Mióta viszonylagos bezártságban élünk, sokszor eszembe jutott: vajon hogyan küzdenek meg ezzel a helyzettel azok a családok, amelyek a szenvedélybetegség terhét vagy veszélyét is viselik. Vajon kerül-e ember, aki segítsen nekik? Vajon mit tehetnének a helyzetük enyhítésére? Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, meg kell kérdezzem a szakembert mindannyiuk, és igen, mindannyiunk nevében is, hiszen kit ne érintene vagy veszélyeztetne legalább közvetve ez a téma. Kedves Rita segítőnővérrel beszélgettünk, akinek prevencióról szóló írását ITT olvashatják.
Ebben a sajátos helyzetben, amelyben sok család össze van zárva most, van esély, de rengeteg kihívás is. Úgy sejtem, ez halmozottan így van a szenvedélybetegséggel küzdő családok esetén. Hogy látod ezt te szakemberként?
Mielőtt alaposabban megnéznénk, hogy mit jelent a mostani helyzet a szenvedélybetegeknek és a hozzátartozóknak, érdemes felidézni, hogy miről is szól a függőség. Minden függőségben közös az, hogy a személy nincs kapcsolatban saját magával, így önmaga értékét sem látja, és nem tudja megoldani belső feszültségeit. Emiatt a kapcsolatait sem tudja működtetni, illetve az azokban megjelenő feszültségeket kezelni. Nincs kapaszkodója, a hitnek, az istenkapcsolatnak sem tud igazán helyet adni az életében. Így, a több síkon megjelenő feszültségben, egyfajta „kezelési technikaként” megjelenik a függőség tárgya, a szer vagy a viselkedés, ami átmenetileg feloldja a feszültséget. Mivel azonban nem a gyökereit kezeli a feszültségnek, emiatt az előbb-utóbb újra visszatér, s így megjelenik egyfajta ciklikusság: napi, heti, havi rendszeresség, ami azonban függ az aktuális feszültségektől is. Így az egyén, bár látszólag kapcsolatokban él, lassan egyedül marad, „bezáródik”.
Nos, most ez a megváltozott életritmus, a helyzettel járó mindenféle változás, az összezártság, a sok szinten megjelenő bizonytalanság felerősíti a feszültségeket mind a szenvedélybetegben, mind a hozzátartozóban. Ez vezethet a függőség felerősödéséhez, illetve azoknál, akik még a függőség kialakulásának fázisában vannak, felgyorsíthatja a hozzászokást. Nagy a veszély, hogy még az eddig nem rendszeres alkoholfogyasztóknál is megjelenik a rendszeres és egyre nagyobb mértékű ivás, mert a megszokott feszültségoldási lehetőségek (a különböző mozgáslehetőségek, a „kilépés” az otthoni négy fal közül) nem adottak. Az alkoholizmus mellett az online térben a szex- és játékfüggőség felerősödését gondolom még veszélynek a bezártságban.
A hozzátartozóknál is megjelenhet az a veszély, hogy fokozottan elkezdenek aggódni, szorongani azért, hogy a szenvedélybeteg most „aktívabb” lesz, ők sem tudják, miként oldják ezeket a feszültségeket, s ahelyett, hogy egymást segítenék, még gerjesztik is a feszültséget, mert ki-ki nem a saját félelmeit, szorongásait oldja, hanem a másik felé fordul (nem tudatos) elvárással. Ezek a hatások egymásra tevődnek a családban, s akkor felerősödhet, felgyorsulhat ez az ördögi kör. Sajnos a jelenlegi helyzet plusz terheltsége agressziót is kiválthat a szenvedélybetegből, megjelenhet akár a fizikai erőszak is.
Mit lehet tenni ilyen helyzetben?
A helyzetek, ahol a bántalmazás különböző formái jelen vannak, nagyon komplexek, emiatt nehéz általánosságban erről valamit kijelenteni. Így csak azt tudom mondani, segítséget kell kérni vagy olyan civil szervezettől, ahol van megfelelően felkészült szakember, vagy pedig jelezni a megyei gyerekvédelemnél a családon belüli erőszak esetére megadott telefonszámon, és beavatkozást kérni. Jó volna már akkor jelezni az erőszak jelenlétét, amikor az még nem hatalmasodott el, nem lett visszatérő jelenség. Így meg lehetne előzni helyzeteket, agresszív kitöréseket.
A vesztegzár esetén nehezebb hozzáférni a szerekhez. Ez a hiány segít esetleg a függőség csökkenésében, vagy sokkal inkább tetézi azt, növelve a feszültséget?
Önmagában „csak” plusz stresszforrás. A beszerzési nehézségek még soha senkit nem állítottak meg a függőség útján. A feszültséget pedig sok esetben növelik a most tetőződött anyagi gondok is, hiszen sokak munkahelye megszűnt, vagy csökkentett bért kapnak, a szerhasználatot pedig fent „kell” tartani, ami a megváltozott körülmények között sokszor nem egyszerű.
Annak lehet pozitív hatása, hogy most az összezártságban evidens lesz a függőség, a környezet, a családtagok konfrontálni tudják a szenvedélybeteget a magatartásával, s ez beismeréshez vezethet.
Növeli-e a szenvedélybetegség a fertőzés kockázatát?
Olyan értelemben igen, hogy a szerhasználó a lehetetlent is megpróbálja a szer beszerzése érdekében, így csökken a veszélyérzete és nem vigyáz magára, tehát a fertőzés „összeszedésének” kockázata megnő. Továbbá, ha a szerhasználókról beszélünk, akkor az ő immunrendszerük általában gyengébb, így nagyobb a valószínűsége annak, hogy fertőzés esetén szövődmények lépnek fel. Ennek a vírusnak az esetében pedig a nikotinfüggősségnek a tüdőre gyakorolt káros hatása kifejezetten növeli a szövődmények kockázatát. Ugyanakkor a függőség előrehaladottabb stádiumában megszűnik a beteg kapcsolata a saját testével és nem érzi a jeleket, emiatt későn, vagy akár egyáltalán nem kér segítséget.
