Hiszem, hogy nem véletlenül születtem ide…

0
2403
• Fotó: Magyar Kurír

Lokodi Anna azok közé a huszonévesek közé tartozik, akiknek kibontakozó életútját látva örömmel, a megszokottól merőben eltérő hangsúllyal mondhatjuk: Ezek a mai fiatalok! A jövő tudatos építése, megfontoltság, vidámság és őszinteség, Isten-, ember- és énekszeretet, illetve a zene – magyar módszerrel – nevelő szerepébe vetett hit mind jellemzi ezt a fiatal lányt. Bízom benne, hogy a vele készült beszélgetés segít abban, hogy erősödjön kicsit a reményünk…

Mesélj kérlek a „zenés gyermekkorodról”… Mit kaptál útravalóul Mikházán?

Nagyon kicsi, de számomra annál fontosabb faluból, Mikházáról származom. Bár nem zenész, de a szép zenét kedvelő és szerető családban születtem, így kisgyermekkoromat nagyban meghatározta az, hogy sokat énekeltem családi körben, iskolában, templomban. A zenével való közelebbi találkozásom negyedikes elemis koromban történt, amikor megismerkedtem a szovátai iskolanővérekkel, akik énekelni és furulyázni tanítottak. Később a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkórus tagja lettem, és azóta is ott énekelek. Ez az az útravaló nagyban meghatározta a továbbtanulásomat és irányított a zenei tanulmányok felé.

Felnőtt fejjel és tapasztalatból, hogy látod, mit jelent a Boldogasszony Iskolanővérek missziója Marosszéken?

Az iskolanővérek munkája nagy ajándék a szovátai és a felső-nyárádmenti embereknek. A gyermekkórus működtetése, vezetése mellett, amely zenei és kulturális nevelést jelent, sok gyermeket és felnőttet megszólító képzés, és nem utolsósorban lelkiségi program kap helyet missziójukban. Ahogy ők említeni szokták, a zene csak „ürügy” arra, hogy közösséget alkotva neveljük a gyermekeket. Mivel most már munkatársként vagyok jelen az általuk működtetett központban, tisztábban látom, mekkora feladat valami szépet teremteni, és vinni, terjeszteni a kultúrát. Nagy, de szükséges feladat is egyben.

Nagy Éva Vera iskolanővér, Czakó Gabriella és a tanítóvá nőtt tanítvány

Balatoni Csillagösvény, Csaba testvér, Mariánum Szovátán… Együtt dolgoztatok meg azért, hogy legyen egy szinte mesebeli ház, ahol otthon lehet a kórus. Hogy is szól ez a történet?

A szovátai Mariánum ház régi álom megvalósulása. A nővérek 2004 óta „vándortanítóként” faluról falura járva tanítottak. Több éven keresztül érlelődött a vágy egy házra, amely népfőiskolaként, táborhelyként, próbateremként, egyszóval a gyermekkar otthonaként szolgál. Csaba testvér tanácsára a „énekhangunkból építettünk” házat. Ez azt jelentette, hogy vele együtt immár ötödik éve, minden nyáron egy hetet a Balaton menti városokban énekelve gyűjtünk adományokat a ház felépítésére. Ezek mellett természetesen rengeteg itthoni és magyarországi segítséget kaptunk, illetve pályázatokból sikerült felépíteni a házat, amelynek szentelése tavaly pünkösdhétfőn volt. Azóta hála Istennek sok énekszó, ima és nevetés csendült fel az új falak között.

Egyetemistaként a stabil kolozsvári bázis mellett tanultál Szegeden, Debrecenben, Leffében. Nem „henyélted el” a diákéveket, holott mindig volt/van időd a szórakozásra is. Miért tartottad fontosnak, hogy megragadva minden lehetőséget külföldön is gyarapítsd a tudásod?

