Szülőség napjainkban: jöhet a szakkönyv, a gyerekpszichológus?

A mai információáradat mellett nem az információ szerzése, hanem a helyes szelektálás a nagy feladatunk. Mivel naponta ezerféle szakkönyv, cikk, tanács jön szembe gyereknevelés témájában, a szülők összezavarodnak. Mennyire van szükség szakkönyvekre ahhoz, hogy jó szülők legyünk, hogyan álljunk a fejlesztő játékokhoz, milyen hibákba futhatunk bele? Ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat dr. Plesek Zoltán pszichológussal, pszichoterapeutával.

A szakkönyvek mind a mai napig megőrizték azt a szerepüket, hogy egy témát, problematikát erős részletességgel tárgyalnak ellenben egy blogbejegyzéssel, bármilyen hétköznapi médiatartalommal. Utóbbiak is felhívják a figyelmet adott témára, tájékoztatnak, de teljeskörűen a szakemberek kötetei teszik ezt meg. Ami átfogó, de tömörebb, rövidebb az a szakcikk, egy-egy ilyen írás azonban általában kevésbé elérhető a szülő számára. Plesek Zoltán azt mondja: vannak nagyon rossz könyvek és hibás vélemények, ahogy vannak olyanok is, amelyek már inkább szakembereknek készültek, nem sokat segítenek egy laikus olvasónak. Az ember ilyenkor egyszerűen azt teheti, hogy a józan eszére hallgat: érti-e, amiről olvas és az segít-e egyáltalán neki a gyermeknevelésben.

„Én azt mondanám, hogy jó szakkönyvek alapján lehet gyermeket nevelni, de ez olyan munkát feltételez, hogy valószínű csak akkor lesz energiája, ideje valakinek ezeket alaposan átolvasni, ha a munkája is a gyermeknevelésről szól” – magyarázza a szakember, aki szerint ugyanakkor vannak olyan könyvek, amelyeket pszichológusként ajánl szülőknek, de sokkal fontosabbnak tartja megosztani azt a hasznos trükköt, ami a könyv kiválasztását megkönnyíti. Ha például több nyelven, de főként többször kiadtak egy könyvet, az már bizonyítja a szöveg hasznosságát, segítő jellegét, hiszen valóban nagyon nehéz tájékozódni olyan területen, amelyen nem vagyunk jártasak, így egyszerű mankókba kell kapaszkodnunk. Ugyanakkor nagyon fontos azokat a könyveket elkerülni, amelyek minden helyzetre, problémára „tuti tanácsokat” tudnak nyújtani. Plesek Zoltán azokban a szerzőkben bízik, akik elmondják/leírják, hogy a megoldásaik, tanácsaik lehetnek jól, sikerrel alkalmazhatóak, de az élet túl összetett ahhoz, hogy minden alkalommal használható lehessen egy-egy írás. Ha erre a szerző maga is felhívja az olvasó figyelmét, Plesek Zoltán bizalmi szintje már meg is ugrik a szerző irányába. Ha úgy érezzük bonyolult, nem érvényes a mi gyermekünkre, inkább frusztrál és nem segít, vagy túlságosan jónak tartja önmagát a szerző, akkor gyanús, hogy nem a megfelelő könyvet tartjuk a kezünkben.

A játék nem játék?

Millió-féle ügyesítő játékot vehetünk manapság a csemeténknek, amelyek hol a logikát, hol a finommotorikát, hol érzelmi intelligenciát fejlesztenek, ezzel szemben Vekerdy Tamás azt mondja: bármilyen játék jó, a legfontosabb a meseolvasás és, hogy töltsünk időt együtt a gyermekkel hancúrozással – ez a legfontosabb, a többi mellékes. Plesek Zoltán azt mondja, azért ennél árnyaltabb a helyzet.

„Nagyon-nagyon fontos a közös játék, a meseolvasás, emellett azonban a gyermeknek sok más dologra is szüksége van. Én például a fiaimmal sokat sakkozom, de a reakcióikon látom, hogy a stratégiai játékban való fejlődés mellett, amit nagyon szeret egyébként mindkettő, nagyon igénylik a szerepjátékot is. A gyermek a világot szerepjátékokon keresztül ismeri meg: eljátssza a földrengést, a vulkánkitörést, a dínók kihalását, halottak napja után meg ezzel a témával kapcsolatos játékokkal borzolják az idegeinket; ijesztőnek tűnik, ha éppen le akarják nyakazni apát, de a gyermek akkor tud megbirkózni, megbékélni a halál tényével a valóság részeként, hogy ha legalább játékosan megismeri azt” – részletezi a pszichológus. De az sem mindegy, hogy mit milyen korban kezdünk: hiszen például négy éves kor előtt nem hajlandó egy gyermek a sakk szabályaira figyelni, hanem sokkal inkább történetet akar hallani a játékról, egyszerűen játszani a figurákkal, de például Plesek Zoltán fiai sakkhoz passzoló jelmezeket kérnek szüleiktől. Tehát úgy tudják az élet dolgait megismerni, befogadni, elfogadni, ha ezeket mind eljátsszák.

