A városok kifejezik és formálják az embert és társas kapcsolatait

A fenntartható közösségekre fókuszált az Átfogó ökológia fórumsorozat

1
301
Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte. Fotók: Képernyőképek az online közvetítésből

A fenntarthatóság legfontosabb színterének a városokat tartja a szakirodalom jelentős része, mondta el Benedek József, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora az Átfogó ökológia fórumsorozat hatodik alkalmán, amelyet április 26-án tartottak a budapesti Párbeszéd Házában. A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia programjának szakmai vezetője nyitóbeszédében elmondta, hogy ezért nem lehet közömbös számunkra, hogyan alakulnak át a városok és hogyan alakul a természet és az ember viszonya a városi közegben. Az eseményen Salamin Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, a Corvinus Egyetem intézetvezető egyetemi docense, illetve Török Csaba, az esztergomi bazilika kormányzója, az Esztergomi Hittudományi Főiskola egyetemi tanára mutatta be a fenntartható közösségek és a fenntartható városok témakörét.

Salamin Géza: a város a társadalom tükre

A településnek és a városnak sokféle definíciója van, kezdte előadását Salamin Géza: a leghagyományosabb meghatározás szerint az ember lakóhelyének és munkahelyének térbeli egysége. Az ember életterének a legszűkebb környezetét jelenti. A város a társadalom tükre, mondta az előadó, hiszen az, hogy milyen emberek élnek ott, milyen szokásaik, kultúrájuk van, milyen a gazdaság, milyen meggyőződéseik, milyen életstílusuk van, milyen a politikai kultúrájuk – mindez visszatükröződik abban, amilyen a város. De a város nemcsak tükör, hanem egyben meg is határozza az ott élők lehetőségeit: hogy milyen emberek élnek ott, a távolságokat, a személyek identitását, a közösséghez tartozását.

Az előadó kitért az urbanizáció történelmi fordulataira. A mezőgazdasági forradalom során létrejöttek az állandó települések, az ipari forradalom tette lehetővé a városrobbanást, illetve az információs forradalom globális városrendszerhez vezetett. A preindusztriális fázisban gyenge kölcsönhatás volt természet és társadalom között, amire egyfajta természetes harmónia volt jellemző. Az alapvető motiváció ekkor az volt, hogy az ember védelmet próbált építeni a természet veszélyes erőivel szemben: a hidegtől, esőtől, vadaktól próbálta védeni magát. Az indusztriális fázisban a természet és a társadalom között egy kiegyensúlyozott kölcsönhatás alakult ki, a gyorsan iparosodó települések robbanása egyfajta diszharmóniát teremtett. A posztindusztriális fázisban a természet minden elemét befolyásolják az emberi tevékenységek, de nem tudatosan, hanem a gazdaság, az ipar, a fogyasztás, a közlekedés mellékhatásai jelennek meg. A természet és a társadalom között erős a kölcsönhatás és itt egy mesterséges harmóniának kellene megvalósulnia, de ez az, amiért még sokat kell tennie az embernek. A földtörténeti koroknál bevezették az antropocén kifejezést, ami azt jelzi – magyarázta az előadó –, hogy leginkább az emberi befolyás alakítja a környezet változásait, meghatározóvá vált az ember tevékenysége és hatása.

Salamin Géza egy ábrán bemutatta, hogyan nőt a népesség, illetve a legnagyobb városok népessége. Ez a növekedés oda vezetett, hogy ma már a városok használják fel a természeti erőforrások 75%-át, míg az energiafelhasználás 2/3-a, a GDP 80%-a a városokhoz kötődik, miközben a városok a Föld felszínének csupán 3-4%-át fedik. A Föld népességének több mint fele már városokban él, ami azért is fontos, mert a városban élő emberek elszakadnak a természeti környezettől, függetlenednek a tájtól. A város nemcsak a saját erőforrásait, hanem a Föld bármely pontjáról származó erőforrásokat használja. A városok mint a fogyasztás és termelés legfőbb helyszínei felelőséggel tartoznak a világ egészének, környezetének az alakulásáért.

