Ahogy azt gyermekkoromban megálmodtam…

0
1732
Fotó: Kiskasza Balázs

Talán negyedikes lehetett, amikor egy táborban megismertem. Ragaszkodó és megbízható kislány képét látom magam előtt. Azóta majdnem húsz év telt el: a gyermekből gyermekekkel foglalkozó, lelkiismeretes pedagógus lett. Nem választott könnyű hivatást magának, hisz iskolai tanácsadóként jut neki bőven a megoldásra váró problémákból. Szívvel-lélekkel jelen van a rábízottak számára – nem csak az iskolában. Ragaszkodása és megbízhatósága (szerintem) továbbra is a legbeszédesebb tulajdonságai: Kiskasza Melindát kérdeztem.

Gyermekkorodban is szívesen meghallgattál másokat? Melyek eddigi életed meghatározó személyei és helyszínei?

Istennek legyen hála, több olyan emberrel is találkoztam, akiktől tanulhattam: értékrendet (is) a családomtól, szakmai jellegű dolgokat tanáraimtól, lelki kincseket az atyáktól, akik munkatársak is voltak pasztorálasszisztensi éveimben. Gyermekkoromtól kezdve éreztem a vonzást: lelkekkel kell foglalkoznom, így hűséges munkatárs voltam a tasnádi plébánián, illetve a barátaimat is szívesen meghallgattam, ha problémájuk volt.

A Háló-Szentjánosbogár (összevont) táborok helyszíneit nem soroltad ide, de úgy tudom, igen fontosak voltak számodra ezek a nyári „események”. Mennyiben befolyásolták a táboros élmények a pályaválasztásodat?

Ezen az úton haladva lettem Szentjánosbogár negyedik osztályos koromban. Nagy szerelem volt a „szentjánosbogárság” és a Háló-s lelkület, amelyet mai napig őrzök és hálás vagyok érte. Rengeteg élményt és barátot szereztem a táborokban, a találkozókon (talán ez a riport sem készült volna el, ha nem lennénk mindketten „szentjánosbogarasok”). Valószínűleg a jó Isten tervének része lehetett, mert ezek alkalmával jöttem rá, hogy egész jól értek a gyerekek nyelvén, sőt feltölt a velük való foglalkozás. Akinek valamikor is kapcsolata volt a Partiumi Hálóval, valószínűleg tudja, ki volt Enci óvónéni… Ő mondta nekem egyszer: „Meli, téged a jó Isten is pedagógusnak teremtett!” Enci, remélem, követsz onnan fentről, és tudod milyen hálás vagyok a szavaidért!

Mindig is érdekelt a nevelés témaköre, de éreztem, többet szeretnék adni a gyermekeknek, szülőknek, mint amit a katedra mellől megtehetek. Ahogy telt az idő és információt szereztem a továbbtanulási lehetőségekről, megértettem, hogy mi ez a több: itt került az életembe a pszichológia.

Unokahúgokkal…

Gyakorlatilag mit csinál egy iskolapszichológus?

Hogy mivel foglalkozik egy iskolapszichológus (hivatalosan iskolai tanácsadó)? Kis túlzással mondhatom, mindennel, ami egy iskolában nehézséget jelent. Viselkedési problémával, tanulási-, érzelmi-, beilleszkedési problémával küzdő gyermekekkel dolgozom, pályaválasztási tanácsadást tartok a végzős évfolyamoknak, iskolaelhagyással veszélyeztetett gyermekekért küzdök, drog illetve alkohol prevenciót tartok stb. Hála Istennek, mindezt nem egyedül, tanárokkal, szülőkkel és a Szentlélekkel együtt, csapatként próbáljuk megoldani a felmerülő gondokat.

Iskolai tanácsadói minőségedben mit gondolsz, miért fontos egy gyermeknek, hogy nyaranta táborokban vegyen részt, élményeket gyűjtsön (és ne teljen csak úgy el mellette az egész nyár)?

Teljes mértékben támogatom, hogy a gyermekek nyaranta minőségi időt töltsenek táborokban, találkozókon. Olyan értékeket, élményeket gyűjtenek be ezeken a programokon, melyek meghatározóak személyiségük fejlődésében. Ezek a tapasztalatok nehezen pótolhatóak más tevékenységekkel, hozadékuk pedig egész életre szól.

A gyerekek táboroztatását érdemes elkezdeni már 1–4. osztályos korban. Amikor látjuk, hogy a gyermek szívesen, probléma nélkül tölt időt egyedül a nagyszülőknél, barátoknál, valószínűleg készen áll egy nyári táborozásra is. Természetesen nem szabad erőltetni, de érdemes kivárni a második, harmadik sírós telefonhívást, és csak akkor félbeszakítani a táboroztatást, kirándulást. Nehéz ezt szülőként megélni, hiszen minden szülő igyekszik vigasztalni a gyermekét, kimenteni a számára diszkomfortot okozó helyzetekből. Meg kell éreznünk a határt, azt a határt, ami talán kicsit tágítja a gyermek komfortzónáját, de még nem okoz traumatikus élményeket.

