Kétszáznyolcvan B – avagy Győzelemről énekeljen

0
2496
Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész • Fotó: Pécsi egyházmegye/Loósz Róbert

Ismerős érzés, ahogy a szentáldozás után a pad felé indulva megszólal a „diadalének”: Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat, millió szív összecsengjen magasztalja az Urat? Nagyszüleim falujában, Szentjobbon ivódott a lényembe ez a dallam ezzel a szöveggel. Valahányszor „rázendített” a templom, engem valami borzongató, örökre szóló, afféle nyertes csata utáni megnyugvás és öröm töltött el (és tölt el a mai napig). Akkor még nem tudtam, hogy ez az ének – „sorszáma” szerint a 280/B – az 1938-as nemzetközi eucharisztikus kongresszusra írt himnuszként született meg. Micsoda élmény lehetett ezt akkor, ott, Budapesten énekelni!

Számomra pedig az a délután marad felejthetetlen, amikor (bezárkózva) az interjúrögzítő diktafonomat bekapcsolva énekeltem el újra meg újra, egyedül, mégis 51 társammal szinte egyidőben, csak épp több 100 kilométer távolságban, annak a virtuális kórusnak a részeként, amelyet Kovács Szilárd Ferenc pécsi orgonaművész álmodott meg és hívott életre. Hogy miért? Engedjék meg (most az egyszer), hogy ebben a kettős szerepben – résztvevőként, de a kívülálló érdeklődésével – kérdezzem erről őt.

Arra a pillanatra igazán kíváncsi lennék, amikor a karantén kellős-közepén kipattant a 280B projekt ötlete, és eldöntötte, hogy virtuális kórust toboroz… Honnan jött az inspiráció, és mi volt a motiváció?

Nem egy pillanatról beszélhetünk, a gondolat már régebben érlelődött bennem, eredetileg a székesegyházunk kórusaival terveztem, de közben leállt az élet, így a mi belső zenei életünk is őrlángra váltott. Utólag úgy látom, ez a helyzet végül egy sokkal nagyobb ajándékot szült számunkra és reméljük mások számára is: egy határokon átívelő közösséget, amely mindenképpen erőt képvisel. Ez az erő most azt üzeni, ma is aktuális az elődeink imádsága, nem kell kidobni, lecserélni, vagy toldozni-foldozni azt. Itt meg kell jegyeznem, hogy nem mindenki gondol erre a himnuszunkra olyan tisztelettel, mint a jelen projektben résztvevő 52 hívőtársam. Igen, éppen ez volt a másik impulzus, mert szerettem volna egy olyan változatot felmutatni, amely úgy új, hogy közben amit csak lehet, megőriz az eredetiből, nem fordítja fonákjára azt. Miről is van szó? A közelmúltban az Eucharist keresztény könnyűzenei csapat a himnusz szövegét (kivéve a nemzeti összetartozásunkat leginkább kifejező záró strófát, azt egyszerűen elhagyták) újrazenésítette. Bár feltételezem, a jó szándék vezérelte őket, szerintem egy himnusz esetében (amit az emberek ismernek, szeretnek, az élő egyházzenei hagyomány és gyakorlat része) a szöveg és a dallam elválaszthatatlan egységet alkot. Ezek bármelyikében való változtatás csonkolást jelent.

Hogy értsük, miről van szó, képzeljük csak el, ha valaki kidobná Erkel zenéjét Kölcsey szövege mellől, és valami újat, populárisat írna a nemzeti imánkra, hogy az a ma embere – már aki a populárisat szereti – zenei nyelvén szóljon. Lehet, hogy ilyen történt is már (szerencsére nem tudok róla), ha igen, ami így létrejön, az már nem a Himnuszunk volna.

A virtuális kórus

Jelképes ez az 52-es szám. Hány településről (de azt is kérdezhetném, hány országból), hogyan csatlakoztak ezek az emberek, mennyi idő alatt állt össze a kórus és egyáltalán hogyan készültek a felvételek?

Nem én határoztam meg, hogy végül kikből álljon össze a kórus, néhány embert meghívtam egy ebből a célból létrehozott csoportba, aztán ők hívták az ismerőseiket, akikről úgy gondolták, potenciális kóristák lehettek. Végül sokan lettünk, annyira, hogy maximálnom kellett a kóruslétszámot, mert kezdett számomra kezelhetetlenné válni az anyag. Tehát amikor elértük az 52-es számot, jeleztem, hogy több felvételt ne küldjön senki.

Engem megrendített ez az összefogás és lelkesedés. (Ezen a térképen a projektben résztvevők városai vannak megjelölve.) Megható volt számomra, ahogyan mindenki nagy kíváncsisággal várta, milyen lesz a végső anyag. Kellett is várakozni, ugyanis elég sok időbe telt, amíg a megkapott felvételeket egymásra illesztettem, plusz a képi anyagot is el kellett készíteni. Utóbbi különleges pluszt jelent, nem csak a helyszín miatt, hanem mert Máger Róbert atya, irodaigazgató-helyettes és templomigazgató szentségi áldást is ad a videó során. Tehát az Oltáriszentség jelenlétével láthatóvá válik dicsőítésünk tárgya, a lényeg.

