A szemlélődő ima a szeretet műve a Jézussal való dialógusban

Ferenc pápa szerdai katekézise

0
332
Fotó: Vatican News

Ferenc pápa szerdán délelőtt ismét az Apostoli Palota könyvtártermében tartotta meg a katekézisét, tovább folytatva az imádságról szóló sorozatát. Ezúttal a kontemplatív, vagyis a szemlélődő imádság sajátosságait elemezte, kiemelve, hogy nincs ellentét a hiteles szemlélődés és a helyes cselekvés között.

Az emberi létezés szemlélődő dimenziója – ami még nem a szemlélődő ima – egy kicsit olyan, mint az élet „sója”: ízt, zamatot ad a mindennapoknak. Lehet szemlélődni a napfelkeltét vagy a zöldellő fákat nézve, lehet szemlélődni zenehallgatás vagy madárcsicsergés közben, könyvet olvasva, egy művészi tárgy előtt vagy egy nagyszerű festményt nézve – kezdte beszédét a pápa, majd Carlo Maria Martini milánói püspök első pásztorlevelét idézte, melynek címe az Élet szemlélődő dimenziója. Valóban, aki nagyvárosban él, ahol minden mesterséges és funkcionális, azzal a veszéllyel néz szembe, hogy elveszíti a szemlélődő képességét. A szemlélődés nem egy cselekvési mód, hanem mindenekelőtt egyfajta létmód – összegezte a pápa.

A szemlélődés az Istennel fennálló kapcsolatunk „lélegzete”

A szemlélődőt nem a szeme, hanem a szíve teszi. Itt lép be az ima, mint a hit és a szeretet aktusa, mint az Istennel fennálló kapcsolatunk „lélegzete”. Az imádság megtisztítja a szívet és ezáltal fényesíti a szemet, ami így másképpen láthatja a valóságot. Ferenc pápa szokásához híven idézte a Katolikus Egyház Katekizmusát: „A szemlélődő ima a hit Jézusra szegezett tekintete. »Én Őt nézem, Ő meg engem néz«, mondta a tabernákulum előtt imádkozó ars-i parasztember kora szent plébánosának. Ez a ráfigyelés lemondás »önmagamról«. Az Ő tekintete tisztítja a szívet. Jézus tekintetének fénye megvilágosítja szívünk »szemét«; megtanít arra, hogy mindent az Ő igazságának és emberek iránti együttérzésének fényében lássunk. A szemlélődő ima Krisztus életének misztériumaiban kezdődik. Így tanulja meg az »Úr belső ismeretét«, hogy jobban szeresse és kövesse Őt” (KEK 2715). Minden ebből születik, a szívből, mely azt érzi, hogy szeretettel nézik. Tehát a valóságot másféleképpen szemléljük.
„Én Őt nézem, Ő meg engem néz” – idézte a pápa ismét a híressé lett mondást – és így a szeretettel teli kontemplációban, a legbensőségesebb imában nincs szükség szavakra: elég egy tekintet, elég arról meggyőződni, hogy életünket nagy és hűséges szeretet veszi körül, amitől semmi nem tud elválasztani. Jézus a mestere ennek a tekintetnek. Életében soha nem volt híján időnek, helynek és csendnek, amely lehetővé tette, hogy életét ne rohanja le az elkerülhetetlen próbatétel, hanem megőrizze annak érintetlen szépségét.

A szemlélődő ima megvilágítására a pápa Jézus színeváltozása példáját emelte ki. Az eseményt az evangéliumok Jézus küldetésének kritikus időszakára helyezik, amikor körülötte egyre növekszik a kifogás és az elutasítás. Sokan a tanítványai közül sem értik és elhagyják. A Tizenkettő egyike árulást forral. Jézus pedig nyíltan kezd beszélni a Jeruzsálemben rájuk váró szenvedésről és halálról. Ilyen helyzetben megy fel Jézus a hegyre Péterrel, Jakabbal és Jánossal, ahogy Márk evangélium mondja: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni” (Mk 9,2-3). Pontosan akkor, amikor Jézust nem értik meg, amikor elmennek tőle és elhagyják őt, amikor mindent elhomályosít a félreértések örvénye, akkor ragyog fel az isteni fény. Az Atya szeretetének a fénye, mely betölti a Fiú szívét és átváltoztatja színében az egész személyét.

Nincs ellentét a hiteles szemlélődés és a cselekvés között

A lelkiélet néhány mestere a múltban a szemlélődést a cselekvéssel szemben értelmezte és azt a hivatást magasztalta, mely menekül a világból és a problémáiból, hogy egészen az imádságnak szentelje magát. Valójában Jézus Krisztus személyében és az evangéliumban nincs ellentmondás a szemlélődés és a cselekvés között. Ez talán a neoplatonikus filozófia befolyásából eredt, de biztosan olyan dualizmusról van szó, amely nem tartozik a keresztény üzenethez. Az evangéliumban egyetlen nagy hivatás létezik, mégpedig Jézus követése a szeretet útján. Ez mindennek a csúcsa és a központja. Ebben az értelemben a karitász, mint cselekvő szeretet és a szemlélődés szinonimák, ugyanazt mondják. Keresztes Szent János azt tartotta, hogy a tiszta szeretet kicsi műve hasznosabb az egyháznak, mint az összes többi mű együttvéve. Ami az imádságból és nem az énünk önteltségéből születik, amit az alázat megtisztít, még ha tartózkodó és csendes tett is, az a legnagyobb csoda, amit egy keresztény megtehet. Ez az út a szemlélődés útja: „Én Őt nézem, Ő meg engem néz”. Ez a szeretetcselekedet a Jézussal való csendes párbeszédben nagyon hasznos az egyház számára – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: Vértesaljai László SJ/Vatican News