Tartsunk ki következetesen a hitben, ne engedjünk a képmutatásnak!

Ferenc pápa katekézise

0
319
Fotók: Vatican News, Magyar Kurír

Tisztelni kell az öregeket, hitüket, állhatatosságukat, amivel példát mutathatnak a fiataloknak – mondta az időskorról tartott nyolcadik katekézisében Ferenc pápa. A szentatya ezúttal mintegy 12 ezer hívőnek beszélt a napsütötte Szent Péter téren a szerdai általános audiencián.

A bibliai Eleazár nem enged a képmutatás kísértésének

Az egyik legelőkelőbb írástudót, Eleazárt, ezt az előrehaladott korú, tiszteletre méltó külsejű férfit arra kényszerítették, hogy nyissa ki a száját és egyék sertéshúst. (…) De ő azt válaszolta azon nyomban, hogy inkább küldjék az alvilágba. „Korunkhoz – mondta – nem illik a képmutatás. Meg aztán sok fiatal azt hinné, hogy a kilencvenesztendős Eleazár pogány lett. Képmutatásom, és rövid, mulandó életemhez való ragaszkodásom félrevezetné őket, koromra meg szégyent és gyalázatot hozna.” (2Mak 6,18.23−26)

Ferenc pápa elismerő szavakkal méltatta a bibliai Eleazár alakját, aki az öregek hűsége és a hit iránti tisztelet sajátos kapcsolatáról tanúskodik. Eleazár büszke erre, és a hit tiszteletéről akar szólni, nem pusztán a következetességről, az igehirdetésről és a hitben való kitartásról. A hit tisztelete az uralkodó hatalom akár erőszakos elnyomása alatt bukkan fel időről időre, mely igyekszik régészeti leletként meggyengíteni a hitet, öreges babonának titulálni, idejétmúlt csökevénynek kezeli azt.

Sok a vallási képmutatás

A bibliai történet arról szól, hogy a zsidókat a királyi rendelet arra kötelezi, hogy egyenek az áldozati húsból. Amikor azonban Eleazárra került a sor, a kilencvenéves, nagy tiszteletnek örvendő, tekintélyes férfire, a király emberei azt tanácsolták neki, hogy csaljon, vagyis tegyen úgy, mintha enne a húsból, de közben ne egye meg. Ferenc pápa hozzáfűzte: vallási képmutatás, nagyon sok vallási, klerikális képmutatás van. Azt súgják neki: légy egy kicsit képmutató, senki nem fogja észrevenni. Így szerintük Eleazár megmenekült volna, ha a barátság jeleként elfogadja együttérző és szeretetteljes gesztusukat. Ugyan, csak egy apróság, csináljon úgy, mintha enne, de ne egyen, egy jelentéktelen dologról van szó.

Megéri-e megtagadni a hitet?

A pápa azonban rámutatott: lehet, hogy apróság, de Eleazár nyugodt és megfontolt válasza rávilágít egy fontos kérdésre. Öregkorban szégyent hozni a hitre, csak hogy pár napot nyerjen, nem összemérhető azzal az örökséggel, amit a fiatalokra kell hagynia, és az utánuk jövő generációkra. Derék ember ez az Eleazár! Ha az idős ember, aki egy életen át kitartott a hitben, most hajlandó úgy tenni, mintha megtagadná azt, az új nemzedéket arra ítéli, hogy az egész hitet egy fikciónak tekintse, egy külső máznak, amit le lehet vetni, azt gondolván, hogy bensőnkben megőrizhető. Ez nem így van – mondja erre Eleazár. Ez a viselkedés nem tiszteli a hitet még Isten előtt sem. A külső leegyszerűsítés pedig pusztító hatással lesz a fiatalok belső életére.

Ferenc pápa aláhúzta ennek az idős embernek a kitartását, aki a fiatalokra gondol, a jövőbeli örökségre, a népére. Éppen az öregkor ad lehetőséget erre a tanúságtételre. Az idős ember a maga törékenységével, ha elfogadja, hogy a hit gyakorlását mellékesnek tekintse, arra indítaná a fiatalokat, hogy a hitnek semmi valós köze nincs az élethez. Az ősi eretnek tanítás azért volt olyan erős és vonzó az első századok keresztényeinek, mert éppen ezt az elméletet vallotta, hogy a hit spiritualitás, nem pedig gyakorlat. Az elme szüleménye, nem pedig életforma. A hit iránti hűségnek és a tiszteletnek a heterodox gnózis szerint nincs köze az életbeli viselkedéshez, a közösségi intézményekhez, a test jelképeihez. Nagyon erős ennek a távlatnak a kísértése, mert egy vitathatatlan igazságot értelmez a maga módján: a hitet soha nem lehet étkezési szabályokra vagy társadalmi gyakorlatra redukálni. A hit másvalami.

Ma is jelen van a gnosztikus kísértés

Az a baj, hogy ennek az igazságnak a gnosztikus túlzásba vitele hatástalanítja a keresztény hit realizmusát. A keresztény hit ugyanis realisztikus, nemcsak a Hitvallás elmondásából áll, hanem kétkezi cselekvéssel jár. A tettetés nem összeegyeztethető a kereszténységgel. A gnosztikusok első eretneksége – a lényeg, hogy belül meglegyen a lelkiség, kívül azt csinálsz, amit akarsz − ma igencsak divatos sok spirituális központban. Ez a fajta gnosztikus kísértés most is aktuális. A hit gyakorlását társadalmunk és kultúránk irányzatai sok esetben negatívan mutatják be, gúnyosan kezelik, és rejtve igyekeznek kirekeszteni. A hit gyakorlása a gnosztikusok számára – akik már Jézus idejében is voltak – holmi haszontalan, sőt káros külsőség, idejétmúlt maradvány, álcázott babonaság. Vagyis az öregeknek való dolog. Ez erősen hat a fiatalokra. Márpedig tudjuk, hogy az öregek fontos küldetése éppen az, hogy visszaadják a hitnek járó tiszteletet, következetesen kitartsanak benne, mint Eleazár.

A hit áldás mindenkinek

A hit gyakorlása nem a gyengeség jele, hanem az erőé. Már nem vagyunk gyerekek. Nem vicceltünk, amikor az Úr útjára léptünk. A hit tiszteletet és elismerést érdemel a végsőkig: megváltoztatta életünket, megtisztította elménket, megtanított imádni Istent és szeretni felebarátunkat. Áldás mindenki számára. Nem kótyavetyéljük el a hitet pár nyugodt napért cserébe, hanem kitartunk, mint Eleazár, egészen a vértanúságig. Meg fogjuk mutatni, alázatosan és szilárdan öregkorunkban, hogy hinni nem véneknek való dolog, hanem az élet múlik rajta. Hinni a Szentlélekben, aki mindent megújít, segíteni fog nekünk. Ferenc pápa végül így zárta katekézisét: Kedves idős testvéreim – én is ide tartozom −, kérlek benneteket, hogy nézzünk a fiatalokra. Ők figyelnek minket, ezt ne feledjük! A mi következetességünk nagyon szép életutat nyit előttük. A képmutatás pedig sokat árt. Imádkozzunk egymásért, Isten áldjon bennünket, minden öreget!

Gedő Ágnes, Vatican News