Az ószövetségi törvény előkészítő és nevelő jellege

Ferenc pápa katekézise

0
720
Fotó: Vatican News

Tovább folytatta szerdai katekézisében Ferenc pápa Szent Pál apostol Galatákhoz írt levelének kifejtését. A törvény és a kegyelem, a torah és a gratia kapcsolatának alapvető kérdését vizsgálta az Apostollal együtt, aki a törvény előkészítő jellegét hangsúlyozta a pedagógus képén keresztül. Gyönyörű ez a pedagógus kép, amiről épp az utolsó katekézis során beszéltünk, olyan kép, amely megérdemli, hogy megértsük a maga helyes jelentésével – mondta a pápa.

A Jézus Krisztusba „szerelmes” Szent Pál – aki jól megértette, mit is jelent a kegyelem – azt tanította nekünk, hogy az „ígéret gyermekei” (Gal 4,28) a Jézus Krisztusba vetett hit által megigazulva nem állnak többé a törvény köteléke alatt, hanem az evangélium szabadságában gyökerező igényes életmódra kaptak meghívást. Mindazonáltal a törvény létezik, de egy másik módon létezik. Ugyanaz a törvény és a tízparancsolat létezik, de másféle módon, mert az ember, ha egyszer eljött Jézus Krisztus, önmagától nem tud megigazulni. Éppen ezt szeretném a mai katekézisben megmagyarázni a magunknak feltette kérdéssel: A Galata levél szerint miben áll a törvény szerepe? A most hallott szakaszban Pál azzal érvel, hogy a törvény olyan volt, mint egy pedagógus. Gyönyörű ez a pedagógus kép, amiről épp az utolsó katekézis során beszéltünk, olyan kép, amely megérdemli, hogy megértsük a maga helyes jelentésével.

Krisztus előtt és után, a törvény és a kegyelem alatt

Úgy tűnik, hogy az apostol azt javasolja a keresztényeknek, hogy osszák két részre az üdvösség történetét és az ember személyes történetét is. Két mozzanat létezik: az első mielőtt hívők lettünk volna Jézus Krisztusban, a másik pedig miután megkaptuk a hitet. A középpontban Jézus halálának és feltámadásának eseménye áll, amelyet Pál hirdetett, hogy felszítsa az Isten Fiába, az üdvösség forrásába vetett hitet, akiben megigazulásunk rejlik. A Krisztus Jézusba vetett hit ingyenessége révén nyertük el a megigazulást. Ezért a Krisztusba vetett hitből kiindulva ugyanazon törvény vonatkozásában van egy „előtte” és egy „utána”, mert a törvény létezik, a parancsolatok is léteznek, ám van egy bizonyos viselkedésmód Jézus eljövetele előtt és egy másik utána. A megelőző történelmet az határozza meg, hogy „a törvény alatt” van. Így aki a törvény útján haladt, az üdvözült és megigazulást nyert; ám ezt a következő időben – Jézus eljövetele után – a Szentlélek követésében kell megélnie (vö. Gal 5,25). Pál először használja ezt a „törvény alatt” lenni kifejezést. Ennek mögöttes jelentése magában foglalja a rabszolgákra jellemző negatív értelmű kiszolgáltatottságot: valami-valaki „alatt lenni”. Az apostol ezt azzal magyarázza, hogy amikor valaki „a törvény alatt” van, olyan, mintha „őrizetben” lenne, „bezárva”, ami egyfajta előzetes őrizet. Ez az idő – mondja Szent Pál – sokáig tartott – Mózestől Jézus eljöveteléig -, és mindaddig fennmarad, amíg az ember bűnben él.

A törvény és a bűn kapcsolatát az apostol szisztematikusabban tárja fel a Rómaiakhoz írt levelében, amelyet néhány évvel a Galata levele után írt. Összefoglalva: a törvény a vétek meghatározásához vezet, és arra indítja az embereket, hogy legyenek tudatában saját bűneiknek: „Ezt tetted, ezért a törvény – a tízparancsolat – így szól: bűnös vagy!”. Sőt, ahogy a közös emberi tapasztalat tanítja, a parancs végül is a bűnre ösztönöz. Az Apostol ezt írja a Római levélben: „Amíg ugyanis testi emberként éltünk, a törvény fölébresztette bűnös szenvedélyek működtek tagjaikban, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt. Most azonban felszabadultunk a törvény alól, mert meghaltunk annak, ami fogva tartott, s ezért új lélekkel szolgálunk, nem az elavult betű szerint” (Róm 7,5-6). És hogy miért is? − tette fel a kérdést a pápa. Azért, mert eljött a Jézus Krisztus megszerezte megigazulás. Lapidárisan fogalmazza meg Pál a törvényről alkotott elképzelését: „A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény” (1Kor 15,56). Felvetendő kérdésnek ajánlotta a pápa: A törvény alatt vagy? Mert ha igen, akkor a bűnre nyitott kapu előtt állsz.

