Erőt adó bölcsesség – közelebb hozni a teológiát

1
1001
Vik János, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának dékánja.

A teológiának olyan kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek ténylegesen érintik a ma élő embereket, vallja dr. Vik János fundamentálteológus, egyetemi docens, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja, a szatmári egyházmegye papja. 1971. április 4-én Királydarócon született és Nagymajtényban nőtt fel. Immár közel húsz éve kutatja Viktor E. Frankl életművét, az általa alapított logoterápiát és egzisztenciaanalízist. 2006-ban teológiai doktorátust szerzett a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem katolikus teológia karán. 2008-ban tudományos munkájáért a müncheni teológia kar Johann-Michael Sailer-díjjal tüntette ki.

Milyen gondolatok, témák foglalkoztatják mostanában?

Mivel nagyon konkrét, a mindennapi életvitelemet érintő kérdésekről van szó, jelenleg talán a legtöbbet a környezettudatossággal kapcsolatos problémák foglalkoztatnak. Az a kérdés, hogy istenhívő emberként ebben a társadalomban, amelyben élek, miben áll és meddig terjed az én személyes felelősségem a teremtett világért, a fenntartható termelési és fogyasztási rendszer kialakítása érdekében. S hogy ennek az ökológiai, immár elég tartós „döbbenetemnek” van-e tényleges hatása az életemre? Fokozatosan erősödik bennem a felelősségtudat a környezeti kérdések iránt, ezért az utóbbi időben – anélkül, hogy nagy elhatározásokat tettem volna – például egyre kevesebb húst és állati eredetű ételt fogyasztok, és – amikor csak lehet – gyalog közlekedek.

Közelebb hozni a teológiát, ez a célja új sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónap utolsó vasárnapján a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy erdélyi és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát. Elsőként Vik Jánost, a kar dékánját, valamint Armin Kreiner fundamentálteológust ismerhetik meg.

Mit tart a kortárs teológia legnagyobb kihívásának?

Az egyik, hogy a teológia olyan kérdésekkel, problémákkal foglalkozzon, amelyek ténylegesen érintik a ma élő embereket. A másik, hogy ma inkább, mint valaha, a teológiának törekednie kell a közérthetőségre, ha a mai ember mellé kíván állni az élet nagy dolgaiban. Ezen kívül maradandó kihívást látok abban, hogy a keresztény és katolikus hittudomány mindig egyházias is kell hogy maradjon. Vagyis a teológus szakember a tudományos kutatás általánosan elfogadott módszereit alkalmazva és az isteni kinyilatkoztatás fényét nap mint nap keresve ugyan mindig szabadon gondolkodik, megnyilatkozásaiból azonban – szerintem – az is legyen kivehető, hogy az egyháznak mint a Krisztusban hívők közösségének a javára kívánja végezni a szolgálatát.

Ön szerint mi a pasztoráció legsürgetőbb feladata?

Itt is inkább több, véleményem szerint egyenlő mértékben sürgető feladatról érdemes beszélni. A személyesen irányított csendes lelkigyakorlatokat fontos lenne még szélesebb körben ismertté tenni. Meggyőződésem, hogy az imádságnak ez az útja érettebb istenkapcsolatra és felelősebb emberségre vezet. Mivel az eucharisztia számunkra valóban „csúcs és forrás”, jó lenne, ha a legkisebb közösség is önmagában képes lenne ennek meghitt ünneplésére. Éppen ezért többek között sürgető feladatnak látom, hogy nős férfiakat a római katolikus egyházban is pappá lehessen szentelni.

Milyen könyvet ajánlana elolvasásra? Miért?

Nagy lelki haszonnal olvasom jelenleg a nemrég, Bereczki Silvia fordításában és a Verbum kiadó gondozásában megjelent Fogódzók a léleknek című könyvet, Joyce Rupp amerikai szerzetesnő tollából. S hogy miért? Mert a naptári év minden napjára kiválasztott rövid szövegek tényleg képesek ráhangolni Isten jelenlétének gyakori tudatosítására.

Hogyan szokott kikapcsolódni, feltöltődni?

Azon vagyok, hogy éjszakánként körülbelül 7 órát pihenjek, hogy minden második nap fussak 10 km-t, hogy minden nap csendes imában töltsek el legalább egy órát, hogy minden nap olvassak legalább néhány perc szépirodalmat, s hogy szintén naponta legyen néhány perc komolyzene-hallgatás. Mindezek mellett a feltöltődés amolyan bónusza, ha számomra kedves emberek társaságának örvendhetek.

Ki az ön számára Jézus?

Ő számomra a kezdet és a vég. A Jézus Krisztusba vetett hitem ezért egyben mindig remény abban, hogy az életemnek feltétlen értelme van.

A fundamentális teológia kutatási területének rövid bemutatása

Amint ezt a neve is sugallja, a fundamentális teológia a keresztény hit alapjaival foglalkozik, tehát az alapvető, vagyis a központi hitigazságok képezik vizsgálódása tárgyát. A fundamentális teológiában három hitmeggyőződés számít hagyományos értelemben alapvetőnek

1. Alapvető fontossággal bír elsősorban az a meggyőződés, hogy Isten létezik. Isten létezése a kiindulópont, amelyen minden más keresztény meggyőződés nyugszik. Mivel Isten létezését minden teista vallás saját meggyőződésének tekinti, ezt a kérdéskört hagyományosan „demonstratio religiosa” név alatt tárgyaljuk.

2. Második helyen áll az a meggyőződés, hogy Isten közli, kinyilatkoztatja önmagát a történelemben, és hogy ez a kinyilatkoztatás Jézus Krisztusban érte el csúcspontját. Mivel minden keresztény vallja ezt a meggyőződést, „demonstratio christiana” névvel illetjük ezt a vizsgálódási területet.

3. Harmadik helyen az a meggyőződés áll, hogy Isten Jézus Krisztus személyében történt önkinyilatkoztatása a katolikus egyházban autentikus módon áthagyományozódik, közhírré tétetik és megjelenítődik. Éppen ezért ez a kutatási terület a „demonstratio catholica” nevet kapta.

Az alapvető hittudomány elsődleges célja tehát saját hitünk alapjainak jobb megértése és az alternatív, valamint konkuráló álláspontok megismerése. A saját vallási identitást ma már nem lehet megtalálni és élni a többiektől való vitatkozó elhatárolódás, hanem csak a nyitott, kritikus és önkritikus párbeszéd útján. Sőt, az identitás megtalálása egyre inkább állandó feladattá válik. Ennek a feszültséggel teli feladatnak a szolgálatában áll a fundamentális teológia. Segít azonosítani saját hitvallásunk alapjait, a keresztény hagyományon belüli és azon kívüli eltérő pozíciók kapcsán pedig ahhoz is hozzásegít, hogy a dialógus értelmében készek legyünk tanulni mások megértését, s hogy adott esetben akár tanuljunk is tőlük.

Vik János

Megjelent Vasárnap hetilap 2020. január 26-i számában.