A méhek megváltoztatták életemet…

0
1250

A méhész foglalkozáshoz számomra valamiképp mindig egy csendes öregember képe társult. Mígcsak meg nem ismertem évekkel ezelőtt Marosvásárhelyen a magas, dinamikus, erős alkatú fiatal méhészt: Fogarasi Szabolcsot. Már akkor megfogalmazódott bennem a kérdés, aminek azonban csak most jártam végére: hogyan lép erre a pályára egy ifjú mai világunkban? Mi szólítja meg, mi lelkesíti?

Kissé játékosan arra is kérhetnélek, folytasd a mondatot: „Mesterségem címere…”  Számodra azonban, úgy érzem, a méhészkedés több, mint mesterség: hivatás… Miben is áll ez?

Méhész vagyok, méheket gondozok. És igen, hivatásnak érzem; sokszor nem hoz annyi pénzt, hogy abból meg lehessen élni, mégis akarom folytatni. Azok egyike vagyok, akik nemcsak hasznot akarnak húzni a méhekből, hanem akiknek fontos az is, hogy fenntartsuk a méheket a Földön. Az általuk elvégzett megporzás miatt fontos szerepük van életünkben. Bámulatos a szervezettségük is. A  minap hívott telefonon a Sátorfa férfi közösségünk egyik tagja, hogy a kislánya az iskolában azt a feladatot kapta, hogy írja le a méhek egy napját. Elgondolkodtam ezen, és rádöbbentem: mennyi minden van, amit nem tudunk. Azt nem tudom leírni, hogy mit csinál egy méh egy nap alatt, de azt el tudom mondani, hogy világra jöttétől milyen rendezetten éli a napjait.  A dolgozó méhecske kikelése után kezdetben a benti munkákat végzi: etetés, takarítás, majd őrállás az ajtóban, a nektár feldolgozása, és csak utána repül ki, tájolja be magát és veszi ki a részét a kinti munkában. Érdekes, hogy a méheknél ekkora szervezettség van… Kérdezhetjük: nálunk, embereknél, miért nem működik így?

Van egy nyugodtság a kaptárban, ami nekem nagyon sokszor segít. Ha egy napon stresszesen megyek a méhekhez, a visszajelzés azonnal megérkezik tőlük azáltal, hogy több szúrást kapok. Ez már annyira belém ivódott, hogy amikor a méhekhez megyek, legtöbb esetben leteszem a telefonom, és azonosulok velük, együtt dolgozom velük, az ő ritmusukban, az ő nyugodtságukban és effektíve  megnyugszom. Hat rám az a zümmögés, és az az egyhangú, szép munka, amit ők nap mint nap végeznek, anélkül, hogy bármi is megzavarná őket. Még ha az időjárás rossz is, azt is el tudják fogadni és akkor is nyugodtsággal végzik a benti munkát a kaptárban. Átveszem én is a nyugodtságot, és ha így teszek, akkor akár egész napot is szúrásmentesen tudok dolgozni velük és sokkal nyugodtabban jövök haza. Sokszor meg is kérdezik tőlem a kívülállók: hát mi van veled, hogy ennyire nyugodt vagy?

Szinte úgy hangzik, mint egy lelkinap…

Igen. Elég leülni és figyelni őket. És beszívni az illatot, ami a kaptárból árad: a méz, virágpor, propolisz és méhviasz illata egyenesen az arcomba árad, amikor felnyitom a kaptárt és azt a kaptárlevegőt szívom, amikor a méhekkel dolgozom. Ez terápia. A méhek segítenek megtanulni lazán élni, nyugodtabbnak lenni, higgadtan gondolkodni.Régebben nagyon temperamentumos ember voltam, ideges típus, könnyen lekiabáltam bárkit. Ez elmúlt. Nem leszek hirtelen ideges és sokkal nyugodtabban oldok meg helyzeteket. A méhek és a hitem által történt ez. Ugyanakkor a méhek által Istenhez is közelebb kerültem, életük segített elmélyülni a hitemben is, ez valahogy így, „csomagban” érkezett.

