Az élmény magasából vissza

Nagyböjt 2. vasárnapja

0
445
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
(Mt 17,1-9)

Jézus életében voltak olyan pillanatok, amikor erősen érezte az Atya közelségét. Egyik ilyen élménye mindenképp megkeresztelkedése volt. Ekkor hallja az égi szózatot: Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Közvetlenül ezután a Lélek a pusztába viszi – itt meg kell tapasztalnia azt, hogy Isten olykor távolinak tűnik. A Sátán maga érkezik hozzá pusztai tartózkodása alatt.

A második ilyen pillanat épp a Tábor-élmény, amikor az Atyát nagyon közel érzi magához, megerősödik benne, hogy küldetése a világnak üdvösséget hozni. Nemcsak Jézus maga éli át ezt, az élményből az ottlevő apostolok is táplálkoznak: a Fiú emberségén átragyog igazi istensége. Az ilyen élmények igazi gyöngyszemei életünknek. Bennük szeretnénk maradni örökre.

Mesélik, hogy amikor Buddha hosszas meditáció után elérte a megvilágosodás állapotát, maga is egy kísértésen esett át. A hang azt súgta neki, hogy most már itt az ideje annak, hogy meghaljon: ha már elérte a megvilágosodást, miért kellene még a világ bajával törődnie, miért kellene apró problémák miatt aggódnia, miért kellene kibillennie a nyugalmat jelentő állapotból? De Buddha ellenállt ennek a kísértésnek. A magasabb rendű tapasztalatok, élmények sosem öncélúak. Azért adatnak meg, hogy az ember lejöjjön a hegyről, társainak is beszámoljon ezekről. Az embereket tanítsa, beszéljen nekik arról, amit ők nem éltek át, pedig létezik.

Jézust a Tábor-hegyen hasonló kísértés éri: Péter apostolt annyira magával ragadja mindaz, amit látott, hallott, átélt, hogy többé nem akar elmenni onnan. Rögtön javaslatot is tesz: sátrakat építenek, és az istenlátás elillanó pillanatát örökkévalóvá teszik. Jézus elutasítja, illetve el sem kell utasítania, az élmény csakhamar megszűnik. A tanítványokkal együtt ezután leereszkednek a hegyről: vissza a mélybe, a hétköznapi szürkeségbe, az emberekkel való viszályok és ellentétek közé. Visszatérnek, mert Jézus tudja, hogy neki az Atya akaratát kell teljesítenie. Ahogy a János-evangélium fogalmaz: mindenkit magamhoz vonzok. De ezt csak akkor teheti, ha leereszkedik a végsőkig, ha elmegy az emberi nyomorúság legmélyebb bugyrába is, ha a kereszthalál gyötrelmét is vállalni tudja.

Néhányunknak megadatik az a majdnem luxus, hogy visszavonulhatunk, napokra, hetekre kiszakíthatjuk magunkat a világ megszokott nyüzsgéséből. Vannak, akik kirándulni mennek egy csendes helyre, mások régi kolostorokat keresnek fel, hogy lelkigyakorlatot tartsanak, másoknak egy mélyen átélt zarándoklat jelenti a Tábor-hegyre vezető utat. De az a kegyelem, amit az ilyen időszakokban kaptak, csak akkor tudja igazán kifejteni erejét, ha visszatérnek a síkságra, ha lejönnek a magasból, ha valamit képesek kisugározni élményükből embertársaik irányába. A jezsuita lelkivezetők azt szokták mondani: minden lelkigyakorlat után, minden Tábor-élmény után a Lélek túlórázik. Magyarán: akkor kezdődik igazán el a lelkigyakorlat (próbája), ha valamit be tudunk vinni belőle a hétköznapok rutinjába is.

Ilyen a Jézus-követés. Imádság, csend, visszahúzódás, utána pedig ismét az emberi gondok. Ha megfigyeljük, Jézus hogyan mondja el példabeszédeit, hogyan beszél az emberekkel, mennyi erő árad belőle, akkor valamit megsejtünk abból, mennyire mélyen gyökerezik benne az Atyával való szoros kapcsolat.

László István segédlelkész

Megjelent a Vasárnap március 8-i számában.