Őrizzük meg a gyökereinket

Első alkalommal ünnepeljük a nagyszülők és idősek világnapját

0
439
Idősek. Illusztráció: Pixabay

Az idősek hivatása megőrizni a gyökereinket, átadni a hitet a fiataloknak és gondot viselni a kicsikre – fogalmaz Ferenc pápa a nagyszülők és idősek világnapjára írt üzenetében. A világnap alkalmából, amelyet július 25-én, vasárnap ünneplünk első alkalommal, korábban már közöltük Jakubinyi György nyugalmazott érsek fordításában Ferenc pápa üzenetét, most pedig egy idősekkel foglalkozó személy hitvallását, illetve egy nagymama beszámolóját olvashatják.

Amikor én megöregszem…

A megmaradt mozgáslehetőségek fenntartása, újabb lehetőségek közös keresése a cél hétről hétre. Gáll Gabriella tréner a Gyulafehérvári Caritas gyergyószéki idős csoportjainak mozgásos tevékenységét vezeti. Gabi irányít, és Gabi az, aki tanul is minden alkalommal. A többnyire 60 év feletti és nyolcvanhoz közelítő csoporttagokkal alkották meg a szabályokat, amelyeket sokszor felülír az élet. Ilyen szabály például, hogy mindenki olyan gyakorlatot végez csupán, ami jólesik neki. Igen ám, csak a csoportba először érkező azt hiszi, mozgása a járásra korlátozódott, aztán lassan észreveszi, hogy még a szívdobogtató gyakorlatokból sem akar kimaradni, hogy egyszer csak nem sajog a válla, már nem rozsdásak az ízületei.

Az is csoportszabály, hogy nem siránkoznak, a bajokat nem tetézik, csak pozitív dolgokról beszélnek. Az időskornak azonban gyakori velejárója a veszteség. Mert valamitől, valakitől rendszeresen búcsúzni kell, siratni kell. Ennek is helyet adnak közösen, tudva, hogy kár azért, aki elment, de aki sirat, az él. Nem akarják az idősek önmagukat élve eltemetni.

„Én nem tudom a családomat és munkámat különválasztani, lelkemben viszem szüleimet, és talán éppen ezért az idős emberek is közelebb engednek magukhoz. A mozgásból így nagy beszélgetések lesznek, és ébernek kell lennem, hogy a kellemes együttlét során ne felejtsem el, mi a célom, mit miért csinálok a csoportban. Minden együttlétre készülök, és cserében azt kapom tőlük, hogy eljönnek, és azt mondják: ez a hetük fénypontja” – mondja Gáll Gabriella, bevallva, sokszor elgondolkodik azon, hogy „milyen sok is az, amit adunk egymásnak”. Rácsodálkozik, hogy az idős ember lassan leépül, de megmarad a tenni akarása, „még nem kértem olyan feladat elvégzésére őket, amit meg ne próbáljanak”, és emlékeikből fel tudják idézni egykori életvitelüket, ez ad tartást nekik ma is. „Az ő életük nagyon sok fizikai munkával telt, és pont ezért nagyon kitartóak. Ezek olyan visszajelzések, amelyekkel tovább lehet menni.”

Gabi célja, hogy az idősek mozogjanak, lehetőségeikhez és korlátjaikhoz mérten, cserében pedig életbölcsességeket kap, alternatív gyógymódokat tanul, és bár még csak 43 éves, de barátkozik azzal, hogy egyszer ő is nyolcvanéves lesz. Már tudja a folytatását annak a mondatnak, hogy Amikor én megöregszem…: „ha tudom folytatni az utamat, figyelek a testemre, figyelek a lelkemre, akkor én egy olyan nyolcvanéves tudok lenni, mint akik bejárnak a mozgásos csoportjaimba. Akiknek nagy élettapasztalatuk van, akik nagyon szeretik a családjukat, akik képesek kimozdulni a komfortzónájukból, akik értik az egyedüllét lényegét, és akik hetente eljönnek, megnevettetnek engem, megnevettetik egymást.”

Balázs Katalin

Csodálatos érzés nagymamának lenni

Mitra Livia vagyok, 63 éves nyugdíjas özvegy. Nagyváradon élek, három kislány nagymamájaként az életem minden perce ajándék. Csodálatos érzés nagymamának lenni, más, mint szülőnek. Már nem nagyon emlékszem, milyen volt unokának lenni, hiszen már nagyon rég volt. Az én nagyszüleim korán meghaltak, amikor én még kicsi voltam, ők akkor már 80 éven felül voltak. Egy imára emlékszem, amire az apai nagymamám tanított, amit azóta sem hallottam, pedig sokat próbáltam utánakeresni: „Hiszek Istenben, bízok Istenben, Isten fölöttünk, Mária mellettünk.”

Imára, a jó Atya szeretetére próbálom én is tanítani az unokáimat. Nincs nehéz dolgom, mert a vejem kántor, a gyerekek pedig katolikus iskolába járnak. Az ő világuk teljesen más, mint a mienk volt. Lassan ők tanítanak bennünket. Régen három generáció is élt együtt, ez volt a természetes. Akkoriban a nagyszülő nem egyedül, magányosan küzdött meg az időskorral járó nehézségekkel, mindig volt valaki, aki szeretetével elhalmozta őt. Ma már a gyermekek, unokák is külföldre vándoroltak, éppen ezért van sok idős, beteg elhanyagolva, magára hagyva. Én is egyedül élek, három éve halt meg a férjem. Az önsajnálaton már túl vagyok, hiszen minden kornak megvan a maga jó és rossz oldala is. Azt csinálok, amit szeretek, oda megyek ahová akarok, persze ha a fizikai teherbírásom és a pénztárcám engedi.

A családom, az unokák szeretete a világon mindennél többet ér. Próbálok nem a terhükre lenni, de ha szükség van rám, ott vagyok és segítek. Én önmagamat nem tartom magányos, unatkozó nagymamának, hiszen 15 éve a Mária Rádió önkéntese vagyok.

Mitra Livia

Megjelent a Vasárnap 2021/30-as számában a Fókusz rovat részeként.

Ferenc pápának a nagyszülők és idősek világnapjára írt üzenete: