Az óvodás Zsuzsika jól kitalálta ezt nekem…

0
1734
A Pille album felvételén • Fotó: Nagy Barna

Képzelt riport egy csíki Role koncertről… avagy „távbeszélgetés” a zenekar egyik énekesnőjével pandémia idején. Adventi online zenélésüket hallgatom épp, miközben ezeket a kérdéseket fogalmazom a csapat egyik legbőbeszédűbb tagjának – legalábbis egy régi, közös rádióműsoros élmény nyomán így emlékszem rá: mint a „szóvivőre”. A zenekar hamarabb létezett, mint ő maga, mára ennek meghatározó hangja és alakja. „Nem csak munka, hanem hivatás, életforma, hobbi, család” – vallja maguk-role… Sántha Zsuzsát kérdeztem.

Mennyire viselt meg titeket az elmúlt év, és ebben milyen új ötleteket, lehetőségeket találtatok?

Az elmúlt év nagyon nehéz volt számunkra, mint ahogyan mindannyiunknak, mondhatni egy egész új világhoz kellett hozzászoknunk. Mi zenészekként elvesztettünk szinte minden lehetőséget arra, hogy azzal foglalkozzunk, amihez értünk, hogy élményt nyújtsunk az élő koncertjeinken, a zenénk által.

Hosszú hónapok óta a túlélésre koncentrálunk, de kitartunk, mert kell a zene, mert kellenek a művészetek, a kultúra. Pont ezekben a nehéz időkben van a leginkább szüksége az emberiségnek a művészetekre. Kodály Zoltán idézve „A lelkek mélye pedig különösképpen a zene országa.” A testi egészségünk mellett a lelkünk ápolásával is foglalkoznunk kell, amit, úgy gondolom, csakis a hit és a művészetek által tudunk elérni.

Az elmúlt időszakban több online koncertet is tartottunk, amelyek, be kell vallom, eleinte nagyon szokatlanok voltak. Nem könnyű úgy zenélni, hogy közben nem látjuk a közönség reakcióját, a csillogó szemeket, és a közönségnek sem ér fel egy élő koncert élményével… de mostanra, a sok pozitív visszajelzésnek hála, megtaláltuk ennek is a szépségét. Felemelő érzés tudni, hogy például az adventi koncertjeinket hány meg hány család várta vasárnap esténként; hogy velünk gyújtották meg a gyertyát az adventi koszorún; hogy velünk énekeltek gyerekek, felnőttek, és hogy így vált szebbé, teljesebbé az ünnep.

A gyermekkorodra visszagondolva, melyik mesefigurával tudnád magad leginkább azonosítani?

Gyerekkoromból legjobban a népmesékre emlékszem, és volt pár mesekazettánk Pilinszky János meséivel, ezeket szinte kívülről tudom még most is.

Azt gondolom, a népmesék szereplőitől sokat lehet tanulni: a furfangos leány, aki túljár még a király eszén is, a szorgalmas leány, aki elindul szerencsét próbálni, és aki kedvességgel, türelemmel eléri a célját. Nem mondanám, hogy azonosulni tudok velük, de igyekszem.

Milyen érzés egy majdnem veled egyidős zenekar egyik meghatározó hangja lenni?

Megtisztelő egy ilyen nagy múltú zenekar tagja lenni. Néha belegondolok, hogy milyen hihetetlen, hogy amikor én megszülettem, már létezett a zenekar, és most, hogy egy kicsit számolgatok, pontosan életem felét töltöttem már a Role zenekarban. Ez a zenekar nem csak munka, hanem hivatás, életforma, hobbi, család. Ebbe a közösségbe tartozni, a helyemen lenni, azt hiszem, nem is kívánhatnék jobbat.

Miről szólt az életed a Role-ba való belépésed előtt? És egyáltalán, hogyan lettél tagja a zenekarnak?

Középiskolás voltam, amikor bekerültem a zenekarba. Mindig szerteágazó volt az érdeklődési köröm, matek–infó, majd filológia osztályba jártam, diáktanács, Leonárdó-kör, szavalóversenyek, gitárórák, színi kör stb. Nyolcadik osztályos diáktanácselnökként ismertem meg a Role zenekart, akkor szerveztünk egy suli-bulit, és hát nagyon nagy teljesítmény volt, hogy meg tudtuk hívni a zenekart, hogy zenéljenek nekünk. Akkoriból emlékezett rám/ránk Nagy Tivadar, a zenekar gitárosa, és olyan tizedikes koromra hozott össze velük újra a sors, amikor is az egyik legjobb barátnőmmel volt szerencsénk bekukkantani a zenekar próbáira. Beszélgettünk, barátkoztunk, kiderült, hogy zenekari tagot keresnek és hogy én meg szeretek énekelni, meghallgattak, és hát azóta is tart ez az utazás, tanulás énekesként és billentyűsként egyaránt.

Az óvodában még nagyon határozottan tudtam, hogy énekesnő akarok lenni, később csak a tábortűz melletti éneklés maradt ebből, egészen addig, amíg be nem kerültem a zenekarba. Az óvodás Zsuzsika jól kitalálta ezt nekem. (Mosolyog…)

Egyedi az, amit és ahogyan műveltek… Kájoni, Ady… rockzene, világzene, reneszánsz hangzás, népi vonal… Benned hogy áll össze mindez, és melyiket érzed a leghangsúlyosabbnak vagy leginkább a magadénak?

