A Lélek szerint járni szelídség, türelem, imádság, közelség!

Ferenc pápa katekézise

0
262
Fotók: Vatican News

A szentatya folytatta a Galata-levél magyarázatát a VI. Pál Teremben tartott általános kihallgatáson november 3-án. Hangsúlyozta, hogy Isten mindig erősebb a mi ellenállásunknál, és nagyobb a mi bűneinknél; amikor pedig figyelmeztetnünk kell testvérünket, azt mindig szelíden és szeretettel tegyük.

A galatákhoz írt levélből vett, imént hallott szakaszban [Gal 5,16–17.25] Szent Pál arra buzdítja a keresztényeket, hogy a Szentlélek szerint járjanak (vö. Gal 5,16.25). Van egy stílus: a Szentlélek szerinti járás. Jézusban hinni ugyanis azt jelenti, hogy követjük őt, mögötte megyünk az útján, ahogyan az első tanítványok is tették. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy elkerüljük az ellentétes utat, az önzésnek, saját érdekünk keresésének az útját, melyet az apostol „a test kívánságának” nevez (Gal 5,16).

A Lélek a vezetőnk ezen az úton, Krisztus útján, ezen a csodálatos, de egyben fárasztó úton, mely a keresztséggel kezdődik és egész életünkön át tart. Gondoljunk csak egy hosszú, hegyi túrára: lenyűgöző, a cél vonz bennünket, ugyanakkor nagy erőfeszítést és kitartást igényel.

Az a kép hasznos lehet számunkra, ha valóban meg akarjuk érteni az apostol szavait: „a Lélek szerint járni”, „hagyni magunkat vezetni” általa. Ezek a kifejezések olyan cselekvésre, mozgásra, dinamizmusra utalnak, amely megakadályozza, hogy az első nehézségeknél megálljunk, és arra ösztönöz, hogy bízzunk a „felülről jövő erőben” (Hermász: A pásztor, 43, 21). Ezt az utat követve a keresztény ember pozitív életszemléletre tesz szert. Ez nem jelenti azt, hogy a világban lévő rossz eltűnik, vagy az önzés és a gőg negatív impulzusai megszűnnek; inkább azt jelenti, hogy elhisszük: Isten mindig erősebb a mi ellenállásunknál, és nagyobb a mi bűneinknél. És ez fontos!

Miközben az apostol erre az útra buzdítja a galatákat, az ő szintjükre helyezkedik. Elhagyja a felszólító módú igét – „járjatok” (Gal 5,16) –, és többes szám első személyben, kijelentő módban fogalmaz: „a Lélek szerint járunk” (Gal 5,25). Mintha csak azt mondaná: járjunk ugyanazon az úton, és a Szentlélek vezessen bennünket! Ez buzdítás, buzdító mód.

Szent Pál úgy érzi, ő maga is rászorul erre a buzdításra. Bár tudja, hogy Krisztus benne él (vö. Gal 2,20), arról is meg van győződve, hogy még nem érte el a célt, a hegytetőt (vö. Fil 3,12).

Az apostol nem helyezi magát közössége fölé, nem azt mondja: „Én vagyok a főnök, ti meg a többiek; én felértem a hegy tetejére, ti pedig úton vagytok” – nem ezt mondja –, hanem azon az úton helyezi el magát, amelyen mindenki jár, hogy konkrét példát adjon arra, mennyire szükséges engedelmeskedni Istennek, egyre inkább és jobban megfelelve a Lélek vezetésének. Milyen szép, amikor olyan pásztorokat látunk, akik együtt járnak népükkel, és nem szakadnak el tőle. Ez olyan gyönyörű; jót tesz a léleknek!

Ez a „Lélek szerinti járás” nemcsak egyéni cselekedet, hanem a közösség egészét is érinti. A közösség építése ugyanis – az apostol által kijelölt úton – izgalmas, de kihívást jelentő feladat. A „test kívánságai”, mondhatni a „kísértések”, melyek mindannyiunkban megvannak, vagyis az irigység, az előítélet, a képmutatás, a harag továbbra is éreztetik hatásukat, és könnyen abba a kísértésbe eshetünk, és az előírások betartásának merev szajkózásához folyamodjunk, de ezzel letérnénk a szabadság útjáról, és ahelyett, hogy kapaszkodnánk felfelé a csúcsra, visszacsúsznánk a mélybe.

A Lélek útján járás mindenekelőtt azt igényli, hogy teret adjunk a kegyelemnek és a szeretetnek. Adjunk teret Isten kegyelmének, és ne féljünk. Pál, miután szigorúan hallatta hangját, arra kéri a galatákat, hogy mindenki vállalja magára a másik nehézségeit, és ha valaki hibázik, akkor szelíden járjanak el (vö. Gal 5,22). Hallgassuk meg, mit mond: „Testvérek, ha valakit botláson értek, ti, akikben ott van a Lélek, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne ess! Hordozzátok egymás terhét!” (Gal 6,1–2) Ez egészen más magatartás, mint a fecsegés; nem, az nem a Lélek szerint való. Akkor járunk a Lélek szerint, ha ilyen szelíden bánunk testvérünkkel, amikor figyelmeztetjük őt, és ha alázattal vigyázunk magunkra, hogy mi magunk bele ne essünk azokba a bűnökbe.

Amikor ugyanis kísértést érzünk arra, hogy rossznak ítéljünk másokat, ami gyakran előfordul, mindenekelőtt saját gyarlóságunkon kell elgondolkodnunk. Milyen könnyű másokat kritizálni! De vannak emberek, akiknek – úgy tűnik – diplomájuk van fecsegésből! Egész nap csak kritizálnak másokat. De nézz magadba! Jó, ha feltesszük magunknak a kérdést, mi késztet bennünket arra, hogy figyelmeztessük valamelyik testvérünket, és nem vagyunk-e valamiképpen mi is felelősek a hibájáért. A Szentlélek, amellett, hogy a szelídség ajándékát nekünk adja, szolidaritásra, mások terheinek hordozására is meghív bennünket. Mennyi teher van jelen egy ember életében: betegség, munkanélküliség, magány, fájdalom, és mennyi további próbatétel, melyek testvéri közelséget és szeretetet igényelnek! Szent Ágoston is segítségünkre lehet, amikor ugyanezt a részt kommentálja: „Ezért, testvérek, ha valakit valamilyen bűnben tetten értek, […] figyelmeztessétek így, szelíden. Ha felemeled is hangodat, bensődben szeress! Akár bátorítasz, akár atyainak mutatkozol, akár dorgálsz, akár szigorú vagy, szeress” (Beszédek, 163/B, 3).

Mindig szeress! A testvéri figyelmeztetés legfőbb szabálya a szeretet: testvéreink javát akarni.

Ez azt jelenti, hogy imádságos csendben el kell tűrnünk mások nehézségeit, hibáit, hogy aztán megtaláljuk a helyes utat, miképpen segítsük őket jó útra térni. Ez nem könnyű. Fecsegni a legkönnyebb. Lehúzni a másikat, mintha én tökéletes lennék. Ezt nem szabad! Szelídség, türelem, imádság, közelség! Örömmel és türelemmel járjunk ezen az úton, hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen bennünket!

Magyar Kurír, Tőzsér Endre SP

MEGOSZTÁS