A földrajzi tér tudatos alakítása során a térbeli (városi-térségi) tervezésnek figyelembe kell vennie a társadalmi, az épített, az élő és az élettelen környezetet, integrált jellegűnek kell lennie, ami figyelembe veszi a gazdasági, társadalmi, környezeti szempontokat is.

Ebenizer Howard nevéhez kötődik a máig meghatározó tervezési hagyomány, a kertváros mozgalomnak a hagyománya, magyarázta az előadó. A 19. század végi ipari és városi robbanás környezeti és egészségügyi terheitől nyögő világban próbálta elképzelni azt az ideális várost, amelyik harmóniában él a környezetével. Elképzelése szerint megközelítőleg 50 000 lakosú bolygóvárosok jönnének létre, viszonylag kis telkekkel, viszonylag nagy laksűrűséggel, azonban a policentrikus jellegéből adódóan nagyon közeli kapcsolatban a természettel és a mezőgazdasági területekkel. A „modernista” funkcionalista várostervezésnél a funkciók térbeli elválasztása volt fontos: az autós közlekedés kiszolgálása, a grandiózus épületek és formák jellemezték, de viszonylag kevés köze volt az emberekhez, a társadalomhoz.

Az elmúlt 2-3 évtizedben a fenntarthatóság paradigmája vált meghatározóvá a várostervezésben. Az ökologikus tervezés szemlélete szerint fontos, hogy fogyasszunk kevesebbet, helyit, illetve törekedjünk a meglévő rendszerek működésének minél hosszabb távú fenntartására. Ezekhez kapcsoltan a várostervezési teendők a következők: alacsony energiafogyasztású környezet kialakítása, társadalmi igazságosság megteremtése, közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása, a zöld felület és az épített környezet közötti egyensúly megteremtése, a környezet védelme, természetalapú megoldások alkalmazása.

A klímabarát-fenntartható város egyik pillére a fenntartható közlekedés: autómentes város, kerékpáros közlekedés, közösségi közlekedés, sétálható város, intelligens közlekedés. A tudatos vízgazdálkodásra és a szennyvíz felhasználására is vannak példák. Az építészet számtalan lehetőséget kínál arra, hogy az épületek környezetbarátak legyenek. További pillér lehet a városi mezőgazdálkodás zártkertek, hobbikertek, termelői piacok, közösségi kertek formájában. A klímabarát-fenntartható városoknál fontos, hogy figyelembe vegyék a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítését: helyben lehet a klímatudatos magatartást és életmódot befolyásolni. A város térbeli szerkezete meghatározza a közlekedés hálózatait, a város és a vidék viszonyrendszerét, a vízgazdálkodás lehetőségeit. Az alacsony energiafogyasztású térszervezéshez arra van szükség, hogy kisebb területen kell élni, közelebb kell lakni egymáshoz, a munkahelyhez, a szolgáltatásokhoz, illetve kevesebbet kell autózni.  A 15 perces város elképzelése arról szól, magyarázta a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, hogy minden fontosabb intézményt, szolgáltatás el tudjunk érni otthonról negyedóra alatt, lehetőleg gyalog vagy kerékpárral. Minél sűrűbb a városi szövet, annál alacsonyabb az energiafogyasztás. A tömegközlekedés különböző formáit is bizonyos laksűrűséghez kötik.

A dilemmát az jelenti, hogy aki figyelni akar a környezetre, kapcsolatban akar lenni a természettel, az sokkal inkább választana egy házat otthonának a természet közelségében, mint egy panellakást a sokemeletes tömbházban. Edward Glaeser harvardi közgazdász szerint akkor bánunk a legjobban a természettel, ha távol maradunk tőle és inkább sűrű nagyvárosokban élünk. Ezzel szemben az előadó Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának gondolatát idézte, ami szerint az embernek fontos, hogy a természettel fizikai kapcsolata legyen. Az önmérséklet, a takarékosság, a visszafogottság jelenthet valamiféle áthidaló megoldást.

A közösségre kitérve az előadó elmondta, hogy korunkban túl sok mindenre használjuk a közösség kifejezést, példaként kiemelve a „közösségi média” fogalmát: egymástól távol élő, a kommunikációs csatornákon összekapcsolt egyéneket is közösségnek tekintjük. Szerinte mégis jó volna az érzelmi-indulati vagy tradicionális, összetartozáson alapuló beállítottságot hangsúlyozni. A közösség sok esetben helyhez kötődik.

Az előadás végén a Laudato si’ enciklikából kiindulva fogalmazott meg motiváló gondolatokat: ha a városfejlesztést úgy tekintjük – ahogyan Ferenc pápa fogalmaz –, mint a világ gondozásának egy formáját egy adott térben, akkor a spiritualitásból fakadó motivációk folyamatos energiát adhatnak ahhoz, hogy szenvedélyes törekvésünk legyen a világ gondozása. Az enciklikára hivatkozva az előadó a világ számára oly fontosnak tűnő növekedéssel kapcsolatban elmondta, hogy nem az anyagiakban való növekedésben, hanem a szolidaritásban, a felelősségvállalásban és az együttérzésen alapuló törődésben való növekedésben is kiteljesedhet az ember növekedés iránti vágya.

Az előadó örömét fejezte ki, hogy elolvasta a Laudato si’ enciklikát, amiből sokat tanult és ami szerinte a várostervezés számára is egy továbbgondolandó dokumentum.

Török Csaba: a város, ami felé tartunk

Fenntartható közösségek címmel tartotta meg a második előadást Török Csaba egyetemi tanár, aki felidézte, hogy a Szentírás egy kertben kezdődik és egy városban ér véget, mi több, a teljes emberiség végső beteljesülését egy város képében foglalja össze. A bibliai vízió a maga korának a sajátosságait is magán hordja: út a nomád létezésből a honfoglalás utáni városokba. Jeruzsálem nagy álma már a babiloni fogság idején megjelenik.

A kereszténység a kerttől a város felé történő mozgást összekötötte egy sajátos alapállással: a parókia kifejezés az otthontalanságot jelentő görög kifejezésből származik, egy olyan állapotot ír le, ahol nincsen stabil otthon, mivel mi még csak zarándokolunk afelé a város, otthon felé, ahonnan már nem kell tovább menni, az otthon felé, amit nem emberkéz épített. A városba vezető útnak a Szentírásban van egy emberi és közösségi dinamikája is: egy kiscsaládtól a nagycsaládon át a népig vezet, majd a néptől a nemzetek sokféleségéig. Az így megtapasztalt úton hogyan leszünk exkluzív közösségből inkluzív közösséggé? – tette fel a kérdést az előadó. A mennyei Jeruzsálem víziója a Jelenések könyvében mindenkit összegyűjt és otthonként magába fogad. llyen értelemben a város egy sajátos hely, mert a bibliai végső vízióban ez mindig egy inkluzív közösségiséget jelent, ahol a népek, nyelvek, kultúrák együtt élnek, az utak ott találkoznak, ott fut össze a világ tudása, gazdagsága. A város tehát a Biblia számára egy hatalmas álom, ami felé törekszünk, ami felé úton vagyunk.

A történelem során elindult egy kísérletezés a tökéletes városok megépítésére. A reneszánsz próbálta megtalálni az ideális összhangot a védhetőség és az élhetőség között. A barokk korból Rómát hozta példaként az előadó, ahol a felállított obeliszkek között nyílegyenes utakat terveztek, amik megvalósításához lebontották, ami útba esett. Ez is egyfajta várostervezés volt. A klasszicizmus korában a városok funkcionális víziója alakult ki. Török Csaba is kitért előadásában a kertváros elképzelésére. A kortörténeti összefoglalót követően megállapította, hogy az eszmény megvalósulásait az élhetetlenség, illetve a fenntarthatatlanság tapasztalata jellemezte.

Ennek nyomán meg lehet fogalmazni a kritikus kérdéseket: amikor a nagy eszményt megtervezzük, valóban számba vesszük a valóság minden elemét, tényezőjét? Az utópiánk, amelynek keretében megalkotjuk az ideális és fenntartható város és közösség képét, milyen „kulcsban” íródik, mi a vezéreszméje: Építészet? Szociológia? Kulturális antropológia? Ökológia? Az olyan ideálok, amelyek csak egyikre figyelnek, előbb utóbb problémássá válnak. A városnak is van saját anatómiája.