Az ókori pedagógus időleges szerepe

Ebben az összefüggésben nyer teljes értelmet a törvény által gyakorolt pedagógiai szerep. Ám ha a törvény pedagógus, akkor hová visz téged? − kérdezte a pápa és válaszolt: Jézushoz! Az ókor iskolarendszerében a pedagógusnak mást szerepe volt, mint amelyet ma neki tulajdonítunk. Az volt a feladata, hogy segítse egy fiú vagy egy lány oktatását. Abban az időben egy rabszolgáról volt szó, akinek az volt a feladata, hogy elkísérje gazdája gyermekét a tanítómesterhez, majd onnan hazakísérje. Ily módon meg kellett védenie őt a veszélyektől, és felügyelnie kellett, hogy ne viselkedjen helytelenül. Szerepe inkább fegyelmező jelleg volt. Amikor a fiú felnőtt lett, a pedagógusnak megszűnt a feladata. Az a pedagógus, akire Pál utal, nem tanár, hanem aki elkísérte őt az iskolába és felügyelt rá a visszaút során.

A törvényre hivatkozás ilyen módon lehetővé tette Szent Pálnak, hogy tisztázza annak Izrael történetében betöltött szerepét. A Tóra, vagyis a törvény Isten nagylelkűsége volt népe számára. Ábrahám kiválasztása után (Isten) másik nagy tette a törvény volt: meghatározta a követendő utat. Bizonyára korlátozó szerepe volt, de ugyanakkor megvédte az embereket, oktatta, fegyelmezte és támogatta őket gyengeségükben, mindenekelőtt a pogányságtól, hiszen számos pogány viselkedésforma maradt meg még abban az időben. A Tóra azt mondja: „Csak egy Isten van, és ő indított el minket az úton”. Ez Isten jótette, és bizony, mint mondtam, korlátozó funkciói voltak, ugyanakkor megvédte az embereket, nevelte őket, fegyelmezte, támogatta őket gyengeségükben. Ez az oka annak, hogy az apostol később megállapodik a kiskorúság életszakaszának a leírásában.

A Krisztus-hitre jutást követően a Törvény elveszti előkészítő szerepét

Ferenc pápa ismét a Galata levélből idézett: „Azzal folytatom, hogy amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk” (Gal 4,1−3). Pál apostolnak meggyőződése, hogy a törvénynek minden bizonnyal pozitív volt a szerepe − tehát pedagógusként a továbbvitelben −, de ez egy időben korlátozott szerep volt. Időtartamát nem lehet túlzott mértékben meghosszabbítani, mert az emberek személyi érettségéhez és a szabadságuk választásához kapcsolódik. Ám a hitre jutást követően a törvény elveszti előkészítő szerepét és helyét át kell adnia egy másik tekintélynek. Mit is jelent ez? Amikor a törvénynek vége, vajon mondhatjuk-e, hogy mivel hiszünk Jézus Krisztusban, most azt tesszük, amit akarunk? Nyilván nem! – szögezte le a pápa. A parancsolatok léteznek, de nem adnak megigazulást nekünk. Aki a megigazulást adja, az Jézus Krisztus. A parancsolatokat be kell tartani, de ezek nem adnak megigazulást. Ott van Jézus Krisztus ingyenessége, a Jézus Krisztussal való találkozás, amely szabadon megigazultakká tesz minket. A hit érdeme abban áll, hogy befogadjuk Jézust. Az egyetlen érdem a szív megnyitása. És akkor mit kezdjünk a parancsolatokkal? Figyelnünk kell rájuk, de csak, mint segítség a Jézus Krisztussal való találkozáshoz. Ez a törvény értelmére vonatkozó tanítás nagyon fontos, és alapos megfontolást érdemel, hogy ne essünk félreértésekbe és ne tegyünk hamis lépéseket. Jót tesz, ha megkérdezzük magunktól, hogy még mindig abban az időszakban élünk-e, amelyben szükségünk van a törvényre, vagy helyette inkább tisztában vagyunk azzal, hogy megkaptuk a kegyelmet, hogy Isten gyermekeivé lettünk, hogy szeretetben élünk. És hogyan élek én? Abból a félelemből, hogy ha ezt nem teszem meg, a pokolba kerülök? Vagy én is ezzel a reménnyel élek, a Jézus Krisztusban való üdvösség ingyenességének örömével? Ez egy jó kérdés. És a második is: megvetem a parancsolatokat? Nem. Figyelem őket, de nem abszolutizálom őket, mert tudom, hogy Jézus Krisztustól ered az én megigazultságom – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: P. Vértesaljai László SJ, Vatican News