Ez a különleges a Role-ban, hogy ennyi stílus, ennyi műfaj megfér egymás mellett harmóniában, és ez az, amit nagyon szeretek. Ahogy az ételekből is nem csak egyvalamilyent szeretünk, úgy hallgatni és nemkülönben játszani is több műfajt kedvelünk. Persze még ha nagyon különbözőek is ezek a vonalak, mindeniknek van egy sajátos Role-os hangzása. Ezt az igényt a változatosságra más zenészek általában úgy oldják meg, hogy több zenekarban játszanak, nekünk szerencsénk van, hogy együtt tudunk kalandozni.

Mindenik műsorunk az értékmegőrzésre, az értékteremtésre koncentrál: megismertetni a világgal Kájoni János csodás gyűjtését, nagyszerű költőink verseit tolmácsolni, népdalainkat megőrizni. Mi így tudunk – ha használhatom ezt a szót – hasznosak lenni.

Mik voltak a te saját sorsfordító (pozitív, negatív) pillanataid a zenekarban?

Az elmúlt 17 évben rengeteg pozitív élményem volt és persze jó pár negatív is. Emlékszem az első koncertre, ahol először énekelhettem szólóban, nagyon nehéz feladat volt, hiszen – hogy is fogalmazzak finoman – hagyott kívánnivalót maga után a teljesítményem, tehát hogy pozitív vagy negatív pillanat volt, nem is tudom, de hogy sorsfordító, az biztos.

A 25 éves jubileumi koncert, a Pille album felvételünk a természetben, a koncertek a budapesti Művészetek Palotájában, a Papp László Sportarénában, a 30 éves koncertjeink, a közös turnék Csaba testvérrel, a Szent László rockoratórium és táncjáték, megannyi felejthetetlen élmény. Ilyen maradandó pillanatok, amikor megszületik egy dal, amikor a zenének köszönhetően összekapcsolódunk a közönséggel, és megérezzük, hogy itt valami több történt: a találkozások és barátságok, amelyek születnek.

A negatív pillanatok, amikor egy-egy közös út véget ér, amikor valaki távozik a zenekarból, az mindig nehéz… Olyankor újra össze kell rakni a széthullott darabkáinkat és új lendületet találni. Így leírva talán nem tűnik olyan vészesnek, de ez elképesztő nagy munka. 2016-ban volt is pár hónap, amikor azt hittem, azt hittük, nincs tovább, mégis valahogy mindig megtaláltuk magunkban az erőt és a hitet, ami továbblendített.

Szomorúság, tehetetlenség, szétesés, újratervezés, összerakás, munka, hit, lendület, új erő… ez a forgatókönyv.

Ha nem a Role énekeseként kell bemutatkoznod, mit mondasz el szívesen magadról?

Több éve szervezünk kisebb-nagyobb rendezvényeket a nemzetközi Dob-Ban Ritmusfesztiváltól a költészet napi szavalóversenyekig, széles a skála, szóval mondhatom, hogy rendezvényszervező vagyok, illetve a tavalytól elindult új hangstúdiónkban, a csíkszeredai Big Sound Stúdióban mint hangmérnök is tevékenykedem. (Csak halkan megjegyzem, igen jól gondolja a kedves olvasó, a járványügyi helyzet egyik tevékenységnek sem kedvez.)

Ki lenne az a híres magyar ember (akár az előző századokból), akivel nagyon szívesen találkoznál, és melyik dalotokat énekelnéd el neki?

Elsőként Ady Endre jutott eszembe, utolérhetetlen költészete csodálatra méltó, megtiszteltetés lenne vele találkozni. Úgy próbáljuk megzenésíteni a verseit, hogy azok véletlenül se sérüljenek, és nagyon kíváncsi lennék, hogy mit szólna hozzájuk. Nem tudnék megállni egy dalnál, biztos elénekelném az összes Ady-dalunkat – még a félkészeket is.

Mit üzensz kétezerhuszonegynek?

Azt, hogy értettük a leckét, sokat tanultunk magunkról, emberi kapcsolatokról, gondviselésről. Amikor elkezdődött a járvány, nem is hittem volna, hogy ki lehet bírni ennyi hónapot bezárva, utazás, találkozások és élő koncertek nélkül. Nem gondoltam, hogy ki lehet tartani ennyi időn keresztül és megmaradni zenésznek, kultúrembereknek, de itt vagyunk, és bízunk egy szebb – és reméljük – egy kicsit könnyebb jövőben. Azt üzenem kétezerhuszonegynek, hogy készen állunk, és szeretettel várjuk!

Az egyik dalunk szövegével kívánok mindenkinek áldott, boldog új esztendőt!

Adjon Isten minden jót, minden jót,
jobb időt, mint tavaly volt tavaly volt.
Sok örömet e házba, e házba,
boldogságot hazánkba, hazánkba.

Adjon Isten mind jobbat, mind jobbat,
ne csak mindig a rosszat, a rosszat.
Mitől félünk, mentsen meg, mentsen meg,
amit várunk, legyen meg, legyen meg!

(Az interjú nyomtatott változata a Vasárnap hetilap 2021. január 3-ai számában jelent meg.)