára. Az igény alakította a Gyulafehérvári Caritas kínálatát, ismerve a tényt: a családtagok számára a leépülés útján kísérni az idős embert – ha nincsen kellő külső segítség –, a megbetegedéssel, a leépüléssel egyenlő.

Lassacskán gyűlöget a szakemberek tapasztalata, hogy hogyan kell a bejárók programját testre szabni, kényelmes szobabelsővé változott a hajdani oktatóterem, hogy komfortos legyen az együttléthez, sikerült pénztárcabarátabbá tenni a szolgáltatást és van már hozzátartozó, aki arról számol be, neki nincs lelkiismeret-furdalása, amikor gondozottját másra bízza.

Nem akarnak feleslegessé válni

„Pár hónap alatt sokféle tapasztalatot nyerhettünk azok által, akik ide bejárnak. Érdekes volt látni, hogy míg első nap minden idős csak magára figyelt, második, harmadik alkalommal már tudtak kapcsolódni egymáshoz, beszélgettek, kérdéseket tettek fel egymásnak, szinte idegenként. Mert arról beszélünk, hogy fejlesztés. De mit is jelent a fejlesztés? Késleltetjük a beszűkülést, ingergazdagabbá tesszük a mindennapokat. Nem hagyjuk felejteni” – meséli Gáll Gabriella mentálhigiénés szakember, programvezető. Amióta elkezdődött a tevékenység, amint elmondja, a cél maradt, az eszközök viszont változtak. A bejáró idősek ugyanis gyakorlatias emberek, akik egész életüket munkával élték le, nem akarnak feleslegessé válni. Így a beszélgetés közben szeretnek diót pucolni vagy régi kötött sapkát kibontani, főzőműsort nézve jut eszükbe, melyik ételbe milyen fűszert szoktak tenni, és bár nincs ínyükre, hogy papíron oldjanak meg matekfeladatot, a parkban szívesen összeszámolják, hogy hányan ülnek, állnak, sétálnak.

Sokfélék ők maguk is, hangulatuk is gyakran változó, mégis azt látták a fejlesztőik, hogy vevők az emlékidézésre, kaphatóak az új élményekre. Gáll Gabriella egyik kedvenc emléke, hogy amikor ebédelni indultak a Szent Erzsébet Idősek Otthonába, hirtelen ötlettől vezérelve kerülőt iktattak be, a Munkás Szent József-templomot útba ejtve. Ott derült ki, hogy a néni eddig csak hírből ismerte a nemrég épült istenházát, és hálás volt a látogatásért. Nyitott volt az újra.

Nekik is lehet rosszabb kedvük, lehet olyan, hogy hazakívánkoznak, és ez így természetes is, ilyenkor kihívás a munkatársnak, hogy meddig próbálkozik figyelmük lekötésével, és mikor szól a családtagnak, hogy a néninek, bácsinak az lenne a jobb, ha otthon megpihenhetne, hogy másnap örömmel térhessen vissza. Mert erőszakolni senkit sem érdemes.

Hozzátartozók bőrébe bújva

András Ildikó szociális munkás, a szolgáltatásindítás ösztökélője kipróbálhatta többször, milyen az időssel kettesben lenni a foglalkozások során, és azóta még inkább átérzi, mennyire nehéz annak, aki nem hat, hanem napi huszonnégy órát, heti hét napot kell vállalja a felügyeletet. „Amikor engedélyeztettük a szolgáltatást, terveztük az indítást, kicsit féltünk az ismeretlentől, de nagyon lelkendeztünk, hogy milyen jót cselekszünk. Azt gondoltunk, kipróbálhatjuk mi is kicsiben, amit Svájcban időseket ápoló munkatársaink. Azt is hittem, én személy szerint, hogy a svájci munka jó kereseti lehetőség, de amikor belecseppentem a gondozásba, amikor nem tudtam, hogy kössem le, hogy ne a hazamenésen gondolkodjon, megéreztem azt, amikor elfogynak az eszközök, átértékeltem az idősgondozást. És ez adott alkalmat arra is, hogy belebújhassak a hozzátartozó bőrébe. Ma már tudom, miről beszél az a nő, aki ismeretlenül, csak egy Caritas-számot tárcsázva hívott fel, és elmondta: szakad szét a családja. Demens édesanyját magukhoz vették, s míg az elején férje, fia is osztozott vele a teendőkön, mostanra belefáradtak-fásultak, magára maradt. A feszültség egyre nagyobb, miközben egy percre sem veheti le szemét édesanyjáról, és gyötri a lelkiismeret, ha nem gondozza elég türelemmel. Ez az asszony a beszélgetéssel letett egy kicsit a bújából, de a terhet tovább kell cipelnie addig, amíg el nem hiszi, a hozzátartozónak is van joga felszusszanni, egyébként önként mond le a saját életéről.”

Valaki helyettem ráfigyel

A demencia fő jellemzője, hogy meggyengül az emlékezőképesség. A gondozó, ha nem szusszan meg, elfelejtheti, hogy neki is van élete. Hogy a szusszanás lelkiismeret-furdalással jár? Az egyik gondozó családtag szerint nem ezért, hanem a segítségkérés elmulasztásáért kellene magát ostorozza az ember.

„Anyósomnak is nekem is mindenféleképpen jó, hogy van, ahová hetente egyszer bevigyem. Olyant csinál ott, amit velünk nem, mert ott más a környezet, az emberek és a ritmus is. És amikor ő ott van, akkor az az egy nap az enyém. Lehet, hogy papírügyeket intézek, lehet, hogy éppen az ő házát takarítom ki, mindegy, de nyugodt vagyok, mert valaki helyettem ráfigyel” – mondja egy anyósát gondozó középkorú asszony, aki hétfőnként szokott „szabadnapot venni”, és emiatt nincs lelkiismeret-furdalása. „Ha neki nem kínszenvedés, hogy ott legyen, nekem miért lenne lelkiismeret-furdalásom? Én 44 éves vagyok, nem vagyok annyira öreg, hogy csak ápolásra áldozzam az életem. Anyósom nevelt nekem egy jó férjet, és én hálás vagyok ezért. Úgy köszönöm meg, hogy közös erővel hátráltatjuk a leépülését. És ez mindenkinek jó.”

Nem meggyőzési hadjárat, csak a lehetőségek ismertetése: aki demens hozzátartozóját gondozza, terheiből letehet egy kicsit Caritas-közbenjárással. Minden hónapban van Alzheimer Café a Szent Erzsébet Idősek Otthonában – és külön osztály a demenciával élő bentlakóknak –, ugyanott szaktanácsadással szolgál a demenciából doktorált dr. Kiss Gabriella és mentálhigiénés csapata. A Márton Áron központban pedig nappali foglalkoztatás, fejlesztés zajlik munkanapokon 8–15 óra között, előzetes bejelentkezést követően júliustól 50 lejes napidíj fejében, mely a tízórait és ebédet is tartalmazza. A 0741-258 188-as telefonszám a nappali foglalkoztató vezetőjénél, Gáll Gabriellánál csönget.

Demens nappali központ működik hasonló feltételekkel Csíkszeredában is, a Jakab Antal ház és védett otthon szomszédságában. Ott Szőcs Juditot (0728-289 398) vagy Bőjte Arankát (0734-888 344) kell keresni bővebb tájékoztatásért.

Balázs Katalin, Gyulafehérvári Caritas