Küzdjünk a koronavírus kísérőjelenségei ellen, védjük a harmóniát

Ferenc pápa katekézise

0
586
Pápai áldás mindazokra, akik a katekézist követték. • Fotó: Vatican Media/Vatican News

A világjárvány kihívásairól kezdett új sorozatának második katekézisét tartotta Ferenc pápa augusztus 12-én, szerdán az Apostoli Palota könyvtárszobájában internetes élő közvetítés formájában. A koronavírus-járvány kísérőjelenségeire hívta fel a figyelmet, amelyek megbontják a társadalmi harmóniát és megzavarják a teremtett világ rendjét is. Tudatos állásfoglalással kell küzdeni az individualizmus ellen, amelynek neve a szolgálat.

A pandémia megmutatta, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk és hogy mennyire egymáshoz kapcsolódik az életünk – kezdte beszédét Ferenc pápa. Ha nem törődünk egymással, kezdve a legutolsókkal, akiket leginkább sújt a járvány, beleértve a teremtett világot, akkor nem tudjuk meggyógyítani a világot. Dicséretesnek nevezte a szentatya sok ember elkötelezettségét, akik ezekben a hónapokban példát adtak az emberi és keresztény szeretetről, amikor saját egészségüket is kockáztatva a betegek szolgálatába álltak. Ők valóban hősök! – szólt elismeréssel a pápa.

Mindazonáltal a koronavírus nem az egyetlen leküzdendő betegség, mert a világjárvány tágabb társadalmi betegségeket hozott felszínre. Ezek egyike a személy torz szemlélete, amely félreismeri a méltóságát és annak kapcsolati jellegeit. Néha úgy tekintünk a másikra, mint tárgyra, amit használat után leselejtezünk. Valójában ez a szemléletmód megvakít és önzően agresszív leselejtezésre indít, ami fogyasztási cikké alakítja át az emberi személyt – idézett a pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájából (LS 22).

Ellenben hitünk fényénél tudjuk, hogy Isten a férfira és a nőre másképpen tekint. Ő nem tárgynak teremtett minket, hanem szeretett és szeretetre képes személynek: saját képére és hasonlatosságára teremtett. Ilyen módon egyedüli méltóságot adott nekünk, miközben a vele való életközösségre hívott minket, közösségben fivéreinkkel és nővéreinkkel, a teremtett világ tiszteletben tartásával. Azt mondhatjuk, közösségben és harmóniában – tette hozzá szabadon Ferenc pápa. A teremtés ugyanis harmónia, amire meghívást kaptunk, hogy éljük és ismételjük meg ezt a harmóniát. Ebben a közösségben, ebben a harmóniában, mely közösség, Isten az élet nemzésének és őrzésének a képességét adja nekünk, hogy dolgozzunk és vegyük gondunkba a földet. Innét érthető, hogy harmónia nélkül nem lehet életet nemzeni és megőrizni, mert szétrombolják azt.

Erről a harmónia nélküli, individualista magatartásról találunk egy példát az evangéliumokban, amikor János és Jakab apostolok anyja azt kéri Jézustól, hogy fiai az új király jobbján és balján ülhessenek. Ám Jézus egy új látásmódot javasol: mégpedig a szolgálatot, amelyben az ember életét adja másokért. Jézust ezt mindjárt meg is erősíti azzal, hogy meggyógyít két vakot, akik tanítványai lesznek (vö. Mt 20,29-34). Arra törekedni viszont, hogy felkapaszkodjunk az életben, hogy mások fölé kerekedjünk, valójában szétrombolja a harmóniát. Ez az uralom logikája, ami uralja a többieket. A harmónia egy másik dolog: szolgálat!

Kérjük az Úrtól, hogy adjon a testvérekre figyelő szemet, főként azokra, akik szenvednek. Jézus tanítványaiként nem lehetünk sem közömbösek, sem egyénieskedők. Mindkét magatartás szemben áll a harmóniával. A közömbös mindig másfelé néz, az egyénieskedő pedig csak a saját érdekeire tekint. Az Isten által teremtett harmónia ellenben azt kéri, hogy tekintsünk a másikra, a problémáira, hogy közösségben legyünk egymással. Minden személyben, legyen bármilyen színű, nyelvű vagy állapotú, az emberi méltóságot kell meglátni. A harmónia ugyanis arra vezet, hogy felismerd az Isten teremtette emberi méltóságot, nemde? – kérdezte a pápa. Ennek a közepében az ember áll.

Ferenc pápa a II. vatikáni zsinat tanítására utalt, ami szerint az emberi méltóság azért elidegeníthetetlen, mert az Isten teremtette (GS 12) és ez az alapja a társadalmi életnek, továbbá meghatározza annak hatékony alapelveit. A modern kultúra összefüggésében a legközelebbi vonatkozás az emberi személy elidegeníthetetlen méltóságára Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, amelyet Szent II. János Pál pápa „az emberi nem nehéz és fáradságos útjára emelt mérföldkőnek” nevezett az ENSZ székházában tartott 1979-es beszédében. Ez egyúttal „az emberi öntudat egyik legmagasabb kifejezése”. Ezek a jogok nem egyéniek, hanem társadalmiak, népek és nemzetek jogai. Az emberi személy ugyanis a méltóságában társadalmi lény, az egy és hármas Isten képére teremtve. Mi társadalmiak vagyunk, szükségünk van arra, hogy ezt a harmóniát társadalmilag éljük, de önzés esetén tekintetünk nem a másik, a közösség felé irányul, hanem visszatér önmagunkra és szétrombolja a harmóniát.

Az emberi méltóságnak ez a megújított öntudatosítása együtt jár társadalmi, gazdasági és politikai következményekkel. Istentől kapott ajándékként kell tekinteni a testvérre és az egész teremtett világra. Így a testvérre együttérzéssel nézünk, nem pedig megvetéssel és ellenséges érzéssel. A hit fényénél, a kegyelem segítségével, lelkes teremtőképességgel feloldhatjuk a történelem drámáit. Felelőssége a hitéből fakad, amit Isten ajándékaként az egész emberiség és a teremtett világ szolgálatába állít. Miközben mindnyájan fáradozunk a vírus csapásával szemben, a hit arra indít, hogy komolyan és tevékenyen kötelezzük el magunkat az emberi méltóság megsértése iránt közömbös magatartással szemben. A közömbösségnek ez a magatartása együtt jár a leselejtezés kultúrájával, a hit ellenben azt igényli, hogy gyógyuljunk ki önzéseinkből. Az Úr adja vissza ehhez a látásunkat, hogy felfedezhessük egymást az emberi család tagjaiként! – zárta katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News