Egy-házban élni még nem jelenti, hogy otthonra is leltünk

Közelebb hozni a teológiát

1
954
Nem szeretem a siránkozást, a félelemre apelláló teologizálást – mondja Nóda Mózes.

A diákok a jövő, mondta nemrégiben a Vasárnap hasábjain megjelent interjúban Nóda Mózes egyetemi oktató, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának liturgikatanára. Már kolozsvári egyetemi lelkészként megtapasztalta, hogy a diákok kevéssel nem érik be, később tanárként is állandó kihívások elé állították és állítják tanítványai, ami folyamatos változásra sarkallja. Fontosnak tartja, hogy az egyházunkat otthonunkként tudjuk megélni. Ennek a megteremtése a pasztoráció egyik legfontosabb feladata.

Milyen gondolatok, témák foglalkoztatják mostanában?

Ma igazán az foglalkoztat, hogy mikor és hogyan kell megszólalni, és mikor kell hallgatni. A virtuális térben elhangzó viták vallási vagy politikai kérdésekről megdöbbentenek. A vádaskodó, gyalázkodó, megbélyegző hozzászólásokban azt érzékelem, hogy nincs már tisztelet a másik ember, a másfajta meggyőződés iránt, illetve hogy semmi sem szent. A sajtóban és a közbeszédben egy elszomorító eldurvulásnak, a félelemkeltés okozta gyűlölködésnek vagyunk a tanúi. A szólásszabadság nevében minden jogos lett. De ha valakinek más a véleménye egy bizonyos kérdésről, az már ellenség, eretnek és hazaáruló. A párbeszéd kultúrája mintha kihalt volna. Ezért úgy gondolom, hogy ma elsősorban józan párbeszédre van szükség.

Közelebb hozni a teológiát, ez a célja sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónapban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy erdélyi és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát. Mostani összeállításunkban Nóda Mózes, valamint Romano Guardini teológusokat ismerhetik meg.

Mit tart a kortárs teológia legnagyobb kihívásának?

Ebben az információs áradatban meg kell tanulnunk krisztusi válaszokat adni. Nem szeretem a siránkozást, a félelemre apelláló teologizálást. Az evangélium örömhír; a teológia sem lehet más. Pontos és hiteles válaszokat kell adni, hiszen annyi a vallási álhír és álpróféta, hogy túlharsogják az igazi keresztény tanítást. Amit szintén fontosnak tartok, hogy a mai kérdésekre mai válaszokat kell adni. Jézus úgy tudott beszélni, hogy az egyszerű galileai ember is megértette. Pál a művelt görög és római kortársait tudta megszólítani. Ez a kettősség ma is elengedhetetlen.

Ön szerint mi a pasztoráció legsürgetőbb feladata?

A ma emberének elmondani, hogy értékes és fontos Isten szemében. Elmondani, hogy érdemes embernek lenni. Elmondani, hogy küldetése van. Talán ami a legfontosabb, hogy embernek lenni felelősség. Ha ez hiányzik, akkor a kereszténységünknek nincs alapja és nincs vonzása. A pasztoráció talán legnagyobb kihívása, hogy a hitre vágyó, a hívő embereknek otthont teremtsünk az egyházban. Egy-házban élni, lakni, még nem jelenti azt, hogy otthonra is leltünk. Fontos lenne elérni azt, hogy az egyház az otthonunk, a családunk legyen. Túl ideális lenne? Lehet. De jobb választ nem tudok.

Milyen könyvet ajánlana elolvasásra? Miért?

Timothy Radcliffe Miért járjunk misére? Az Eucharisztia drámája című könyvét ajánlom mindenkinek. A kortárs angol domonkos szerzetes könyve egy olyan írás, amely minden keresztény számára hozzáférhető módon a szentmise misztériumát mai nyelven elmélkedi át. Vannak benne szentírási, teológiai, lelkiségi, irodalmi példák, és olyan angol irónia, amely szembesíteni és korrigálni tudja a talán már megszokott elképzeléseinket arról, ami a szentmisén történik.

