Mindenkinek szüksége van a megbocsátásra, és szüksége van a türelemre

Ferenc pápa katekézise

0
252
Fotó: vaticannews.va

Március 18-án az ötödik boldogmondásról és az irgalmasságról elmélkedett Ferenc pápa katekézisében, amit a járvány miatt most sem a Szent Péter téren, hanem az Apostoli Palota könyvtárában mondott el, és a hívek élőben követhették a televízión és az interneten keresztül.

Időzzünk el ma kicsit az ötödik boldogmondásnál, amely így szól: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Van ennek a boldogmondásnak egy sajátossága: ez az egyetlen, amelyben a boldogság oka és gyümölcse megegyezik; ez az irgalmasság. Azok, akik gyakorolják az irgalmat, irgalomra is fognak találni, ők lesznek az irgalmasok.

A megbocsátás kölcsönösségnek ez a témája nemcsak ebben a boldogságban van jelen, hanem visszatér az egész evangéliumban. És hogyan is lehetne másként? Az irgalom magának Istennek a szíve! Jézus mondja: „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek. Ne ítélkezzetek, hogy benneteket se ítéljenek el. Bocsássatok meg, hogy nektek is megbocsássanak. (Lk 6,37). Mindig ugyanaz a kölcsönösség. Ezt Jakab levele is megerősíti: „Az irgalmasság azonban győzelmet arat az ítéleten” (2,13).

De főleg a Miatyánkban, amelyben így imádkozunk: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12), és ez a kérés az egyetlen, amely a végén megismétlődik: „Ha megbocsátjátok az embereknek, hogy vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsát. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket” (Mt 6, 14-15, vö. A Katolikus Egyház katekizmusa (KEK), 2838).

Két dolgot azonban meg kell különböztetnünk: az adott és az elfogadott megbocsátást. Sokaknak nehézséget okoz az, hogy nem tudnak megbocsátani. Sokszor a rossz, amit kaptunk olyan nagy, hogy úgy tűnik, hogy a megbocsátás olyan nehéz, mint megmászni egy hatalmas hegyet: óriási erőbefektetést kíván. És van, aki úgy gondolja, hogy ez nem megy, ez lehetetlen. Az irgalmasság kölcsönössége azt jelenti, hogy szükségünk van arra, hogy a nézőpontunkat a feje tetejére állítsuk. Egyedül ez nem lehetséges. Szükségünk van Isten kegyelmére. Kérnünk kell azt. Sőt, ha az ötödik boldogság megígéri, hogy irgalmat találunk, és a Miatyánkban kérjük a bűneink bocsánatát, akkor ez azt jelenti, hogy lényegében mi vagyunk a bűnösök és nekünk van szükségünk arra, hogy irgalmat találjunk.

Mindannyian adósok vagyunk. Mind. Isten irányába, aki nagyon nagylelkű, és a testvéreink irányába is.

Mindenki tudja, hogy nem olyan apa vagy anya, mint amilyennek lennie kellene, és nem olyan férj vagy feleség, nem olyan testvér, mint amilyennek lennie kellene. Mindannyian „hiányában” vagyunk az életnek. És szükségünk van az irgalomra. Tudjuk, hogy mi is gonoszat cselekedtünk, és mindig hiányzik valami abból a jóból, amit meg kellett volna cselekednünk.

De éppen ez a szegénységünk alakul át a megbocsátás erejévé! Mindannyian adósok vagyunk, és amint az imént hallottuk, olyan mértékkel mérnek majd nekünk, amilyennel mi mértünk másoknak (vö. Lk 6,38). Ki kell terjesztenünk tehát ezt a mértéket, el kell engednünk az adósságokat és meg kell bocsátanunk. Mindenkinek emlékeznie kell arra, hogy szüksége van a megbocsátásra, és szüksége van a türelemre. Ez az irgalmasság titka: nektek is megbocsátanak, ha ti is megbocsátotok. Mert Isten megelőzött minket és ő elsőként megbocsátott (vö. Rom 5,8). Elfogadva a megbocsátást, képesek leszünk a magunk részéről is megbocsátani. Így éppen a baj és az igazságosság hiánya válnak megfelelő alkalommá arra, hatalmas mértékben, Isten mértékében, ami maga az irgalmasság, megnyíljanak az ég kapui.

Honnét születik a mi irgalmasságunk? Jézus azt mondta nekünk: „Legyetek irgalmasok, mint ahogy a ti mennyei Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36). Minél inkább elfogadjuk az Atya szeretetét, annál jobban fogunk szeretni (vö. KEK, 2842). Az irgalom nem az élet egy másokra vonatkozó dimenziója, hanem a keresztény élet középpontja. Nincs kereszténység irgalom nélkül [1].

Ha az egész keresztény életünk nem hordozza az irgalmasságot, akkor eltévesztettük az utat, mert az irgalom az egyetlen igaz középpontja minden lelki útnak.

Ez az egyik legszebb gyümölcse a szeretetnek (vö. KEK, 1829).

Emlékszem, hogy ez volt az a téma, amelyet az első Úrangyala imádság óta, mint pápa hangsúlyozni akartam: az irgalmasság. És ez mély nyomot hagyott bennem, mint egy olyan üzenet, amelyet pápaként folytonosan közvetítenem kell, és minden nap kell róla beszélnem: az irgalmasság. Emlékszem, hogy Kasper bíboros úr irgalomról szóló könyvét már-már szemtelenül reklámoztam. És attól a naptól kezdve egyre mélyebben és erősebben hallottam, hogy Róma püspökeként ezt az üzenetet kell továbbadnom: irgalom, irgalom, megbocsátás, megbocsátás.

Isten irgalma a mi felszabadításunk és a mi boldogságunk. Az irgalmasságban élünk, és nem lehetséges irgalom nélkül léteznünk. Ez a levegő, amit be kell lélegeznünk. Túl szegények vagyunk bizonyos feltételek megteremtéséhez, ezért szükségünk van a megbocsátásra, szükségünk van a megbocsátásra. Köszönöm!

A Szentatya kérése:

A következő pénteken és szombaton, március 20–21-én kerül sor a „24 óra az Úrért” kezdeményezésre. Ez egy alkalmas időpont a nagyböjtben az imádságra és a kiengesztelődés szentségéhez való közeledésre.

Sajnos Rómában és Olaszországban ezt a kezdeményezést nem lehet megrendezni a szokott formában a koronavírus miatt kialakult nehéz helyzetben. Mindazonáltal a világ más részein folytassátok ezt a kezdeményezést. Buzdítom a testvéreket, hogy őszintén közelítsenek Isten irgalmához a gyónás szentségében, és imádkozzanak, különösen a fertőzöttekért.

Ahol nem tudják megünnepelni a „24 óra az Úrért” rendezvénytott biztos vagyok benne, hogy csatlakozni tudnak a hívek ehhez a szándékhoz a személyes imádságuk által.

***

[1]Vö. Szent II. János Pál pápa, Dives in misericordia enciklika (1980. november 30.); Ferenc pápa, Misericordiae vultus bulla (2015. április 11.); Misericordia et misera apostoli levél (2016. november 20).

Forrás: Magyar Kurír (Fordította: Gájer László )

MEGOSZTÁS