Mire kellene ebben a sajátos helyzetben különösen figyelniük a szenvedélybetegeknek, illetve családjuknak?
Segít az, ha ki-ki magára figyel, s nem a másikra, vagyis nem veszi át a másik feszültségeit, és így nem erősítik egymásban azokat. Valahogy azt a gondolkodást kell/lehet begyakorolni, hogy ki-ki gondoskodjék érzelmileg saját magáról, elfoglalja magát értelmes tevékenységgel, s nem aggódja túl a helyzetet. Ezért fontos, hogy most is legyen egy napirend (felkelés-lefekvés, étkezés, pihenés, mozgás, feladatok elvégzése stb.), feladatok (mégha az eddigiektől teljesen eltérőek is), amik elvégzése sikerélményt ad, és mindenki találja ki, hogy kivel és miként lehet és érdemes most kapcsolatot tartania. Különösen fontos a tudatos médiahasználat is: a híreket redukálni, és más, a hitet, a reményt és a megküzdést erősítő tartalmakra figyelni. Ezek mind enyhíteni tudnak a szorongáson, a bezártságélményen, s oldják a tehetetlenségérzést. Ezt különösen a hozzátartozóknak fontos gyakorolni, akiknél most még inkább előtérbe kerülhet a szenvedélybetegért való aggódás és irreális félelmek gerjesztése.
A szenvedélybetegnek az segít, ha beismerésre jut, és ha elfogad segítséget. A mostani körülmények, bár megváltozott formában, de kínálnak segítséget. Sőt, sok szempontból jobb esély van: egy telefonhívásba kerül csupán, s szinte azonnal van egy szakavatott segítő a vonal túlsó végén…
A sok töprengés most nem segít: mindenképp az online térben elérhető segítséglehetőségek közül lehet választani. Cselekedni kell, nem halogatni. Mert az idő előrehaladtával rosszabb lesz: több negatív élmény, sikertelenség gyűl össze, s emiatt még nehezebb lesz segítséget kérni.
Melyek konkrétan az igénybe vehető külső segítségforrások?
Online tanácsadást biztosítanak a Bonus Pastor munkatársai és én is. De sok más segítő nyújt tanácsadási, terápiás lehetőséget, ingyenesen ebben a nehéz időszakban. És ha már volt egy beszélgetés egy szakértővel, akkor be lehet kapcsolódni most online működő csoportokba, ahol a tagok a gyógyulásban, felépülésben támogatják egymást. Mindezek a lehetőségek rendelkezésükre állnak szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak egyaránt.
Sajnos most az amúgy is sokszorosan nehéz helyzetű családok ismételten hátrányba kerülnek. Ahol az alacsony iskolázottság, a rossz szocializáció, az anyagi gondok, s esetleg a meglévő függőség amúgy is – akár több generációra visszamenőleg – beszűkítették az életlehetőséget, ott most újabb hátrány jelentkezik, mert az ilyen családok számára a meglévő segítség alig elérhető. Például egy eldugott faluban élő iskolázatlan asszony honnan tudhatná, hogy valakit felhívhat? És ha netán mégis felhív valakit, akkor sem biztos, hogy érti a szóhasználatot. S természetesen egy másik nehézség lehet ilyenkor az internetes kapcsolat hiánya is. Ilyenkor komplex módon és hosszú távon kellene megtervezni a segítséget, s elkötelezetten kísérni az ilyen helyzetben lévő embereket, családokat a változás útján. Volt már arra példa, hogy egy község polgármestere és szociális referense megkeresett egy család helyzete kapcsán, és közösen tudtunk egyfajta beavatkozási tervet kidolgozni. Ezt azonban nagyon kevés helyen teszik meg és sok család ilyen komplex kísérésére nincsenek eszközök: sem szakemberek, sem alkalmazási lehetőség. Most pedig erre nincs is idejük, energiájuk, figyelmük az elöljáróknak, annyi mindenre kell figyelni a jelenlegi szükséghelyzetben.
Jelenthet-e esélyt is ez helyzet a szenvedélybetegek számára?
Esély lehet ebben a helyzetben, hogy a függőség tudatosodik. Most, amikor nem lehet sehová elmenni, lelepleződhet a függőség, ami nem tűnt fel, amikor a szokott tevékenységek között lehetett zsonglőrködni. A függőség felszínre kerülése lehetőséget ad a tehetetlenség, a kudarc vállalására és annak beismerésére, hogy ezt már nem lehet kézben tartani. Ha ide eljut valaki, akkor ez a felépülés első lépése lehet. Mindenképp fontos segítséget kérni, hogy a helyzetre adaptálva lehessen megtalálni a felépülés további lépéseit.
Mit szeretnél még az olvasók lelkére kötni?
A bizalmat: egymás, önmagunk és Isten iránt. A bizalmat abban, hogy a változás lehetősége adott, és hogy van, amikor ehhez segítség kell, de lehet változni.
Nagyon megérintettek Ferenc pápa szavai, aki a szenvedélybetegről beszélve úgy fogalmazott: „akik ettől szenvednek…”. Igen, nem az ujjal mutogatásnak van az ideje, hanem az egymás segítésének, akár csak biztatással, bátorítással is.
[…] (A szerzővel készült, a karanténnal és a függőségekkel kapcsolatos interjúnkat ITT olvashatják.) […]