Egyféle egységet élsz meg a méhekkel, belépsz a világukba…

Egységben kell éreznünk magunkat velük ahhoz, hogy dolgozni tudjunk velük. Ha nem vagyok egységben velük, nem engedik, hogy dolgozzam velük: szúrnak, idegesek. Amikor minden rendben, észre sem veszem, hogy telik az idő, haladok kaptárról kaptárra. Erre a munkára nincs leírt szabály, hogy leveszed a tetőt jobbról balra, és utána így nyitod ki a takarást… Rendben, csendben kell dolgozni, óvatosan, nyugodtan. Minden egyes kaptárban más munkát végzek egy-egy alkalommal. Egy méhcsalád sem egyforma a másikkal, mindig találok kihívást, érdekességet. Nem lehet receptet írni rá. Elmondhatom ugyan, hogy ma mézét pörgetünk vagy bővítünk, de mégis minden családban más helyzettel találkozom.

A méhész munkájának néhány szakaszát már említetted, de mi mindenből áll még ez?

A méhek most éppen telelnek, ami azt jelenti, hogy kevesebb méh van, mint nyáron. Léputcákban fürtökbe húzódnak. A fürtöt bojnak is nevezik. Szorosan egymáshoz állva zárják le a meleget, hogy ne tudjon kiáramolni. A köztük lévő súrlódás meleget hoz létre, és azt irányítják a fürt belseje fele. Így haladnak a léputcában a méz felé. Tavasszal, amikor megérzik az idő felmelegedését, elkezdenek a fürtben fiasítani, utódokat nevelni. A telelő méhek élnek a legtöbbet. A többi méh a szezonban rövidebb időt él, csupán harminc-negyven napot. Annyit dolgoznak, hogy tönkremennek hamar. A telelő méh ősztől tavaszig él, telel, majd a fiasítással foglalkozik. Amint a család gyarapodni kezd és az időjárás is melegedik, a fürt felbomlik. Ahogy kezd több lenni a virágpor, úgy nő a család. A gyümölcsvirágzás ugyancsak egy fontos szakasz a fejlődésben, azon a mézen fejlődik a család. Aztán elkezdődik a gyűjtés az akáccal. Két-három akácvirágzást is ki szoktunk fogni, a laposabb vidékektől a hegyek felé menve. Anyaméheket is nevelünk, lecseréljük a régebbi anyát. Az anyaméh megélheti az öt évet is, de három-négy éves anyánál idősebbet nem érdemes tartani, mert a fiatal anya több méhet tud fenntartani. Aztán jön a vegyes virág méz, amit az itthoni kaszálókról vagy a havason gyűjtenek a méhek. Mi a városoktól távolabb fekvő helyeken dolgozunk, mert bio mézet termelünk. Az utolsó pergetések július végén, augusztus elején történnek meg. A később gyűjtött méz megmarad telelő méznek. Augusztustól csökken a méhek mennyisége is. A szeptember elején kikelt méhek lesznek a telelő méhek. Augusztusban és szeptemberben lekezeljük a méheket atka ellen, aztán beteleljük a méheket, ami annyit jelent, hogy megfelelő méz mennyiséget bíztosítunk és vastagon betakarjuk a méhcsaládokat. Télen nem zavarjuk, hagyjuk telelni a méheket. Tavasszal az első tisztuló repülés után vizsgáljuk meg a kitelelt méhcsaládokat.

Hogyan lett méhész belőled?

