Ferenc pápa óva int a nukleáris apokalipszistől

0
622
Ukrajnából Lengyelországba érkező menekültek. Fotó: Vatican News

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában találkozott egy milánói keresztény ihletésű szakiskola fiataljaival a szerdai általános kihallgatás előtt. Imádkozott a bombázások közepette élő ukrán gyerekekért, később a nukleáris apokalipszis veszélyére figyelmeztetett.

„Uram, Jézus, tekints ezekre a gyerekekre, áldd meg és védd meg őket. Ők a felnőttek arroganciájának áldozatai.” Ferenc pápa ezekkel a szavakkal imádkozott több ezer ukrán gyermekért, „akik a bombázások alatt élnek, nincs mit enniük, és mindent maguk mögött hagyva menekülni kényszerülnek otthonukból”.

Az Ukrajnát pusztító háború továbbra is közel áll a pápa szívéhez. A szentatya imája előtt arra kérte a La Zolla Intézet tanulóit, hogy fordítsák gondolataikat arra „a sok fiúra és lányra, akik háborúban élnek és szenvednek tőle”. „Előttetek áll a jövő, a békés társadalomban való felnövés biztonsága. Ezzel szemben ezeknek a kicsinyeknek és kisbabáknak menekülniük kell a bombák elől, abban a hidegben, ami odakint van” – mutatott rá Ferenc pápa.

A találkozót követő általános kihallgatáson Ferenc pápa tovább foglalkozott az ukrajnai konfliktus nukleáris háborúvá fajulásának kockázatával, tekintettel az elmúlt három hétben megismételt fenyegetésekre. Megjegyezte, hogy ezt az „apokaliptikus” forgatókönyvet, amely az emberiség önpusztításához vezet, a hétköznapi emberek egyre komolyabban veszik szerte a világon. Emlékeztetett továbbá arra, hogy ha néhány ember túlélne egy atomkatasztrófát, a „következő napon”, „nulláról indulnának újra”. „Mindent elpusztítva, hogy nulláról kezdjük újra” – fogalmazott a pápa.

Mielőtt imádkozott az ukrajnai gyermekekért, a La Zolla Intézet tanáraival, diákjaival és családjaikkal való találkozása során Ferenc pápa a nemzedékek közötti, különösen a fiatalok és nagyszüleik közötti szoros kapcsolat fontosságáról elmélkedett az időskorról szóló új katekézissorozatának és a Globális Nevelési Egyezménynek az összefüggésében. A Paktum 2019-ben azért jött létre, hogy ösztönözze a globális szintű változást, hogy az oktatás elősegítse a testvériséget, a békét és az igazságosságot. „Nagyon fontos, hogy a fiatalok és a gyerekek beszéljenek a nagyszüleikkel” – mondta a pápa. Hozzátette: az is fontos, hogy „egy olyan nevelői közösséget építsünk, amelyben a tanárokkal együtt a szülők főszereplői lehetnek gyermekeik kulturális nevelésének”.

Ezt követően Ferenc pápa két kulcsszóra hívta fel a figyelmet: az „osztozásra” és a „befogadásra”. Megjegyezte, hogy mindkét viselkedésmód a békés kapcsolatok előfeltétele a családban és az iskolában is. A korlátok és az elutasítás mindig háborút okoz – mondta a pápa. „Nincsenek gépek a béke megteremtésére. A béke mindig osztozással jön létre. Mindig építsetek hidakat! Ne selejtezzetek ki senkit, mert a háborúk azzal kezdődnek, hogy kiselejteznek másokat” – nyomatékosította a pápa.

Forrás: Lisa Zengarini/Somogyi Viktória/Vatican News