Kiegyensúlyozott, teljes élet, újrakezdés, avagy: sárgarépa, tojás vagy kávé

A lelki ellenállás avagy reziliencia

0
703
Fotók: Pixabay. A reziliens ember nem az, akit megkímél az élet a fájdalmaktól, a veszteségektől és a nehézségektől...

Sokszor eltűnődtem azon, hogy mi a titka a kiegyensúlyozott, örömteli életnek, és mi lehet az a titkos összetevője azon emberek életreceptjének, akik a nehézségek, az embert próbáló élethelyzetük ellenére (betegség, szeretteik vagy/és gyerekeik halála, anyagi csőd, háborús viszontagságok, az erőszak és bántalmazás különböző formái) képesek az örömre, a teljes életre, az újrakezdésre, arra, hogy sokszor szinte újraalkossák önmagukat. Mi az a jellemvonás, körülmény vagy képesség, amely segít túlélni a nehézségeket, amely segít felülemelkedni, segít újra nevetni, hinni és bízni?

Játsszunk együtt: bizonyára ismernek olyan személyeket közvetlen vagy közvetett környezetükben, akik bár hasonló problémával küzdöttek a múltban, most teljesen különböző módon élnek. Egyesek boldogan, mások pedig megkeseredetten. Egyesek tele vannak élettel, tervekkel, mások pedig depressziósak, csak lézengenek cél és tervek nélkül.

Környezetemben ismerek olyan anyákat, akik elvesztették felnőtt gyereküket. Van olyan anya, aki újra örvend az életnek, és a lelkében egyaránt helye van múltnak, jelennek és jövőnek. És van olyan is, aki csak a múltban él, gondolatban és vágyaiban mindig a tragédiát megelőző pillanatra szeretne visszatérni és megváltoztatni azt, s akit a jelen gátol abban, hogy visszafordítsa a visszafordíthatatlant.
Ismerek olyan nőket is, akik csúnya váláson vannak túl, aminek következtében elvesztették mindenüket. Elvesztették érzelmi és anyagi biztonságukat, párjukat, otthonukat és közös álmaikat. Vannak ezek között olyan nők, akik kiegyensúlyozott, gyümölcsöző párkapcsolatban élnek, és vannak olyanok, akik teljesen kizárták életükből a férfiakat.
A szakirodalom mindkét esetben az első csoportba kerülő nőket reziliensnek nevezi.

Az elmúlt néhány évtizedben a pszichológia, főleg a fejlődéslélektan és traumaterápia figyelme a rezilienciára irányult, és lassan a mindennapi beszédükben is egyre nagyobb teret hódít a reziliens ember, a reziliens csoport, csapat fogalmak használata. Több próbálkozás is van a reziliencia lefordítására, mint például rugalmas ellenállás, lelki rugalmasság, a fejleszthető megbirkózási képesség vagy szívósság. Amikor a reziliens ember fogalmát használjuk, olyan embert képzelhetünk el magunk előtt, aki, bár nehézségekkel, megpróbáltatásokkal találja magát szembe, képes ezekben a helyzetekben megtalálni a régi egyensúlyt vagy kialakítani egy újat, és teszi mindezt úgy, hogy nem roppan bele, hogy nem ragad benne év(tized)ekre a fájdalmába, újra van bátorsága tervezni, álmodni és teljes életet élni?

A reziliens ember nem az, akit megkímél az élet a fájdalmaktól, a veszteségektől és a nehézségektől, hanem pont az az ember, aki sok és összetett nehézségekkel találja szembe magát. Aki, bár lehet, hogy gyerekkorában óvó-féltő környezetben nőtt fel és felnőtt életében élt át valamilyen traumát, vagy éppen ellenkezőleg, gyerekként szülői és családon belül bántalmazásnak és elhanyagolásnak volt kitéve, de gyerekként és felnőttként is túlélte. A reziliencia egy olyan képességünk, amit csak akkor tudunk önmagunkban felfedezni, ha nehéz helyzetbe kerülünk és megéljük azt.

A reziliencia olyan, mint egy védőpajzs, ami megvéd, ha harcolnunk kell, de se nem teszi meg nem történtté a harcot, se nem ment fel a harcban való részvétel alól. Olyan képesség, amely segítségével mozgósítani tudjuk külső (megtartó és szerető családi és baráti kapcsolatok, egyenrangú párkapcsolat, szociális státusz, gazdasági helyzet) és belső erőforrásainkat, és amely segítségével minél hamarabb visszanyerhetjük testi-lelki egészségünket. Ez az a képességünk, amely révén egyaránt képesek vagyunk a gyógyulásra és a személyiségünk fejlődésére. Mindezt úgy tesszük, hogy a megélt nehézségeinket átkeretezzük, azaz bár negatív, rossz tapasztalatunk volt, de nem hagyjuk ezen a szinten megmaradni, hanem beépítjük személyiségünkbe mint élettapasztalatot, amely révén tanultunk valami újat önmagunkról és világunkról egyaránt. Hiszen a reziliens ember nem azt kérdezi, hogy Miért pont én, miért pont most?, hanem Mit tanultam belőle, hogyan gyarapodtam általa?

,,− Kedvesem, mit látsz itt? − Tojást, sárgarépát és kávét − válaszolta. Ekkor arra biztatta, hogy vizsgálja meg a sárgarépát és a tojást. A lány megtapintotta a répát, és érezte, hogy puha. Lefejtette a tojás héját, és érezte, hogy az nagyon kemény. Ekkor az apa arra kérte lányát, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte:
− Mit jelentenek mindezek, apám? Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre: A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált. A tojások erősen megkeményedtek. Ellenben a kávé megváltoztatta a vizet.
− Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? − kérdezte lányától az apa. − Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre? Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét? A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet. Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.”

Kasza Izabella pszichológus