Nálunk a családban senki sem méhészkedett. A ’90-es évek végén ismerkedtem meg egy fiatalemberrel, aki lelkes méhész volt; ő hívott, hogy nézzem meg a munkáját, és biztatott, hogy fogjak neki én is. Kezdetben nem volt nagy kedvem. Gyerekkoromban még a mézet sem szerettem, csak később fedeztem fel a finomságát és jótékony hatását. Tartottam is a méhektől, féltem attól, hogy megszúrnak. Aztán bent a kaptárban felfedeztem, hogy nem bántanak, nem kell félni tőlük. Lassan megkedveltem őket. A méhész barátom pedig felajánlotta, hogy megtanít a méhészkedésre, ha én segítek neki a munkájában. Elkezdtem dolgozni vele, segítettem gyakorlati munkákban, úgymond inaskodtam és ellestem a szakmát. Ő szívesen magyarázott, tanított és könyveket is adott. Közben megszereztem a hajtási jogosítványt teherautóra is, hogy együtt vándoroltathassuk a méheket. A méheket csak éjszaka lehet szállítani, nappal repülniük kell.

Az első méhcsaládokat az ő édesapjától hitelben vásároltam, hiszen egyetemistaként nem volt pénzem rá. Ő odaadta nekem a méhcsaládokat tavasszal és csak a nyár végén a méz árából kellett kifizetnem. Jó érzés volt azzal a tudattal figyelni őket, hogy ezek az én méheim.

A szakmát nem lehet kitanulni pár hónap alatt. Három évig vádoroltam ezzel a barátommal és közben szaporítottam saját méhészetemet. Sajnos, ő egy balesetben meghalt. Akkor saját lábra kellett állnom. Édesapám segített akkor már nekem és kezdtünk önállóan vádorolni. Sokszor segített tanáccsal a barátom édesapja, aki nagyon jó méhész volt, valamint a kollégák is, akikkel társultunk és együtt vándoroltunk. A méhészetben folyamatosan van kihívás. 

Egyetemista voltál, amikor találkoztál a méhészettel. Milyen pályára készültél eredetileg?

Másodéves egyetemista voltam, elektronikát, magasfeszültségű villanyszerelést tanultam. Befagyasztottam az évet, de amikor megismertem a méheket rájöttem, hogy nem szeretem azt a szakmát és sohasem folytattam. Később, a méhek vándoroltatása mellett végeztem el egy közgazdasági egyetemet.

Gondolom, ezt a tudást vállalkozásodban használod. Mesélj kicsit erről, kérlek!

Most már kevesebbet vándoroltatok, a méheket telephelyekre szállítom, ott vannak nyáron. Korábban a mézet nagybani árban adtuk el, és a forgalmazók külföldre küldték. Nem tetszett nekem ez a rendszer, úgy éreztem, kizsákmányolnak minket. Ezért azon kezdtem gondolkodni, milyen lenne, ha mi magunk kezdenénk árulni a mézet. Tavaly sikerült elindítani a feldolgozót otthon, egy kis helyiségben. Ezt hivatalosan jóváhagyattuk és a mézünk biominősítést kapott. Egyre több készítményünk kezd lenni, különlegességeket, gyümölcsös krémmézeket is készítünk. Minden receptet mi magunk állítunk össze. A feleségem segít az ízek és arányok összeállításában. Édesapám segít egy-egy tartály letöltésében.

Lassan alakul ki a klienskör, üzletekbe próbálunk bekerülni, van egy Facebook oldalunk is, illetve vásárokra járok, mert fontos, hogy az információt első kézből kapják az emberek és lássák a termék mögött lévő arcot is és. Egyelőre egy személyben vagyok méhész, feldolgozó és forgalmazó is.  Ahhoz, hogy alkalmazhassunk személyzetet, több eladásra lenne szükség, sok üzletbe be kellene kerülnünk, de egyelőre sokszor még a saját megélhetésünkre is kevés a bevétel. Pályázatok segítségével és önerőből is igyekszünk gépeket vásárolni.  Most vettem például pályázati pénzből egy letöltő rendszert, ami a krémmézet is kellene hogy töltse, egy egyszerű német gép, ami viszont nagy segítség és drága. A gépet használva az én dolgom csak az lenne, hogy az üveget betegyem és aztán kupakoljam. Sajnos, a méhviaszgyertya készítés idén kicsit elmaradt. Ha lenne egy alkalmazottunk, akkor ő gyertyát is tudna önteni.