Egyetemi éveid alatt a „szentjánosbogaras” (vagyis szentignáci) lelkiség vonalán mentél tovább, de hogy találtál rá, mi vonzott ebbe a lelkiségbe?

Egyetemi éveim alatt a szentignáci imacsoport tagja voltam, sőt mondhatom, hogy a kolozsvári hét évem alatt. Hogy találtam rá? Hirdették az egyetemi lelkészségen és megtetszett. Volt egy kedves hálós barátnőm, aki be is vezetett engem annak rendje és módja szerint, aztán maradtam. Egyetemi éveim után a felnőtt csoport tagja voltam. Annyi mindent kaptam ettől a lelkiségtől, hogy úgy érzem, „szentignáciságomon” keresztül jelezte számomra a jó Isten, merre is tartok, jó-e az irányom vagy sem.

Ha már Kolozsvárnál tartunk, mik voltak számodra a város kincsei?

Kolozsvár kincsei… Hm! A lelkiség és a lelkészség. A Katolikus Egyetemi Lelkészség nagy helyet foglal el a kincsesládámban, sokat tanultam itt: magamról, Istenről, a lelkiségemről, rengeteg barátot szereztem, sok bátorító szót, bizalmat kaptam és adtam. Első munkahelyem is volt egyben, hiszen mesterképzésem második évében én lettem a pasztorálasszisztens. Nagy kaland és kegyelem is volt egyben. Igazi életforma. Lehetőségem volt a pszichológiáról és a jó Istenről szerzett tudásomat egyszerre gyakorolni. Másik kolozsvári kincsem a Mária Rádió.

Önkéntesként segítettem be, rengeteg élményem fűződik a kolozsvári stúdióhoz. Volt egy közös kincsünk a lelkészséggel, a Kovász című műsor, amelyet együtt szerkesztettünk az egyetemistákkal. Sok szép gondolat, élmény és lelkesedés volt ezekben a műsorokban. Részese lehettem a Napraforgó című műsornak, a reggeli ébresztő műsoroknak, a csíksomlyói búcsúk, CSIT-ek közvetítésének. Ezeket a tapasztalatokat mind-mind gyöngyszemekként őrzöm.

KEL Gólyanap, 2015.

Miért döntöttél úgy, hogy hátrahagyod a nagyvárosi életet és hazaköltözöl?

A nagyvárosi élet izgalmas, lehetőségekkel teli volt számomra is, mint ahogy minden fiatal számára. Viszont eljött az a pont, amikor valahogy kiürült. Vonzóbb lett a kisvárosi lét, a tény, hogy itthon lehetek az emberek szolgálatára, ahogy azt anno gyermekkoromban megálmodtam. Már éreztem a költözés szelét, amikor a jó Isten határozottan rámutatott az irányra, ugyanis itthon találtam meg a páromat, mára kedves férjemet.

„Nyakig” és lelkiismeretesen benne voltál az elmúlt hónapok online oktatásában. Milyennek tűnt ez az időszak, pedagógusként mit lehetett ebből tanulni?

Az online üzemmódra váltás meglepett, reméltem, hogy csak rövid ideig fog tartani, azt nem gondoltam, hogy így visszük végig a tanévet. Életidegennek tűnt számomra, de belerázódtam. Igazi kihívás volt, mert nagyon fontos számomra a személyesség, de sikerült „venni az akadályt”. Gyakoribb volt a kommunikáció a szülőkkel, erősödtünk csapatként a kollégákkal.

Mondhatom, hogy tanulságos időszak volt. Sokat fejlődtem, mondhatom minden pedagógus nevében, fejlődtünk az online tér használatában. Hálás vagyok a megerősítésért, hogy ilyen formában is megkerestek, láttam, éreztem, hogy szükség van a munkámra.

Hogy élted meg magánemberként a karantént?

A karantén megélésében sokat segített a munkám, keretet tudtam teremteni így magamnak, voltak céljaim. Ily módon kevésbé éreztem nyomasztónak az időszakot. Sikerült jobban odafigyelni az egészségemre, új hobbikat kipróbálni. De persze hiányzott a megszokott rutin, az ismerős arcok munkába menet, a távolabbi családtagok, barátok ölelése.

A tízéves érettségi találkozótokat ünnepeltétek volna a napokban… Ki tudnál emelni egy legszebb és egy legnehezebb élményt ebből az eltelt tíz évből?

Idén tíz éve érettségiztem, nosztalgiával követtem a volt iskolám által szervezett online ballagást. Sok emlék és érzés elevenedett fel bennem. A legkedvesebb emlékem a magyartanárnőm humora, stílusa marad, amit próbáltam elcsenni tőle. Kellemetlen emlék helyett inkább még egy kedves helyet idéznék fel, az iskolánk bentlakását. Sok nevetést őriznek a falai.

A következő tíz évben „hol látod magad”, mik a vágyaid?

Következő tíz év? Vannak konkrét elképzeléseim és homályos foltok is. Legfőbb vágyam, hogy a jó Isten továbbra is „szentignácian”, derűvel tanítson és vezessen.

Az interjú nyomtatott változata megjelent a Vasárnap hetilap június 7-ei számában.