Hogyan szokott kikapcsolódni, feltöltődni?

Egyre inkább szeretem a csendet. Ez az első. Szeretek a természetben elcsodálkozni, egyszerűen nézni azt, ami szép. Szeretem a focit, egy-egy mérkőzés kikapcsol. Ami pedig feltölt, az az olvasás. A szakirodalom olvasása mellett fontos számomra egy jó regény, de érdekel a történelem, a nagy művészek élete, egyszerűen minden.

Ki az ön számára Jézus?

Jézus Krisztus számomra állandó kihívás. Az, aki soha nem hagyott el. Akitől próbálom eltanulni, hogy ma és az én helyemben mit mondana és tenne.

A liturgikus teológia

Egyszerűen fogalmazva a liturgikus teológia a keresztény istentisztelettel foglalkozó teológiai tudomány. Az istentisztelet pedig magába foglalja az eucharisztikus ünneplést, a szentmisét, a szentségek ünneplését, a zsolozsmát és a keresztény áhítatgyakorlatokat. Régen a liturgikát a teológia gyakorlati területéhez sorolták. Ma, a II. vatikáni zsinat útmutatása szerint, a zsinat szellemében, a teológiai oktatás fő tárgyai között van a helye.

A liturgikus teológia, illetve a liturgiatörténet az a szak, amely tudományos, rendszerező módon foglalkozik a liturgiával – a liturgikus cselekményekkel, a liturgikus szövegekkel, a liturgikus idővel és ünnepekkel, a szent helyekkel és azok berendezéseivel.

A liturgikus teológia fő célja megértetni, hogyan kell a liturgiában megadni az Istennek kijáró tiszteletet, és miként járul hozzá a liturgia az ember megszenteléséhez. Mint teológiai tudomány, a Szentírásra és az egyház kétezer éves hagyományára alapozva, a híd szerepét tölti be a korai krisztuskövetők és a mai egyház istentisztelete között. Azt is értésünkre adja, hogy a liturgia egyszerre imádság és hitvallás. A liturgia kutatása megérteti velünk, hogy az, ami a liturgiában isteni eredetű, az változatlan, emberi oldala pedig koronként változhat, illetve fejlődhet.

A liturgikus teológia megérteti, hogy a liturgia – lényegét tekintve – dialógusjellegű. Egyrészt benne Isten az ember szolgálatára siet – üdvösséget ad, megszenteli, boldogítja; ezt nevezik a liturgia üdvösséget nyújtó (szotériológiai) vagy lefele irányuló (katabatikus) vonatkozásának. Másrészt a liturgiában az ember szolgál az Istennek – hálát ad, dicsőíti, magasztalja őt; ez az istentisztelet, a kultusz, a fölfele irányuló (anabatikus) mozgás a liturgiában. A liturgiában is mindig Isten a kezdeményező, erre kell mindig hálával és tisztelettel válaszolnia az embernek. A liturgia ezért nemcsak kultusz, vagyis Istennek szóló tiszteletadás, hanem egyben Isten üdvözítő tette is, az ember megszentelése. E kettős mozgás által a liturgia párbeszéd, szent csere, amely Isten és az emberek között történik Krisztus, a Főpap által, a Szentlélekben. Ebben áll a liturgia lényege.

A liturgikus teológia az imádkozó, ünneplő, Istennel találkozó egyház alaptevékenységét, lényegében az egyház életét kutatja, vizsgálja és írja le. A kinyilatkoztatás fényében megmutatja a Krisztus titokzatos testében folyó élet mibenlétét, Isten és az ember találkozásának jelentőségét. Rámutat arra, hogy a többi teológiai tárgy által megismert igazságok a liturgiában visszakerülnek eleven életkeretükbe, a megélt keresztény életbe.

Nóda Mózes