A kórusélmény önmagában különleges közösségi élmény, viszont ebben az esetben ez kicsit másképp lett közösségi élménnyé: emberek, akik ilyen felállásban – és a „falnak énekelve” – még soha nem énekeltek együtt, emberek, akik nem is ismerik mindannyian személyesen egymást. Mik a visszajelzések a projektben résztvevők részéről?

Aki részt vett a projektben, a visszajelzések alapján úgy tűnik, valódi lelki élményhez jutott. Mivel egy közösségről van szó, mint a projekt kitalálója felelősséget érzek a zenész- és hívőtársaim iránt, ezért meg kell említenem, a vártnál hamarabb váltunk a másik oldal céltáblájává, ráadásul nem szakmai, hanem spirituális alapon. Gável András a Pengető hasábjain reagált, és bár a projekt bizonyos értékeit (minőség, összefogás) elismerte, bántó számunkra, hogy a Szentlélek munkálkodásának hiányára utalt írásában számonkérésével: „A kérdés talán csak az lehet ezután, hogy ugyanezek az egyházzenészek vajon miért nem képesek ugyanilyen összefogásban valami egészen – maguk által is liturgikusnak és szabályosnak felcímkézett – új darabbal megajándékozni az egyház közösségét. Ez a Szentlélek szabad működésének lenne az egyértelmű bizonyítéka. Reméljük, ilyet is hallhatunk nemsokára!”

Nem tudom, egyáltalán bárki felruházhatja-e magát olyan képességgel, hogy bizonyosan megítéljen számára ismeretlen embereket, a Lélek dolgozik-e a dicsőítésük során, vagy sem? Erősen hiszem, Isten szereti a szépet, legyen az régi, vagy új, ha pedig mi emberek tisztelettel ápoljuk őseink egyházzenei hagyományát, hogy az élő maradjon, nem gondolom, hogy a Teremtő terveivel ellentéteset tennénk, vagy abban ne munkálkodna szabadon a Szentlélek.

Kissé lassabb tempóhoz vagyunk talán „hozzászokva”, amikor ezt a himnuszt énekeljük templomainkban. Miért a „gyorsítás”, esetleg „nem jól szoktuk meg”? És átlag hívő – énekelni szerető – emberként mit fontos mindenképp tudnunk az 1938-as eucharisztikus kongresszusra írt himnuszról?

Bevallom, a tempót először én is gyorsnak éreztem, de előttem volt egy 1938-as hangfelvétel, és ennek a metronómszámát vettem alapul. Mivel Koudela Géza (a himnusz dallamának szerzője, a szöveget Bangha Béla írta) még élt a referenciafelvétel elkészültekor, több, mint valószínű, ez az ő koncepciója. Ha így nézzük, ez a megszokotthoz képest gyorsabb tempó nem felgyorsítás, hanem visszatérés az eredetihez. Különben a munka során teljes mértékben tudtam azonosulni ezzel. Gondoljunk csak bele, ha a lassabb tempót vennénk, akkor minden két ütem után be kellene iktatni egy levegővételt, amely viszont megtörné a szöveg belső értelmi egységeit. Ahol lassan éneklik, sokszor ez történik.

Ez a megszólaltatás nem hivatalos verzió, viszont lendületével „tovább lendíthet” mindannyiunkat (egyszerű híveket, egyházzenészeket, papokat) az egy évvel kinyújtott előkészületi időben. A sok szervezésen és a hangtechnikai utómunkán túl (vagy innen), mit adott önnek a felvétel megvalósítása, miben erősítette ennek megvalósulása?

Bebizonyította számomra, hogy a valódi tömegéneklésre leginkább ezek a régi és korálszerű anyagaink a legalkalmasabbak. (Élesben nyilván picit lassabban, mint ahogyan mi most összehoztuk.) Talán a Győzelemről énekeljen-nek is pont ez a legnagyobb értéke, hogy sokak éneklő bevonására alkalmas.

Most még nem tudni, milyen lesz a 2021-es hivatalos forma, milyen módon nyúlnak majd a himnuszhoz, alázattal, tisztelve az eredeti szerzői szándékokat, vagy sem. Én mindenesetre abban bízom, végül nem lesz leöntve a popularitás zenei szirupjával, főként, mert az megosztó lenne, és nem az egység irányába vinne. Meglátjuk. Az biztos, ha a döntéshozók szándékát ezzel a közös felvétellel mozdítani tudtuk, már megérte. Ha nem, akkor is megérte, mert együtt imádkoztunk, ami mindig emel, illetve hiszem, odaát velünk zengték az 1938-as kongresszus résztvevői.