Említetted a krémmézet. Hogyan készül az?

A krémmézet vegyes virág mézből készítjük, ami gyorsabban kristályosodik. Egy inox tartályban gépesített lapátok program szerint lassan kavargatják, pihentetik a mézet, ami 3-4 hét alatt lekristályosodik és a kavargatás által a kristályok összetörnek apró kristályokra. Ez teszi krémessé a mézet, ami nem fog megkeményedni és könnyebben kenhető. Az aszalt gyümölcs, ami biogazdálkodásból származik és porlasztott formában kerül a krémmézbe, az ízek pedig összeérnek a tartályban. Jó gyógyhatású termékek ezek, amelyeket próbálunk megismertetni az itteni emberekkel, a vásárokba kóstoltatás is van.

Elképzelem, hogy sok a tudatosítási munka is: érzékennyé tenni az emberek a méz hasznára, a bioméz értékére, a méhek védelmére. Ez egyfajta közszolgálat is. Mi adja neked a hivatásérzést?

Szeretem a méheket tartani, ezáltal én is tehetek egy kis jót a földünk biztonságáért, az életünkért. A médiában is hangoztatják, hogy a méhek tűnnek el. Én egy kis magocska vagyok, aki szerepet vállal a megmaradásukért. Másrészt egészséges, jó terméket adhatunk az embereknek – mézet, virágport, propoliszt, viaszt – és ez nekem fontos.

Innen jött a neve is a vállalkozásodnak? Boldoggá tenni a méheket és velük együtt az embereket is?

Igen, a boldog méhecske: Bee Happy. Ez kezdetben nem is volt ennyire tudatos, de most látom, hogy  valóban így van.

Hogy fér össze ez az életmód a családi élettel?

Kezdetben a feleségemnek nehéz volt ezt megszoknia, hogy nyáron keveset voltam otthon. Most, hogy nem vándoroltatok állandóan, ez jó a családnak, de a vásárok miatt néha hétvégeken mégis távol kell lennem. A feleségem támogat, mert látja, hogy szép és jó dolog ez.

A plébániai közösségnek is aktív tagjai vagytok.

A Szent Család templom építési folyamataiban próbáltam ott lenni és levenni a plébános válláról terheket. A feleségem évek óta gondoskodik a templom díszítéséről, és ebben én is segítek. Az, hogy az oltáron mindig szép virág legyen, a mi feladatunk most. Azon kívül bármi gyakorlati gondja van a plébánosnak, abban próbálok segíteni. Mivel otthon dolgozom, kéznél vagyok. Jó csapat van a plébánián, és ez sokat jelent.

Hogyan támogat közösséged a hivatásodban?

A férfiközösségnek tetszik, hogy van egy méhész a csapatban, voltak kiruccanások is, amikor eljöttek figyelni a méhek életét. Vannak folyamatos vásárlók is csoportban. A plébánosunk, Szénégető István  is nagyon támogatta kezdettől ezt a hivatásomat, akkor talán ő még inkább látta mint én, hogy ezt kell csinálni. Mai napig, ha van egy rendezvény, ahová csomagot kell készíteni, azonnal hív, kéri a termékeimet, tőlem vásárol. Ugyanakkor hagyománnyá vált, hogy a Férjek, apák hétvégén mindig van egy stand a méhésztermékekből. Ott is sok emberrel megismerkedtem a termékek által, mert jönnek és kérdeznek a férfiak, és jó kapcsolatok alakulnak ki keresztény apákkal.

Mit szeretnél méhészként az olvasók lelkére kötni?

Azt, hogy ha egy méhecske berepül a lakásukba vagy autójukba, próbálják kiengedni, és nem elpusztítani őt. Próbáljuk védeni őket, mert ők jobbá teszik életünket!

Az interjú rövidebb változata megjelent a Vasárnap hetilap február 2-ai számában.