Minden eszménynek megvan a maga ára, fogalmazott az előadó. Miközben hatékony lesz az erőforrás-felhasználás, az ember könnyen elidegenedik abban a környezetben. Az ökológiai álom nem feltétlenül valósítja meg a valódi fenntarthatóságot. A város mindig szintézis és minden eszmény, amely egyetlen tényezőt emel a többi fölé, élhetetlenné és fenntarthatatlanná válhat.

Mit szimbolizál a keresztény megközelítés szerint a város? A klasszikus olvasatnak, miszerint a kivonulás édeni közelségbe hozza a természetet, Istent, van egy hátsó gondolata – ami részben szembemegy a szentírási alapvízióval –, ami szerint létezik a bűnös város és az ártatlan természet. Az elidegenedéssel szemközt a közösségiség áll, a környezetszennyezéssel szemközt a fenntarthatóság. A káosszal szemközt az átláthatóság.

A szerzetesek ősi eszménye a kivonulás volt a bűnből, a mocsokból, a káoszból, pl. a bencések esetében ez jól megfigyelhető. A 13. században történt egy fordulat, a kolduló rendek visszaköltöztek a városokba. Ezzel virágzásnak indult a városi közegben megélt közösségi eszmény. Ferenc pápa ezt a visszatérést mint pozitív lehetőséget ragadja meg. A tér és az emberi viselkedés között kölcsönhatás van, a városok kifejezik és formálják az embert és társas kapcsolatait. Ez ott tud megvalósulni, ahol „otthonosan” érezzük magunkat, a városban harmonikusan kellene összekapcsolódjanak a részek egymással. Ugyanakkor a városokban is meg kell őrizni olyan helyeket, amelyek nem változnak. Mi a templom helye a városban? Hogyan helyezzük be az egyházat, a kereszténységet abba a társadalmi szövetbe, amit a város jelent? Elkülönülés vagy beleszövődés a városba? Exkluzív vagy inkluzív az identitásunk? Kié a templom: a miénk vagy másoké is? Mi a funkciója az épületnek? – sorakoztak az előadó kérdései.

Egy új utópiát is felvázolt Török Csaba. A II. vatikáni zsinat előtt sokat foglalkoztak azzal, hogy ki és mi az egyház, a teológusok szerint viszont a zsinattal beköszöntött egy topológiai megközelítés, amelyben az a kérdés, hogy hol helyezkedik el az egyház a kapcsolatok hálójában, a társadalmi összefüggésekben. Egyházi építészek kiemelik, hogy egy kortárs templom legfontosabb helye a kapu: olyan templomokat kell építeni, ahol minél több ajtó van. De fontos, hogy az ajtó mögött ne egyből a szakrális tér következzen, hanem átvezető terek, hogy be lehessen szabadon jönni minden elköteleződés nélkül, és el lehessen dönteni, hogy milyen dinamikával akar az ember egyre beljebb menni. Ebben az utópiában a különválasztó falak helyébe a befogadó kapuk léphetnek, az utak találkozásánál az eszmények találkozása is megvalósulhat.

Hogyan lesz a közös házból közös otthon? Egy bérházban különböző emberek laknak, akiket esetleg a házon kívül más nem köt össze, mégis közösen gondoskodniuk kell a házról. A Föld hasonlóképp a közös házunk: a legizgalmasabb kihívás a közösségeink számára, hogy hogyan lesz belőle a közös otthonunk – zárta előadását Török Csaba.

Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, ahol a két előadó mellett Benedek József, a program szakmai vezetője és Nevelős Gábor SJ mélyítették tovább a témát.

Az írás rövidített változata megjelenik a Vasárnap 2022/19-es lapszámában.

A rendezvénysorozat első előadásáról itt írtunk:

A második előadásról itt olvashatnak:

A harmadik előadás:

A negyedik előadás összefoglalója:

Az ötödik előadás: