Romano Guardini – a nemes és gazdag kultúra hiánya a lelki életet merevvé teszi

1
229
Romano Guardini

Romano Guardini (1885–1968) olasz származású, de német műveltségű teológus, a német ifjúságot és fiatal papságot vonta be a liturgikus megújulásba. A nagyműveltségű és jó tollú Guardini egyaránt járatos volt Platón és Ágoston, Dante és Pascal, Dosztojevszkij és Kierkegaard műveiben. A liturgiát úgy szemléli, mint az emberi élet formálóját, alakítóját.

Romano Guardinit azért tartom fontosnak bemutatni, mert számomra ő az egyik ideális teológus, aki egyszerre tudós és ifjúságot nevelő, párbeszédre mindig képes és nyitott a más kultúrákra. Számomra ő a liturgikus mozgalom teológusa. A liturgikus megújulás vezette el az életét és tanítását meghatározó nagy felismeréshez, a Szentírásnak mint Isten szavának megismeréséhez. Az Úr című könyve ennek bizonyítéka; ebben Guardini személyes vallomása és hite tükröződik. Írásai „nem akarnak mást, mint képességünkhöz mérten teljesíteni azt a megbízatást, amelyet maga az Úr adott: hirdetni őt, üzenetét és művét” (Guardini, Az Úr, 16).

Közelebb hozni a teológiát, ez a célja sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónapban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy erdélyi és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát. Mostani összeállításunkban Nóda Mózes, valamint Romano Guardini teológusokat ismerhetik meg.

Tőle származik a liturgia egyik legszebb meghatározása: a liturgia „a hitigazságok összességét beleszövi az imáiba. Valójában nem is más, mint elimádkozott hitvallás” (Guardini, A liturgia szelleme, 21). A nagy műveltségű teológus fontos megállapítása, hogy a nemes és gazdag kultúra hiánya a lelki életet merevvé teszi, az egyház ezért azt akarja, hogy a lelki életet a kultúra termékenyítse meg.

Guardini fontosnak tartotta a liturgikus nevelést, amely liturgikus magatartást alakít ki a hívekben. A liturgikus magatartás azt jelenti, hogy az imádság, az áldozat nem csupán a bensőt, a lelket akarja szolgálni, hanem az egész embert. Az igazi ember pedig személyiség, aki „formába öntött lélek, lélekkel eltöltött test” (Guardini, Liturgische Bildung, 20). A plébániai közösségeket a közösen ünnepelt liturgia forrasztja eggyé, a közös ünneplés pedig kialakítja az igazi keresztény viselkedési formákat. A liturgia az ember önkifejezése.

Guardini sajátos meglátása a liturgia mint játék, amelyben az ember „a kegyelem szelétől hajtva, élő remekművé lesz Isten előtt.” Sokan bírálták szemléletét, és többen ma sem fogadják el, de érdemes elgondolkodni rajta. A liturgikus nevelésnek ma is arra kell törekednie, hogy megtanítson imádkozni, megtanítson az Isten színe előtt való „időfecsérlésre”. A hívő embernek meg kell tanulnia, hogy nem kell mindig valamit elérni, valami hasznosat létrehozni, hanem kedves dolog eljátszani Isten jelenlétében, szabadságában, szépségében és szent vidámságban a liturgia Istentől rendelt játékát. (Guardini, A liturgia szelleme, 78–79).

Nóda Mózes