A kolozsvári BBTE Zenepedagógia szakos hallgatójaként sok jó tanártól tanulhattam, akiknek nagyon hálás vagyok. Ezen a szakon lelehetőségem volt az alap- és a mesteri képzés alatt egy-egy félévet Erasmus ösztöndíjjal Magyarországon tanulni. Először a szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula tanárképző karának ének-zene tanszékén voltam vendéghallgató, legutóbb pedig a Debreceni Zeneművészeti Egyetemen tanulhattam karvezetést, zeneelméletet, valamint egyházzenét is. Az egyetem mellett, főleg a kórusokban való éneklésnek köszönhetően, új szakmai és baráti kapcsolatokat köthetek, és egy ilyen kapcsolatnak, találkozásnak köszönhetően vehettem részt néhány éve egy rövidebb, belgiumi gregorián karvezetés kurzuson, ami új és inspiráló élmény volt számomra. Bár nagyon szeretem Kolozsvárt, úgy éreztem, minél több ember, illetve intézmény véleményét, módszerét ismerem meg, annál tágabb képet kapok a zenéről és annak tanításáról. Erdélyi magyar (leendő) pedagógusként szerettem volna a debreceni és szegedi egyetemekről hazahozni mindazt a tudást, amit itthon tudok majd kamatoztatni és továbbadni.

Olyan neves (magyarországi) karvezetőktől tanulhattál, mint Rozgonyi Éva vagy Ordasi Péter, Gráf Zsuzsanna, de ne feledkezzünk meg első tanítóidról, Czakó Gabrielláról, Nagy Vera nővérről, Windhager-Geréd Erzsébetről. Mit jelent számodra a karvezetés, mi van benned akkor, amikor a kórus előtt állsz?

Mivel gyermekkorom óta énekelek kórusban, nagyon szeretem a muzsikálásnak ezt a műfaját. Kórustagként csodálattal figyeltem a karvezetőket, akik olyan „sok hangból képesek voltak egyként szóló hangot” teremteni. Amikor kórus előtt állok, megtisztelve érzem magam, hiszen akár több tíz figyelő, zenére érzékeny embert vezethetek és segíthetek valami szépet teremteni, mindannyiunk örömére. Ha ez esetleg olyan alkalom, amikor a jó Isten dicsőségére éneklünk, azt még szívesebben teszem.

Amikor kórus előtt állok, megtisztelve érzem magam.

A karvezetés mellett legalább olyan fontos számodra az ének, éneklés – végső soron minden azzal kezdődött. Hogy van jelen az ének(ed)ben a jó Isten?

Tényleg minden az énekléssel kezdődött, és azóta is jelen van a mindennapokban. Számomra a zene és az éneklés eszköz abban, hogy közelebb érezzem magam a jó Istenhez. Az egyházzene ismerete, gyakorlása és a templomi szolgálatban való részvétel is természetesen fontos számomra. Hálás vagyok, hogy ez a munkám és hivatásom is egyben, sőt szeretném, ha ezáltal (is) nemcsak én, hanem más is megismerhetné és követné Istent. Így megfogalmazva nagy feladatnak látszik, de hiszem, hogy minden jó kicsiben kezdődik.

Ezt a kérdést nem fogod szeretni. Én viszont szeretném, ha mesélnél kicsit az eddigi elismeréseidről, díjaidról. Melyik a legkedvesebb?

A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral több kórusversenyről hoztunk haza díjakat, és bár én csak kórustagként voltam jelen ezeken, mindig büszkeséggel gondolok vissza rájuk. Kedves emlékként marad meg a 2017 februárjábanban Szegeden megrendezett fiatal tanárjelölt karvezetői verseny, ahol a zsűri harmadik díja mellett a Rókus Gyermekkar és a szegedi Zeneművészeti Egyetem kórusának különdíját kaptam. Ezek a különdíjak különösen is jól estek, mert a versenyen jelen levő kórusok pozitív visszajelzését igazolták.

Az Iskolanővérek missziója mellett milyen kórussal, kórusokkal dolgoztál, dolgozol együtt – énekesként és karvezetőként?

A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar mellett sok kórusban volt és van lehetőségem énekelni. Marosvásárhelyen énekeltem először vegyes karban, ami – tisztán emlékszem – először nagyon elvarázsolt, meglepett. Itt a Művészeti Líceum vegyes karában és a Nagy István Vegyeskarban szereztem sok-sok kóruséneklési tapasztalatot. Kolozsvári egyetemistaként pedig nem csak a zene szakos hallhatóknak van lehetőségük értékesen eltölteniük a szabadidejüket, hiszen sok magyar ifjúsági kórus működik. Az BBTE RT Zenepedagógia kórusa mellett lehetőségem volt énekelni a Szent Mihály-templom Szent Cecília kórusában, az Unicante egyetemi kórusban és a Kolozsvári Kamarakórusban. Így felsorolva talán soknak tűnik, de mindegyik kórusban más és más benyomások, tapasztalatok érnek, amelyeket – majd, ha lesz saját kórusom, alkalmazni tudok. Amiért még megéri sok kórusban énekelni, az a közösség és a zene jelenléte. Nagyon jó érzés igazán szép műveket tanulni, előadni igazán jó emberekkel együtt.

Mikházán… • Fotó: Lázár Levente

Kodály szellemiségéből mi az, ami téged a leginkább magával ragad, ami tanáraid által magától a mestertől tanulva meghatározhat egy egész életet és egy egész nemzet életét?

Kodály Zoltán alakja a tíz évvel ezelőtti jubileumi évben lett ismerős számomra. Már akkor általános iskolásként is elgondolkodtatott életműve és természetesen a muzsikája. Ma már, ahogy fentebb is említetted, kicsit felnőtt fejjel Kodály személyisége mindinkább példaértékűvé válik. A magyar nemzet neveléséért végzett munkássága irányt adhat minden magyar zenepedagógusnak. Itthon ez még inkább érvényes, hiszen az ő szavaival élve: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

Mesteris voltál még, amikor elkezdtél (alkalmazottként) dolgozni a Marianumban. Milyen itt az élet, és hogy alakul egy munkanapod, munkaheted?

Jelenleg a Marianumban az utánpótlást nevelgetem. A Marianum egyesület, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkaron kívül más területeken is működik, ilyenek például az ún. kóruselőképző csoportok, amelyeket az ősztől a húgommal, Lokodi Emőkével együtt vezetünk, a Nyárádmentén és a Sóvidéken. Leginkább délután tanítunk iskola után, illetve az iskolai szünetekben. Ezekből a kóruselőképzősökből jött létre 2019 októberében a Marianum egyesület Kicsinyek Kórusa, akiket a nagyobbakhoz hasonlóan különböző településekről gyűjtünk össze. Nem könnyű, de nagyon inspiráló feladat számomra őket tanítani, sok örömmel jár.

Egy munkahetemből három napot a szovátai Marianumban tanítok, a többi napokon pedig délután vándortanítóként járom a nyárádmenti falvakat, ahol énekelni, játszani vágyó gyerekek várnak rám. Vannak csoportjaink Jobbágytelkén, Székelyhodoson, Mikházán, Nyárádremetén, Vármezőn, Sóváradon és Szovátán. Az idei tanévben a nyárádmenti felnőttek is szerettek volna összegyűlni énekelni, így egy felnőttkórust is vezethetek Mikházán, valamint a legkisebbek, az óvódás korúak (szülei) felől is érkezett érdeklődés, így már zeneóvodás foglalkozásai is vannak a Marianumnak.  

A szovátai Mariánum házban

Fontos „részei” voltatok a Csíksomlyói Passiónak 2018-ban, a nyeregben. Milyen élmény volt ez az előadás a gyerekek számára, számodra?