Ahogy nő, aztán másfajta igényei is lesznek a gyermeknek. Minden szakkönyv mellett a legfontosabb odafigyelni az ő igényeire, egyéni fejlődésére, hogy most éppen neki személy szerint milyen fejlesztő játékok kellenek. Nagyon szerencsés az a gyermek, akinek van nagyobb testvére, aki hajlandó is vele játszani, esetleg nagymamája, dadusa, aki nem csak bébicsősz, hanem valóban játszik, foglalkozik is a kicsivel. Alkalmazkodnunk kell a kis családtag igényeihez, figyelni, hogy ő milyen helyzetekben tanul inkább: a fejlesztő játékok csak akkor érik el a céljukat, ha egybe vágnak a gyermek korának megfelelő fejlődési ritmussal, és hogy ha a szülő szakszerűen alkalmazza azokat, megtanítja a csemetéjének. Sokszor a pedagógusok sem a megfelelő korosztálynak adnak egyes fejlesztő játékokat: van, hogy néha előreszaladnak, vagy már rég meghaladta a játék az adott gyermek korát, fejlettségét. Mindeközben a személyes fejlettség az elsődleges: tehát mindenekelőtt a gyermekünk egyéni ritmusára kell ráhangolódnunk. A szakember hozzáteszi: a gyógypedagógia is úgy működik, hogyha bizonyos téren nem ér el a gyermek adott fejlődési pontot az erre megfelelő korra, akkor vissza kell képletesen tekerni kicsit az időt arra a pontra, amikor annak az újdonságnak ki kellett volna alakulnia, és a teljes fejlődési folyamatot kell pótolni. Ha például a finommotorikus mozdulatokkal van problémája a gyermeknek, azaz iskoláskorban írási nehézségekkel küzd, a gyógypedagógus akár a mászás vagy kúszás idejéig visszamegy, ezeket gyakoroltatja a gyermekkel, akár megfelelő fejlesztő eszközök bevonásával. A fejlesztő eszköz tehát adott ponton szükséges segítséget nyújthat.

Ugyanakkor nem kell a szülőnek rögtön elvárnia magától, hogy ránézésre helyesen döntsön egy-egy fejlesztő játék mellett: nyugodtan lehet próbálkozni, hiszen sokszor a szakemberek sem éreznek rá elsőként éppen a gyermekek egyéni változói, tulajdonságai, érettségi szintje okán. A játék nem játék című két részes könyvsorozatban is – amelyet élménypedagógiai trénerek írtak – arra hívják fel a figyelmet, hogy a fejlesztő játékot nem csak megvásárolom és odaadom a gyermeknek, hanem egy-egy hasznos játékidőben eszközként használom arra, hogy tanítsam valamire vele a csemetét.

Jó, ha időnként megkérdezzük: rendben fejlődik-e a gyermek?

Ha a szülő megakad a gyermeknevelésben, elsősorban az ő szüleihez fordul segítségért, akik azonban nem biztos, hogy jó tanácsot adnak, hiszen ők anno másként neveltek, azok a módszerek már nem mindig adaptálhatóak napjaink kisgyermekeire. Nem egyszerű döntenie a szülőnek, hogy amikor kérdése van, inkább pszichológushoz forduljon tanácsért vagy a tágabb családon belül keressen válaszokat. Plesek Zoltán szerint valahol a két dimenziót egymáshoz közelítve lehet megtalálni a helyes utat. Szakemberhez fordulni idő és pénz kérdése is, és általában akkor fordul az ember ilyesfajta segítséghez, amikor adott feladatot önmaga már nem tud vagy csak nagyon nehezen megoldani.

„A szülő megnyugtatása érdekében annyiban érdemes konzultálni egy szakemberrel, hogy megnézze, időről-időre megfelelően fejlődött-e a gyermek, egyfajta ellenőrzést érdemes időnként kérni. Én például logopédussal szoktam néha egyeztetni, hogy a gyermekeim nyelvi fejlettsége megfelelő-e ahhoz, hogy iskolát kezdjenek. Kérdés persze, hogy a szakértő válaszában mennyire bízik a szülő, ami sokszor érthető, főleg, ha anya-apa azzal szembesül, hogy egy problémával kapcsolatban hat hozzáértőnek nyolc válasza van” – fejti ki a pszichoterapeuta. Valahol a megoldás a szakértőknél lapul, csak nem könnyű válogatni. Néha akkor születik a legjobb megoldás, ha több professzionális választ hasonlít össze a szülő a saját mindennapi megfigyeléseivel. Ugyanakkor a gyerekgyógyászat, fejlődéspszichológia is állandóan változik, újít, fejlődik, ezért lehet, hogy ami néhány éve természetesen elfogadottnak minősült, az ma már megkérdőjelezhető. Azt is figyelembe kell venni, hogy a személyes tapasztalatai a szakembernek is végesek, az idő elteltével gyűlnek, de minden létező példát ő sem látott, élt meg.

„Én azt mondom, hogy a szülő figyeljen, próbálkozzon, éljen a saját zsírjából, ameddig csak tud, nem rendszeresen, de időről-időre, ha teheti, kérjen szakértői véleményt. Amikor problémát észlel, addig menjen, amíg megfelelő módszert talál az akadály átlépésére. Ehhez lehet éppen elég egy jól elkapott tévés riport, de lehet, hogy a harmadik szakembernél találja meg, ami, bár anyagilag nem a legegyszerűbb, de egyelőre a legjobb megoldás” – összegzi az iskolapszichológusként is dolgozó Plesek Zoltán.