A Csíksomlyói Passió 2018-as csíksomlyói előadása mély élményként marad meg minden kórustag számára, aki jelen lehetett az előadáson, illetve az előtte lévő próbafolyamaton. A gyerekkarnak egy új, addig ismeretlen közegben kellett megállnia a helyét, és bár több napon keresztül, tűző napsütésben, nagy melegben kellett jelen lenni, az eredmény minden fáradságot megért. Az ott töltött napokat szinte lelkigyakorlatként éltük meg. A színészek és táncosok, rendezők odaadása minket is elragadott. Sok mozgással kapcsolatos instrukciót kaptunk és persze énekes részeink is voltak. Vannak olyan középiskolás kórustagok, akik számára ez az előadás nagyban meghatározta Krisztus szenvedéstörténetével való kapcsolatukat, sőt hitükben is változásokat hozott.

Egy másik kiemelkedő esemény volt a kórus életében a csíksomlyói pápalátogatás, ahol szintén énekeltetek. Hogyan készültetek, és hogy éltétek meg azt a napot?

Ezt személy szerint hatalmas ajándékként éltem meg. Amikor meghívást kaptunk, hogy énekelhessünk a szentmisén és az azt megelőző percekben, nagy öröm és kis félelem is elfogott bennünket. A lehetőség mindenképpen megtisztelő volt, azonban nem tudtuk, hogy gyerekekkel egy ilyen hatalmas tömeget vonzó eseményen hogyan boldogulunk majd. A pápai szentmise énekeit jóval a látogatás előtt megkaptuk, ezeket minden próbán elővettük, énekeltük, tanultuk. A Gondviselésnek hála bár sáros, ázott székelyruhában érkeztünk meg a csíksomlyói nyeregbe, az ott végzett énekes szolgálat kegyelmi pillanatokat tartogatott. Kedves emlékként marad meg a kórusnak, amikor Ferenc pápa a szentmise végén, már autóban ülve elment előttünk, a kórusra nézett és mosolyogva integetett.

Idén a téli táborotoknak rendkívüli helyszíne volt: a budapesti Nemzeti Színház. Hogyan alakult az, hogy ott tölthettetek el egy hetet, és pontosan mivel is telt az ottlétetek?

A Csíksomlyói Passió nemcsak csodálatos élményeket tartogatott számunkra, hanem sok barátságot is köthettünk. A budapesti Nemzeti Színházzal akkor kezdődött egy együttműködés, amely során több budapesti utunkon is ellátogathattunk a színházba, sőt Ferenc pápa csíksomlyói látogatásakor Csíkszeredában Berecz András mesemondó, népdalénekes előadásában énekelhettünk, akit a Vándor szerepében ismerhettünk meg a Csíksomlyói Passióban.

Januárban a Nemzeti Színház meghívására egy hetet töltettünk Budapesten, ahol kóruspróbákat tartottunk, voltak próbáink Gráf Zsuzsanna karnagy vezetésével, ill. több koncertünk is volt. Berecz András bácsival közösen felléptünk a Párbeszéd Házában, valamint Kodály kórusművekkel színesítettük az Isten bolondja című előadását. Ennek a nagyszerű hétnek a megkoronázása volt, hogy két alkalommal újból közreműködhettünk a Csíksomlyói Passióban, ezúttal a Nemzeti Színház színpadán.

…tisztábban látom, mekkora feladat valami szépet teremteni, és vinni, terjeszteni a kultúrát.

Mit jelent számodra a szülőföld, és az a küldetés, amit vállaltál: hogy ne csak a magad boldogulását keresd, hanem a közösség életét, jövőjét is szolgáld?

Olyan családban nőttem fel, ahol a szülőföld szeretetére neveltek, és ahol nem volt kérdés az itthon maradás. Nem görcsös ragaszkodásból választottam azt, hogy itthon maradok, hanem mert szeretek itt lenni, ahol a családom, a barátaim, a szeretteim vesznek körül.

Az, hogy a jó Isten lehetőséget adott arra, hogy a zene és az éneklés által tehetek a közösségért, különleges ajándék Tőle. Hiszem, hogy nem véletlenül születtem ide, hiszem, hogy dolgom van itt.

(Az interjú rövidebb változata megjelent a Vasárnap hetilap 2017. december 17-ei számában.)